December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Kásler előtűnt a ködből

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Kásler Mikós végre előkerült. Mondjuk azt nem tudom, hogy kinek hiányzott a járvány alatt csúfosan leszereplő miniszter, mindenesetre itt van nekünk újra. Mivel a koronavírus elleni védekezés sikeres volt – azt nem elfelejtve, hogy az egész Kelet-európai régiót megkímélte a vírus, eddig nem ismert oknál fogva – ezért vélhetően Káslernek nem kell távoznia a székéből, annak ellenére sem, hogy amihez hozzányúlt, abban csak kárt tett. Szerinte jól vizsgázott az egészségügy, az oktatás és a szociális ágazat képviselői is. Noha ez lehet, hogy valóban igaz ezen ágak egyes szereplőire, de hogy nem beszélhetünk rendszerszintű jó teljesítményről, az is biztos. A kórházi ágyak többségét kiürítették, pont azért, mert tartottak attól, hogy a roskatag egészségügy össze fog omlani, ha túl sok beteget kell fogadnia egyszerre. Elszámolták azonban magukat, aminek következtében ki tudja hányan haltak meg. A szociális ágazat dolgozóit – akik valóban mindent megtettek az ápoltakért – átverték és pofátlanul hülyének nézték. Hogy akkor mégis mire olyan büszke Kásler? Lássuk:

Magyarország helytállt a koronavírus-járvány jelentette próbatételben, a kormány által időben meghozott komplex intézkedésekre a lakosság jól reagált – mondta az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós úgy fogalmazott, nemzeti egység alakult a járvány elleni küzdelemben, jól vizsgázott az egészségügy, a közegészségügy, az oktatás, jól reagált a szociális ágazat, jól vizsgáztak a tudomány képviselői. A miniszter felidézte, hogy Magyarország időben reagált a járványveszélyre, nálunk alakult meg először a feladatok koordinálásáért felelős operatív törzs. Közölte: ha a járvánnyal összefüggő intézkedések meghozatalával késtek volna, Magyarországon is exponenciálisan nőtt volna a fertőzésszám. A halálozási adatok azonban kedvezően alakultak – tette hozzá -, hiszen a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben elhunytak száma töredéke a nyugat-európai adatokénak.

Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta, hogy a magyar járványügyi helyzet nagyon kedvező, de a járványügyi készültséget fenn kell tartani. Kiemelte, az elmúlt napon nem történt haláleset a vírusfertőzéssel összefüggésben, és tizenhéttel nőtt a gyógyultak száma.

Hangsúlyozta, a veszélyhelyzet megszűnésével bizonyos szabályok továbbra is érvényben maradnak: kötelező a maszkviselés a kórházi, szociális intézményekben tett látogatáskor, az üzletekben, a tömegközlekedés járművein, tartani kell a szociális távolságot, kerülni a zsúfolt helyeket, és nem lehet ötszáz főt meghaladó rendezvényt szervezni – ismertette. Müller Cecília kiemelte: valamennyi egészségügyi ellátásra továbbra is telefonon kell bejelentkezni, fertőzött beteget a kijelölt intézményekben látnak el. A szakember szerint fontos, hogy a kialakult és rögzült higiéniai szokásaink megmaradjanak, hiszen ezek alapvetően szükségesek a kedvező járványügyi helyzet fenntartásához. Az országos tisztifőorvos arra kért mindenkit, hogy csak egészségesen menjen közösségbe, munkahelyre, rendezvényre, és fokozottan ügyeljen a személyes higiéniára.(MTI)

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.