Szeptember 24,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Jövőbelátó Intézet

Már indulni sem szükséges senkinek, úgyis a Fidesz győz. Mondta a Nézőpont, mert látta ő a szemével. Az külön cuki, hogy a függetlenpártatlanjobboldalikonzervatívkeresztény de leginkább fideszes intézet konkrétan tudja, hogy az összes párt témája a migráció lesz. Az egyik lehetőség: csak a Fidesz indul a választáson ezért tudható előre a kampánytéma. A másik opció: a Fidesz megmondta az induló pártoknak, mi lehet a kampánytéma. Több most nem jut eszembe.

Nézőpont: a Fidesz-KDNP lehet a legsikeresebb az EP-választáson

Nagy Dániel szerdán az M1 aktuális csatornán az intézet legfrissebb kutatására hivatkozva azt mondta, a kormánypártok a Magyarországnak járó 21 képviselői helyből 13-at megszerezhetnek.
Hozzátette, hogy az EP-választásokon általában alacsony a részvétel, ezért az eredmény nehezen megbecsülhető.
A korábbi alacsony részvétel azzal magyarázható, hogy belpolitikai témák uralták ugyan a napirendet, mégsem volt belpolitikai súlya a választásnak. Most először azonban nem nemzeti témák lesznek a középpontban, hanem a bevándorlás és a szuverenitás kérdése – mondta a kutató. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!