Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Innen lendülünk neki a fényes szép jövőnek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hejjhó! Mindig ez van. Kicsit nem figyelek oda, és egyrészt megint hétfő, másrészt megint valami retek választási kampány van. Majdnem azt írtam, hogy kicsit nem figyelek oda és mennyi mindenről lemaradok. De nem. Itt semmiről nem lehet lemaradni, a fostalicska megvár. Sőt, mindig tele is van pakolva. Történtek mókás dolgok az elmúlt héten is, bizony. A siralmas poszteurópai pikniktől a titkos közigazgatási létszámstopon át a Simonka György elleni vádemelésig. Hogy a nemkampányalamizsnaként elhíresült rezsiutalványt már ne is említsem. Aztán ne legyen csodálkozás, amikor élesben is kiderül, hogy nehezebb érvényesíteni a bőkezű, nagyvonalú, 3×3000 forint kedvezményt, mint a hatalmas érdeklődés miatt nem férni fel a felcsúti játékvonat legközelebb induló járatára.

Nem, sertéshúst sem lehet vásárolni belőle, pedig ha valami drágulni fog, akkor ez az. A termelői árak az év eleje óta 35 százalékkal nőttek, ehhez előbb-utóbb a bolti árak is felzárkóznak: a sertéshús kiskereskedelmi ára várhatóan újabb 5-8 százalékkal fog emelkedni, amiben a sertéspestis mellett a gyenge forint is közrejátszik.

Nem baj, mert a keresztény táplálék sokkal fontosabb, mint az, hogy ki tudja megengedni magának a sertéshúst egy héten egyszer. A Szent Jobbot szállító díszkocsi felújítására például jutott 70 millió forint közpénz. Ha már a Sió-csatorna rekonstrukcióját (értsd: a Balaton vízszintjének megemelését) sem sikerül az eredetileg tervezett bruttó 12 millárdból kihozni. Az agyvizem szintjének megemelése bezzeg semmibe nem kerül, ingyen is összejön nekik. Odaseneki. Rádobnak a 12-re még 7-et, mert a bruttó 19 milliárd, az csak egy híján 20. Vagyis kerek szám. Vagy prímszám. Vagy most éppen ez tetszett meg valamelyik unortodox szélhámosnak.

És ez picsafüst ahhoz képest, hogy a korábban 10-15 milliárdosra hazudott tervezett, a Szlovákiával közösen rendezett 2022-es Eb-meccsek megrendezésére alkalmas budapesti kézilabdacsarnokra meg (szevasz, Kocsis, ezért tényleg érdemes volt hisztériázni és hazug balliberálissajtózni, hogy nem is azt mondtad, amit) 101,5 milliárdot szánnak. Ami tényleg nem 115 milliárd pillanatnyilag, de a mai napig dráguló vizes vébé (elmaradt olimpia?) példájából tudjuk, hogy körülbelül mire számíthatunk. Ha esetleg mégse jön ki ebből az egészen pontosan 101 544 852 000 forintból, akkor majd kijön a duplájából, nem? Aztán majd óbégattok, hogy ti soha nem mondtátok, hogy ennyibe fog kerülni.

Szóval. Innen lendülünk neki a fényes szép jövőnek, kiszámoltam: már csak kábé 47-et kell aludni, ameddig kiderül, hogy a Fidesz pofájára írt választási rendszer és a kreatív csalási technológiák milyen csodákra lesznek képesek október 13-án. Megígérem, hogy addig nem fogok féllábon állni, és másoknak sem javaslom, hogy ezt tegyék. Azt nem számoltam ki – bocs -, hogy Recep Tayyip Erdogan november 7-ére tervezett budapesti pofavizitjéig még mennyit kell aludni, de igazán fantasztikus dolog, hogy van pár világszínvonalú, rosszarcú diktátor, akivel rendszeres egyeztetnivalója van a felcsútinak. És még mondja valaki, hogy el van ő szigetelve.

