Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Itt mindenki az első számú főemlős kegyéből emelkedik fel és hullik alá a porba

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt! Csúcs van, csúcs. Vagy mi a jóisten. Brüsszelben pojácáskodik a fényességes, bár a bulit nem ő vitte el, hanem a vele ellentében sokkal nagyobb pofájú olasz miniszterelnök. Aki ugyan a szélsőségesek táborát erősíti, de úgy tűnik, legalább annyival előrében van, hogy Brüsszelben is ugyanazt mondja, mint otthon. Azt már évek óta tudjuk, hogy ez nem mindenkinek megy ilyen flottul. De vegyük szépen sorban. Átugorjuk azt a részt, hogy ma ér véget a jövő évi költségvetés általános vitája az Országgyűlésben, már csak azért is, mert ez a műfaj számomra évek óta értelmezhetetlen, a hamarosan megszavazásra kerülő büdzséről meg lesz alkalmunk csacsogni éppen eleget.

Azt az Európai Tanács által készített egyperces videót remélhetőleg mindenki látta, amelyen bemutatják nekünk, hogy néz ki az ülésrend ezen a csúcson. Ha nem látta, akkor kattintson. Ha nincs kedve kattintani, akkor pontosítok: úgy nézett ki, hogy Európa védőbástyája kiszorult az asztal egyik szélére. Ezt csak azért mondom, mert senkinek nem javasolnám, hogy ebből  messzire mutató következtetéseket vonjon le. Tekintettel arra, hogy ez egy olyan kurva hosszú félkör alakú asztal, ami valahol elkezdődik és valahol véget ér, két széle van neki. Tök véletlenül az egyikre a lengyel miniszterelnök, a másikra Orbán Viktor szorult. Nem, tényleg nem következik ebből semmi, és aki mást állít, az liberálisgenderbuzi. A kommunista, hazaáruló fajtából.

Még mielőtt lehuppant volna a perfifériára, a köpönyegforgatásból 30 éve jól élő miniszterelnök hozta a nap abszolút trollkomentjét:

… az emberek azt akarják, hogy védjük meg a határokat és ezzel védjük meg az emberek biztonságát. Azt akarják, hogy akik már bent vannak, azokkal szemben folytassuk le az eljárásokat, és vigyük őket haza. Az európai vezetők erre eddig nem voltak hajlandók, ezért van bajban az európai demokrácia.

Most én abba nem annyira szeretnék belemenni, hogy mit jelenthet az eljárásokat folytassuk le és vigyük őket haza passzus, de vannak sejtéseim. Az viszont az eszelősség felső határát súrolja, hogy Orbán Viktor fogja demokráciára tanítani Európát, és plánesőt ő fogja azt visszaállítani. Az elvetélt jogász, akinek az emberi jogok egyszerű handabandák, akinek a demokratikus jogállam általa történő lebontásáról csak az ócska sorosozásra futja, akinek a média sokszínűsége azt jelenti, hogy minden csatornán tolják ugyanazt a büdöstalpú, hazug pártpropagandát, aki már nem csak hogy futva menekül a nyilvánosság elől, de immár ki is zárja a nyilvánosságot a közpénzekkel elszámolni nem hajlandó politikai elit (elit a nagy büdös francot) mocskos ügyleteinek megismerhetőségéből, aki számára nincsenek politikai ellenfelek, csak ellenségek, és aki a kibaszott nagy demokrácia nevében évek óta nem hajlandó válaszolni egyszerű, közérdeklődésre számot tartó kérdésekre. Ez a lény ugat demokráciáról, akinek minden megmozdulása a demokrácia tagadására épül. Jól van akkor.

Tökéletesen jelzi a magyar kormány elmebajának fogadtatását, hogy normális emberek kurvára nem értik, miért vergődik Orbán és zenekara megállás nélkül a migrációs katasztrófán, amikor szinte senki nem akar átlépni a magyar határon, menekülteket pedig alig fogadott be az ország (2017-ben 300 darab menekültkérelmet adtak itt be). Akiket meg befogadtak, azokat jól el is titkolták, höhö. Havasi Bertalan mindenes nem volt elég szemfüles, meg amúgy sem állhatta körbe 83 testőr a gyávaság nemzeti szobrát, úgyhogy sajnos egy igazi újságíró a közelébe férkőzhetett, és ha már ott volt kérdezett is. Mi a jóistenért beszél migránsinvázióról, amikor alig jönnek migránsok?

