November 28,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Innovációra valóban szükség lenne, kár, hogy ennek alig látni nyomát

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,517,026 forint, még hiányzik 1,482,974 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

 

A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára, Orbán Balázs – hogy miért ő, az számomra rejtély – beszédet mondott a V4 Jó kormányzás nevű fórumán, ahol elmondta, hogy az innováció révén az ország szuverenitása megerősíthető. Ebben valóban igaza is van, csak az a kérdés, hogy a magyar kormány milyen innovációkban jár élen akár a v4 országok között, akár uniós szinten? Mert az, hogy Szijjártó hetente átad egy újabb összeszerelőüzemet az ország valamelyik területén, még nem igazán járul hozzá a fejlődéshez. Ahelyett, hogy a jövőbe és a tudásba fektetnénk, inkább betonba és acélba, valamint összeszerelőüzemekbe fektetünk. Ez jelentené a technológiai versenyben való részvételünket, vagy az innovációt?

A küszöbönálló technológiai versenyben egy ország szuverenitása az innováció révén megerősíthető lesz – jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, egy konferencián.

Orbán Balázs a V4 Jó kormányzás fórum – A digitális közigazgatás tapasztalatai a visegrádi országokban című tanácskozás megnyitóbeszédében azt mondta, hogy a technológiai fejlődés és az innováció nem szuverenitáscsökkenést, hanem szuverenitáserősödést hozhat. Ezt pedig – hangsúlyozta – felhasználhatják a közép-európai országok a globális rendszeren és hierarchián belüli pozícióik erősítésére. “Így a digitalizáció nálunk, Közép-Európában az állami képességek erősítésén és a hatékonyságon túlmutató jelentőségű” – hangoztatta az államtitkár. Orbán Balázs azt mondta, a jó kormányzás és a digitalizáció kapcsolatánál meg kell vizsgálni, mennyire szolgálják a technológiai újítások az állam rugalmas és eredményes működését, hozzájárulnak-e a versenyképesség erősítéséhez, mennyiben teszik könnyebbé az állampolgárok ügyintézését, illetve növelik-e a közigazgatásba vetett bizalmat.

Kifejtette: a felvilágosodáson alapuló szemlélet technológiai változásokban látja a társadalmi fejlődés egyetlen kizárólagos útját, azonban nem vesz tudomást “saját felvetéseinek nehézségeiről”. “Ha csak a technológiában bízunk, (…) akkor rossz útra tévedünk” – jelentette ki. Az ezzel ellentétes megközelítés a technológiai vívmányokban csupán a mindennapi életet megkönnyítő eszközöket lát. Ez a felfogás abból ered, hogy “az emberi természet és a társadalmi rend alapjai nem megváltoztathatóak” – hangoztatta, hozzátéve, ez az álláspont sem tartható, mivel a technológiai fejlődés meghatározó lesz a 21. században. Orbán Balázs véleménye szerint ahhoz, hogy az állam a maga javára fordítsa a technológiai változásokat, túl kell lépni az “ideologikus ragaszkodás” és a “lemondás” ellentétén. E helyett új, pragmatikus megközelítést sürgetett. Hozzátette: ennek a középutas felfogásnak Közép-Európában különös jelentősége van, ugyanis a technológiai fejlődés a társadalmi-gazdasági status quót is megváltoztatja, ami lehetőséget teremt az erőviszonyok megváltoztatásra. Utóbbi – tette hozzá – “számunkra, közép-európai országok számára, kifejezetten lehetőség”. A digitális innováció kitörési pontot és a versenyképesség új dimenzióját jelenti, egyben szuverenitási kérdés is – emelte ki. Azt mondta, a térség történelmi tapasztalata, hogy az állami képességek “kívülről történt megszervezése” mindig lelassította, idővel mindig megbénította a közép-európai népek fejlődését.

Az államtitkár kitért arra is, hogy Magyarország számára a visegrádi együttműködés (V4) a legfontosabb nemzetközi kooperációs forma, amelyet Magyarország és Közép-Európa jelenének és jövőjének tekint. György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára nyitóelőadásában a hatodik V4 Jó kormányzás fórum előzményire is utalva egyebek mellett arról beszélt, hogy a térség országainak célszerű egymás jó tapasztalatait átvenniük. Részletesen ismertette a mintegy egy évtizede indult közigazgatási reformot. Ezzel összefüggésben értékelte a többi között Magyarország koronavírus-járvány elleni védekezését. Hangsúlyozta, a pandémia idején azonnali és hatékony megoldásokat kellett találni addig elképzelhetetlen problémákra. A veszélyhelyzet tavaly márciusi kihirdetésével új időszámítás kezdődött a közigazgatásban, amely – mondta az államtitkár – nemcsak a védelmi intézkedések, hanem az oltási kampány koordinálásáért is felelős volt. György István a közigazgatás további fejlesztési irányaira térve az innovatív technológiák széleskörű igénybevételéről, a mesterséges intelligencia döntéshozatal során történő alkalmazásáról, a személyes megjelenés csökkentéséről, valamint az elektronikus személyes ügyintézés fejlesztéséről beszélt. “Digitális és az eddiginél is professzionálisabb közigazgatást fejlesztünk az információbiztonság és adatvédelmi igények figyelembevételével a legmodernebb technológiákat felhasználva” – jelentette ki a területi közigazgatásért felelős államtitkár. (MTI)

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!