Nos, olyannyira nincs, hogy bár sem Havasi Bertalan, sem a fideszes állami propagandahírügynökség nem dicsekedett el vele – legalábbis egyelőre nem -, de a portugál sajtónak köszönhetően kiderült: a Nemzetközi Katolikus Törvényhozók Hálózata (ICLN) nevű fundamentalista, ultrakatolikus szervezet ülésén járt a hétvégén a miniszterek elnöke. Ez egy 2010 óta létező független szervezet, amelynek célja a gyakorló katolikusok és a politikusok közötti híd megteremtése és a keresztény értékek hangsúlyosabbá tétele a politikai életben. Minden évben négynapos gyűlést szerveznek, ezen vett részt idén a református Orbán Fátimában. (Vajon szóltak neki, hogy ahogy az Egyesült Államok elnöke nem lehet, úgy katolikus pápa se nagyon?) Hogy miről volt szó csütörtöktől vasárnapig, arról sajnos nem sok mindent lehet tudni (ettől függetlenül el tudom képzelni), viszont azt lehet tudni, hogy az álkereszténység Duna-parti Napóleonja hasonszőrű szélsőjobboldali politikusok társaságában volt jelen a mulatságon. Igen, Trump kabinetfőnöke is ott volt, az meg már majdnem olyan, mintha az elsőszámú amerikai pojáca személyesen emelte volna a jelentőséget ennek a szektás szerveződésnek, amelynek működését különben a Vatikán nem nézi jó szemmel. A politikusok és katolikus közötti híd megteremtése önmagában is szarul hangzik az elvileg szekuláris Európában, de hogy a szélsőséges világi szemlélettel szemben  nem a fundamentalista vallásosság a megfelelő út, az egészen biztos. Hát még ha ezek nem szemben állnak egymással, hanem egymás tenyeréből zabálnak. Az egyetlen pozitívum az, hogy a portugál sajtónak így legalább volt apropója megírni, hogy kicsoda is Orbán. Ő az, akinek a pártját felfüggesztették az Európai Néppártban, és ő az, aki a bevándorlásellenes politikáján túl arról híres, hogy cenzúrázza a sajtót, aláássa az igazságszolgáltatást és megsérti a jogállami értékeket. Nahát.

Visszatérve az aktuális kampány hevéhez. Most még ott tartunk leginkább, hogy megy a melldöngetés, hogy kinek sikerült hamarabb összegyűjteni a szükséges ajánlások hányszorosát. Tarlós Istvánnak például alig néhány óra alatt összegyűltek az aláírások, sőt, a szükséges ötezer több mint kétszerese, azaz 12 ezer, ebből pedig az következik Kocsis Máté szerint, hogy Tarlós élvezi a budapestiek támogatását és a főváros lakói értékelik a főpolgármester elmúlt kilenc évben végzett munkáját. Aha. Vagyis az ellenzéki előválasztáson leadott több tízezer szavazatból nem következik semmi, de Tarlós 12 ezer ajánlásából az következik, hogy már meg is nyerte a választást. Különben az ellenzék is összegyűjtötte az induláshoz szükséges aláírásokat a fővárosban, és abból sem következik semmi. Viszont ha már ilyen serények voltak az elvtársak (Kocsis: Az ellenzékiek gyűlölködnek, mi dolgozunk), akkor biztosan jut idő a kamujelölteknek is besegíteni összegyűjteni a minimálisan szükségeset. Gondolok itt Thürmer Gyulára, aki korábban már bebizonyította, hogy nem mindenkinek megy ez az 5000, mint a karikacsapás. Szar is lenne, ha ezek a derék esélytelenek nem kavarnának be. Ja, és a Hunvaldokról sem kellene megfeledkezni, ők is nagy szolgálatot tesznek az állampártnak.

Különben az éppen aláíró Németh Szilárd csepeli agytrösztöt és a műveletet csodáló alattvalókat megörökítő fotográfia valóban sokat elmond a magyar közéletről, és ezen Edgar kolléga kommentárja sem ronthat, miszerint nem feltétlen kell és pláne nem érdemes szandiban meg papucsban járni mindenkinek. Nem, senki ne nagyítsa ki a képet, legfeljebb saját felelősségére. Vannak dolgok, amelyekről nem tehet az ember, de vannak olyanok is, amelyekről nagyon is.

Namindegy csak annyit akartam mondani, hogy a hőséghez is alkalmazkodnak a gombák: halálos lehet a fertőzés a klíma nélküli kórházakban. Ez gondolom, Kásler doktorprofesszort a legkevésbé sem hatja meg, és jól is teszi. Érdemei elismeréseként a Palkovics által megkaparintott felsőoktatás után a felzárkóztatásért felelős államtitkárság is másik minisztériumhoz kerül az Emmi-től. Felkészül az egészségügy. Azt majd át kell pakolni a honvédelemhez, és meg is vagyunk.

Kis híján 330, egészen pontosan 329,3 forint 1 euró, de a történelmi mélypontig (330,8) még van egy kis meló. Nem baj, megoldjuk. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Búcsút intek. Jó hetet mindenkinek!