NEHAZUGGY

Itt már csak a társadalom még működő immunrendszere hagy némi reményt

Ameddig a kormánypárt végleg belefullad a megélhetési gyűlölködésbe (sajnos nem fog), beszéljünk egy kicsit az önmagát kormányváltónak aposztrofáló ellenzékről. Hódmezővásárhely másnapján, a rájuk nehezedő felelősség súlyát látszólag és állítólag felmérő ellenzéki csoportosulások hurráoptimizmusát ugyanis elmosták a választási kampány szorgos mindennapjai.

Igaz, hogy közben a lehetséges összefogásnak már minden állomását végigjártuk, megnyugvásra továbbra sincs semmi ok. Ránézésre azt is mondhatnánk, hogy a kamupártok kamujelöltjeinek stratégiai elszaporodása a Fidesz számára nehezen nyerhető körzetekben, a józan ész talajáról szemlélve még nagyobb súlyt kölcsönöz annak, hogy az állampárt jelöltjeinek lehetőleg egyetlen kihívója legyen minden körzetben. Ránézésre.

Csakhogy ahogy eddig sem volt egyértelműen eldönthető, hogy kinek kivel kellene összefognia és kinek kivel nem szabadna semmilyen körülmények között összefognia azért, hogy értékelhető számú egyéni körzetben alulmaradjon a Fidesz, mostantól még viccesebb bonyolultabb a helyzet.

Tegnapi megerősített  sajtóhírek szerint ugyanis az LMP csak abban az esetben hajlandó megfontolni a visszaléptetést más pártok jelöltjei javára, ha azok az ellenzéki pártok, amelyek mind a 106 egyéni választókerületben jelöltet állítanak (értsd: MSZP-Párbeszéd, DK, Jobbik), megegyezésre jutnak. Legalábbis ezt tartalmazza az az ATV birtokába jutott állásfoglalás, amelyet a LMP politikai tanácsa fogadott el. Amelyből az is kiderül, hogy rendkívüli kongresszus dönthetne a választási együttműködésről; az LMP szándéka, hogy 2018. március 19-ig mindent megtegyen a tárgyalások létrejöttének érdekében. Ezt követően a tárgyalásokat lezártnak tekintik. A hír tehát így értelmezendő: Szél Bernadett és pártja ragaszkodik ahhoz, hogy a Jobbik is részese legyen a megállapodásnak.

Lehet, hogy nehéz a felfogásom, de én ezt nem igazán értem. Sőt, egyáltalán nem értem. És akkor se érteném, ha nem emlékeznék arra, honnan indult az LMP az ellenzéki összefogás kérdését illetően. Azután meg pláne nem értem, hogy tény: a hódmezővásárhelyi, mindenki mindenkivel összefogást sürgető boldogság önfeledt pillanatai után a Jobbik elsőként jelentette ki, hogy nem lesz semmiféle összefogás, ők nem közösködnek. Akkor sem, ha a Fidesz-média mindent elkövet azért, hogy a Gyurcsány-Vona perverz koalíció létrejöttével hozza a frászt az effajta rágalmakra fogékony országlakókra.

Tehát ha a Jobbik nem hajlandó összefogni az úgynevezett demokratikus ellenzékkel, akkor hogyan értelmezendő Szél Bernadették eme húzása? Értem, hogy az LMP eldöntötte, hogy nincs elvi megállapodás, nincs elköteleződés, csak fogjunk össze. De miért?

Ha pontosan tudják, hogy a Jobbik (azóta többször is jelezték) nem hajlandó visszalépni egyetelen körzetben sem egyetlen demokratikus ellenzéki jelölt javára sem, akkor mi a célja ezzel Szél Bernadettnek?

Annak a Szél Bernadettnek, aki korábban semmiféle közös platformot nem tudott volna elképzelni az elmúltnyolcév pártjaival (se elvi alapon, se más alapon), de aki időközben már asztalhoz ült az MSZP-Párbeszéddel. És annak az LMP-nek, amelynek javára sajtóértesülések szerint a DK is visszaléptetné jelöltjeit.

Arról az LMP-ről van szó (Hadházy Ákos iránti minden elismerésem és együttérzésem mellett), amelyik ráadásul még egyetlen nyilvánosságra került választókerületi közvélemény-kutatásban (Közös Ország Mozgalom) sem tudott felmutatni egyetlen olyan jelöltet sem, aki önállóan le tudná győzni a Fidesz jelöltjét.

Miért kellene mindenáron összefogni és megegyezni a Jobbikkal? Mi ebben a logika? Mi ennek a kvázi zsarolásnak a célja? Lehet, hogy van benne racionalitás, én mindenképpen szeretném megérteni. Addig is foglaljuk össze: az a Szél Bernadett, aki hosszú hónapokon át – Schiffer legnagyobb dicsőségére – kötötte az ebet a karóhoz, miszerint az elmúlt nyolc év elhasználódott politikai alakulataival és pártjaival nincs alku, ma azzal zsarolja az elmúlt nyolc év elhasználódott politikai alakulatait, hogy fogjanak össze a Jobbikkal, mert Orbán csak akkor fog megbukni, ha van kiegyezés a Jobbikkal. Azzal a Jobbikkal, amelyik nem mellesleg hallani sem akar semmilyen összefogásról. Szép és kerek. (És akkor még egyetlen szót sem szóltam a legfontosabbról: a Toroczkai Lászlókkal fémjelzett szélsőségek iránti kötelező és egészséges fenntartásokról.)

Nekem nagyon úgy tűnik, hogy ha az ellenzéki pártokon múlik (akinek nem inge), itt a büdös életben nem lesz kormányváltás. Itt már csak a társadalom még működő immunrendszere hagy némi reményt. Nevezetesen az, hogy függetlenül attól, melyik okos pártvezető miről egyezik meg a másik okos pártvezetővel, hogy Szél Bernadett az utolsó utáni pillanatban milyen ultimátumok elé állítja az ellenzéki pártokat, helyben mindenki az eszére hallgat és (ha befogott orral is, de) arra szavaz, akinek esélye van legyőzni a Fidesz jelöltjét.

Már csak az a kérdés, hogy ha ez mégsem működik, ki fogja vállalni a felelősséget Orbán újabb fényes győzelméért, esetleges kétharmadáért?

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább