Tegnap, tíz nap után lementem a szigetre futni, hogy kipróbáljam a térdem. Hamar kiderült, hogy nem gyógyult még meg, ráadásul jeges szél kezdett el fújni a semmiből, amit fagyos, zivatar szerű havazás kísért. Elég volt, nem szívatom magam feleslegesen – gondoltam idegesen, majd megálltam, hogy visszaforduljak.
Aztán megláttam a köveket. Mik ezek? – csodálkoztam el. Ahogy közelebb mentem, rájöttem, hogy olvastam erről. Minden kavics egy-egy koronavírusban elhunyt embernek állít emléket. Szerepel rajtuk a koruk és az, hogy a vírus hányadik áldozata volt az illető. A kavicsok végtelen hosszú sorban szegélyezik a Margitsziget pesti oldalát, alattuk nemzetiszínű és fekete szalag. Nagyon megrázó a végtelenbe futó kavicssor. A folyami kavicsok, amik normális esetben a szilárdságot, időtlenséget, most mégis az elmúlást és a veszteséget szimbolizálják.
Nem mentem haza. Futottam. Arra gondoltam, hogy milyen boldog lenne az a 22681 ember (mára már 22966) és a szeretteik, ha nekik is csak a térdük fájna és szúrhatná még az arcukat a jeges hó…
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.