Hahó! Mindenki nyugodtan feküdjön vissza, szombat van. Szinte hihetetlen, mekkora szerencsétek van, hogy tegnap velem fekhettetek, ma velem kelhettek és még tartogatok mára egy meglepetést. De nem mondom meg, mit. Mert akkor nem lenne meglepetés. Nézzük, mi történt ma.
Semmi, mert még csak nyolc óra. Amikor ezt a cikket írni kezdem, még csak hat múlt, pláne semmi. Nem baj, maradt tegnapról elég őrültség, ami nem fért be a jóéjtbe. Na majd most.
A lengyel igazságügyi reform a kommunista rendszer maradványaitól tisztítja meg a bírósági rendszert – jelentette ki pénteken Varsóban Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, aki szerint a jelenlegi, az Európai Bizottság által bírált változások nem csorbítják meg a bíróságok függetlenségét. (MTI)
Ezt a fenti mondatot jól jegyezzük meg, mert hamarosan hallhatjuk ezt Orbán Viktortól, Gulyás Gergelytől, vagy – mert miért is ne? – Németh Szilárdtól, a magyar igazságügyi gányolást magyarázván.
Az Origo megszerzett egy uniós dokumentumot. Konkrétan azt állítják, hogy:
Állandó, felső korlát nélküli kötelező kvótát akar bevezetni az Európai Parlament – derült ki abból az Origo birtokába került feljegyzésből, amit az EP elnöke, Antonio Tajani készített a dublini reformmal kapcsolatban. A dokumentum szerint a brüsszeli bevándorláspárti képviselők bevezetnék a könnyített családegyesítést, csoportosan is át lehetne helyezni migránsokat és a nem engedelmeskedő országokat megbüntetnék: elvonnák az uniós forrásaikat. Az Európai Parlament most elvárja az Európai Tanácstól – vagyis a tagállamokat képviselő állam- és kormányfőktől –, hogy támogassa a javaslatot. A június végi uniós csúcs előtt tehát úgy tűnik, Európa bukott vezetői mindenképpen keresztül akarják erőltetni a már többször kudarcot vallott kvótaötletüket, mindezzel pedig soha nem látott válságba taszítanák az Európai Uniót. (origo.hu)
Meg még hosszasan állítanak egy csomó dolgot, de bevallom, nem volt türelmem átbogarászni. Annyit hazudtak már eddig is, ami a csövön kifért. Most kivételesen miért mondanának igazat? Ha esetleg kiderül, hogy megint össze-vissza hazudoztak szokás szerint, akkor majd kezdődik a pereskedés és a végén a kultúr-rovatban, vagy más eldugott helyen közzé tesznek egy helyesbítést. Eddig is így csinálták.
Sőt. Ugyanők egy hosszas, de legalább zűrzavaros és unalmas cikkben taglalják – természetesen szokás szerint névtelen cikkben -, hogy Spanyolország azért fogadja a menekülteket, mert rohadék szocialista kormánya lett. Egészen aprócska utánajárással vidáman kideríthető lenne – már ha az igazság lenne a cél, nem a propaganda -, hogy Spanyolország eddig is befogadta a menekülteket. Sőt, még a migránsokat is. Kormánytól függetlenül. Az a helyzet, hogy számtalan szervezet foglalkozik az újonnan érkezettek integrálásával, nyelvtanulást, szállást, ellátást biztosítanak nekik és csodák csodájára gyorsan beilleszkednek a menekültek is, a jobb élet reményében érkezők is. A lakosság meg nem veri a földhöz a seggét azért, mert lát egy kendőt viselő nőt, arabul beszélő embereket. Igaz, akkor se tépik szét magukat, ha két férfi, vagy két nő kézen fogva sétál. És még mindig megvan a vallásuk is, az identitásuk is és a kultúrájuk is. Bármit jelentsenek ezek.
És most szolgálati közlemény következik. Miután igyekeztünk megkérni a Zárójel nevű portál munkatársait (mivel elérhetőség, impresszum nincs a portálon, kommentben tettük ezt), hogy legyenek kedvesek és ne másolják ki a Szalonna cikkeit, most itt hívnám fel a figyelmüket, hogy amit csinálnak, az konkrétan lopás. Miután mi reggel hattól este tízig heti hét napon át keményen dolgozunk azért, hogy eredeti tartalommal szolgáljunk az olvasóinknak, kissé zokon vesszük, ha több portál nem ezt az utat választja, hanem a kész anyagokat összegereblyézi. Ezen az sem sokat szépít, hogy a kompletten ellopott cikk végére odatosznak egy forrás feliratot, ami alatt egy link van az eredeti cikkhez. Most éppen erről a cikkről van szó, de szinte minden cikkünk náluk köt ki:
Az ilyesminek amúgy sincs értelme. Az olvasók ugyanis igényesek, elvárásaik vannak – teljes joggal – nem olyasmit akarnak olvasni, ami már négyszer szembe jött. Ha 444-et, Szalonnát, vagy Indexet akarnak olvasni, megteszik közvetlenül. Elhiszem, hogy rohadtul nehéz tartalommal megtölteni egy portált, de csak azt tudom javasolni, amit mi is teszünk: tessék dolgozni. Sokat, keményen. Köszi.
Csapjunk bele a mai napba, mielőtt jobban felhúzom magam és olyat mondok, amit magam is megbánok.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.