Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Karácsony tervei a fővárossal

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Karácsony Gergely több mint egyórás megbeszélést tartott a leköszönő polgármesterrel, Tarlós Istvánnal, akinek Demszky Gábor mellett a díszpolgárrá választását kezdeményezi. Ezzel persze egyet is lehet érteni, valamint el is lehet ítélni, azonban békejobbnak mindenképpen értelmezhető. Karácsony ezzel megmutatta, hogy az ő részéről valóban mindent megtesz azért, hogy ne a fővároson álljon bosszút a Fidesz az elkövetkező években. Hogy ez a terv beválik-e, vagy sem, az a jövő kérdése, mindenesetre ez is egy irány. Talán a jó irány.

A megbeszélést követően Karácsony azt is elmondta, hogy továbbra is tartja magát a stadion-stopphoz, valamint ahhoz, hogy  Városliget területén új épület nem épülhet a közeljövőben. Az új főpolgármester beszélt a várhatóan hamarosan induló Pesti Hírlapról is, amely a tervek szerint egy objektív, pártpolitikától mentes sajtótermék lenne.

Tervek tehát akadnak bőséggel, remélhetőleg hamarosan kiderül, ebből mi az, ami valóban megvalósítható, és mi az, ami nem. Mindenesetre én bizakodó vagyok.

Demszky Gábor és Tarlós István korábbi városvezetők díszpolgárrá választását kezdeményezi a magyar önkormányzatiság – jövő évben esedékes – 30. évfordulója alkalmából Karácsony Gergely megválasztott főpolgármester, aki ezt csütörtökön, a Főpolgármesteri Hivatal átadás-átvételét követően jelentette be sajtótájékoztatón.

Karácsony Gergely elmondta, Budapest új szabad önkormányzatiságának harmincadik évfordulója alkalmából azzal a kezdeményezéssel él majd, hogy Demszky Gábort és Tarlós Istvánt válassza a Fővárosi Közgyűlés Budapest díszpolgárává. Úgy fogalmazott: „az elmúlt harminc év fontos tapasztalatokat és értéket jelent számunkra”. 

Közölte, a rendszerváltást követően az első húsz évet Demszky Gábor, az azt követő kilencet Tarlós István vezetésével töltötte Budapest. Mindkettőjükre nagyon sokan szavaztak, „egyikőjük sem volt hibátlan”, voltak jó és rossz döntéseik, de mindketten nagyon szerették Budapestet – fűzte hozzá Karácsony Gergely. Hangsúlyozta: Budapesten új korszakot kell nyitni, amely visszaadja a főváros megtépázott szabadságát, és felkészíti arra, hogy reagálni tudjon a világ összes nagyvárosát érintő nagy kihívásokra.

Azt mondta, rendkívül korrekt, a város iránt elkötelezett és barátságos volt az átadás-átvételi folyamat, amely a jogszabályoknak megfelelően megtörtént. A formális részt követően egy hosszú négyszemközti beszélgetést folytattak Tarlós Istvánnal. Hozzátette, Tarlós István ígérete szerint nyitott arra, hogy információval, véleményével segítse munkáját.

Egy nagyon kemény kampány után vagyunk, és nagy a felelősségünk abban, hogy a háborgó lelkeket megnyugtassuk és Budapest továbbra is egy békés város legyen, ahol az együttműködés a meghatározó – jelentette ki Karácsony Gergely, aki hangsúlyozta azt is: olyan főpolgármester szeretne lenni, aki mindenkit képvisel, azokat is, akik nem rá szavaztak. Kiemelte, tudja, hogy a bizalmat meg kell szolgálnia.

Közölte, a hivatalban „semmilyen vérengzésre vagy politikai boszorkányüldözésre nem kell felkészülni”, fél év türelmi időt kapnak az ott dolgozók, hogy kiderüljön, hogyan tudnak együtt dolgozni a továbbiakban.

Karácsony Gergely kérdésekre válaszolva elmondta, a Liget projekt építési engedélyeiről tájékozódik hivatalba lépése után. Az új Fővárosi Közgyűlés az első ülésén meghozza azokat a döntéseket, amelyek alapján a Városliget területén – az építési szabályzatnak megfelelően – új épület nem épülhet. Azokkal az épületekkel kapcsolatban, amelyekre van már építési engedély, jelezte, hogy több olyan építkezés is van, ahol az építési engedélyt a bíróságon megtámadták, és ennek nyomán azt törölte a bíróság.

A sportberuházásokról szólva elmondta, Orbán Viktor miniszterelnök szerdán erősítette meg, hogy a Tarlós István főpolgármester és a kormány között korábban létrejött egyezség fennáll, és ez biztosítja a vétójogot a főpolgármesternek. Így a jövőben tervezett „sportberuházásokkal kapcsolatosan ennek a vétónak érvényt fogok szerezni” – jelentette ki Karácsony Gergely.

A várhatóan hamarosan induló Pesti Hírlapot érintő kérdésre válaszolva azt mondta: nyitott arra, hogy egy objektív, pártpolitikától mentes sajtótermék terjesztésében a főváros partner legyen. Közölte azt is, hogy a főpolgármester-helyettesek személyére vonatkozó javaslatait a jövő hét második felére meghozza. Karácsony Gergelyt, aki kerékpárral érkezett a Városházára, tíz órakor fogadta Tarlós István eddigi főpolgármester György István fővárosi kormánymegbízott és a budapesti főjegyző, Sárádi Kálmánné társaságában. Tarlós István bőrdzsekiben fogadta Karácsony Gergelyt, jelezve, ilyenben kezdte harminc éve a politikai pályafutását, és most is így fejezi be.

Tarlós István és Karácsony Gergely találkozója több mint egyórás volt. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.