  • – Jöjjön le a magyar határra, nézze meg.
  • – Voltam a magyar határon, nincs ott senki.
  • – Mert van határ.
  • – De akkor miért beszél invázióról?
  • – Az inváziót meg kell állítani. A megállításhoz erős határok kellenek.

Hogy kivágta magát a géniusz, nem? Micsoda pengeelés logika, micsoda csillogó intellektus. Pedig a kínos, félrebeszélő röfögés jelentése ennyi: semmi sem egyszerűbb, mint a nem létező inváziót megállítani. Nem? De. Naugye. Senki nem gondolt még erre, mi? Hogy mekkora üzlet és politikai tőke van ebben.

És akkor el is érkeztünk a lényeghez. Orbán Viktor hajnali 5 óra előtt posztolt szétcsúszott fáradt fejjel közölte, hogy a V4-ek győztek és visszaverték a támadást, amennyiben olyan megegyezés született, miszerint a jövőben létrehozandó menekülttáborokból senkit sem lehet áthelyezni más országba az adott ország beleegyezése nélkül. Én nem nagyon értem ezt. Eddig nem az volt, hogy szó sem lehet erről, nem kell idehozni a problémát kell, ide ne jöjjön senki? Mindegy is, az igazság az, hogy szó nem volt a V4-ekről, egyedül Giuseppe Conte olasz miniszterelnök asztalborogatásáról volt szó, aki világossá tette, ha nem születik számukra kedvező megoldás (ez pedig az Európába érkező bevándorlók tisztességes elosztását az dél-európai államok között még azelőtt, hogy partra szállnának Olaszországban; miután a rájuk eső számú ember partra szállt, induljon el egy részüknek az áthelyezése Európa belsejébe), akkor semmihez nem adják a nevüket. Csak halkan jegyzem meg, hogy a Fidesz által ünnepelt olaszok pont azt akarják, amit Orbánék elleneznek. Vagyis az olaszok kvótákat akarnak, amiről Orbán hallani sem akar. Most ott tart a dolog tehát (Donald Tusk ET-elnök szerint), hogy a tárgyalások valamiféle megoldással kecsegtetnek, bár kurvára nincs vége: az az elképzelés, hogy az Európai Unión belül is létre lehetne hozni olyan „ellenőrzött központokat”, ahol menedékkérelmeket bírálnának el, ahol „elválaszthatnák a gazdasági bevándorlókat a menekültektől.” Azt mondjuk megnézem majd, hogy melyik uniós ország vállalja, hogy ilyen központokat létesít, de mindenesetre Viktor boldog volt vadhajnali 4 óra negyvenvalahány perckor, és azt állította, hogy a siker neki köszönhető.  Várjuk ki a végét. Minden európai siker neki személyes kudarc, úgyhogy lassan a testtel, dakoták!

Addig is szögezzük le: gaz spekulációknak köszönhetően (via Kovács Zotya szócipelő) újabb mélypontot regisztrált a forint. A szerdai 328,07 forintos – szintén történelmi – mélypont után csütörtökön 329,02 forintot ért el az európai fizetőeszköz jegyzése. Ma meg már péntek, úgyhogy lesz ez még cifrább is.

Továbbá: 2,5 milliót bukhat egy friss lakáshiteles a kormány cafeteria terve miatt.

Közben a fülkeforradalam felzabálja az ő fattyait. Kuna Tibor, Szijjártó haverja, aki a NER egyik legnagyobb, közpénzekkel kitömött nyertese (össze se lehet számolni, hány kibaszott raklapnyi megbízást kapott a rezsimtől a mai napig is dráguló tavalyi vizes vébé kommunikációjával bezárólag) most ott tart, hogy az ügyészség letöltendő börtönt és vagyonelkobzást kér a fejére. Számomra még nem teljesen világos, milyen stratégiai megfontolás áll amögött – a szemfényvesztésen túl, persze -, hogy a csávó kiesett a pixisből, de remélem sok ilyen lesz még. Legyen minél több sértett, frusztrált, kicsinált milliárdos haszonélvezője a rezsimnek, aki kussolt, ameddig dőlt a lé, és azt hitte, hogy ez örökre így marad. Egy nagy lófaszt. Itt mindenki a főemlős kegyéből emelkedik fel és hullik alá a porba.

És a végére, hogy ne legyek igazságtalan, ITT egy megfontolandó, vitára alkalmas vélemény Schilling Árpádtól, aki szerint az ellenzék egy szartenger. Már nincs időm ezt kommentálni, de talán nem is szükséges. Csókpusziviszlát!