November 20,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Imádkozzunk azokért, akik kizsigerelnek, a pofánkba röhögnek, nyomorultakat vegzálnak

Hejhó! Jó reggelt, mondom szépen a csütörtököt, ha már így alakult. Nem tudom, honnan is ragadjam meg a mai napot, de rájöttem, hogy én már annak is képes vagyok nyomokban örülni, ha sorosozás helyett mondjuk a jövő évi költségvetésről folyik az eligazítás, amit elkereszteltek a biztonságos növekedés költségvetésének. Ez azt jelenti ugyanis, hogy legalább két napig konkrét, valóban húsbavágó kérdésekről is beszélnek a pajtások a különböző falra festett ördögökkel és démonokkal folytatott virtuális háborúzás helyett.

Az egészen biztos, hogy bár a propagandamunkások két nappal ezelőtt teleüvöltötték az étert azzal, hogy jöhet az egyszámjegyű személyi jövedelemadó, ez nem fog jönni semmilyen irányból.

Ellenben tíz év után rájöttek, hogy van nagyjából 200 ezer állami és önkormányzati dolgozó, akiknek a fizetése 2008 óta nem nőtt, úgyhogy ezt most elvileg megcselekszik: az ő személyi juttatásaikra 155 milliárd forinttal szán többet a kormány jövőre.

Ezzel párhuzamosan a világrekordernek számító áfa szintén nem csökken, Varga Mihály közepes képességű könyvelő tájékoztatása szerint egyelőre csupán egyetlen területen zajlik egyeztetés a forgalmi adó csökkentéséről: a tartós (ESL, UHT) tejeknél.

Cserébe csökken a szociális hozzájárulási adó – 2019-ben 17,5 százalékos lehet az idei 19,5 százalék után, valamint tovább nő a kétgyermekeseknek kínált szja-kedvezmény, ez gyermekenként 20 ezer forintra nő.

Elvileg a dolgozni kívánó nyugdíjasok is örülhetnek, amennyiben szeretnék őket megkímélni a közterhektől, a dolgozni nem kívánó nyugdíjasoknak pedig – 3,5 %-os gazdasági növekedés felett – megint kinéz a nyugdíjprémium. Egyébiránt többszörösen indokolt az öröm, miután az infláció 2,7 százalékos növekedésével számol a kormány. Ez az átlagnyugdíjra, cirka 128 500 forintra vetítve 3468 forintos emelést jelent majd, ami kellően megágyaz az önfeledt habzsidőzsinek.

A nagyságrendek kedvéért továbbá: jövőre 101 milliárd forinttal több juthat az egészségügyre, 15 milliárd lesz a többlet az oktatásnál, 68 milliárddal jut több kultúrára, és 156 milliárddal a honvédelemre. Tudom, hogy nem lehet és nem is szabad még véletlenül sem összehasonlítani ezeket a növekedési tételeket, csak a büdös libsik tesznek ilyen szörnyűséget, de azért az oktatás és a honvédelem egymáshoz mérésétől a sikítófrász tör az emberre. Pedig semmi oka rá, Kásler professzor is megmondta, és ha valaki, akkor ő biztosan tudja: távolról sincs az egészségügy és az oktatás olyan rossz állapotban, mint amilyen kritikát kap, és különben is mindenhol máshol is bírálják ezeket a területeket. Jól van akkor.

És akkor még nem beszéltünk Rogán Bűnöző Antal propagandász (ők kormányzati kommunikációnak nevezik azt, amikor az emberek zsebéből kilopott pénzből hülyítik az embereket) miniszériumának költségvetéséről, amely a parlamenti választási kampányra való tekintettel már idén is 20,9 milliárdból moshatta az agyakat és tömhette a haveri cégeket. Ehhez képest jövőre majdnem 50%-kal emelkedik Rogánék büdzséje, egészen pontosan 29,6 milliárd. Előre is gratulálok Csetényi Csaba, Kuna Tibor és Balásy Gyula cégeinek. Ekkora kibaszott üzletet, amit ezek megfogtak, a világ nem látott.

Az embertelenségből, gőgből, erkölcsi hulladékságból összerakott Bajkai kedden kinyögte, és már meg is van az alaptákolmány-módosító javaslat a hajléktalanság tiltására. Úgy tűnik, mostanra lejárt az a lemez, amivel a kampányt megelőző hónapokban zsibbasztották az agyunkat: hogy a migránsok elveszik az erőforrásokat, amelyekkel a saját nyomorultjainkon tudnánk segíteni. Szerencsére ez elmúlt az elvtársaknak, a kollektív memóriából amúgy is villámgyorsan kiesnek az ilyen szánalmas kis nüanszok, úgyhogy most már lehet újra bátran vegzálni a társadalom alján vegetáló nyomorultakat. Mert a választási alamizsnáiról elhíresült Orbán-ügyvéd azt mondta. Hogy a hajléktalanok azért élnek az utcán, mert nem szeretik a szabályokat. Úgyhogy a valamelyik fiókból előrángatták a már korábban serényen összegányolt javaslatot, már nem érvényes hogy jön a másfél évig tartó alkotmányrevízió, a Bajkai szájába adott aljadékságot a terítéken lévő, sorban hetedik férceléssel elintéznék. Mostazonnal.

Tilos az életvitelszerű közterületen tartózkodás.

Már sokszor mondtam az éppen soros egetverő ténykedésük kapcsán: én lassan azt is szégyellem, hogy ezekkel a magukat embernek nevező alakokkal egy nyelvet beszélek. Ezt most bátran odacsapom a többihez. Pedig tudom, hogy az empátiával felvértezett, keresztényi jóságtól kettőig nem látó magyar embernek most kötelessége elégedetten csettinteni, hogy na, végre, éppen ideje volt, fasz kerülgesse ezeket a lecsúszott vademebereket az aluljáróban, de valahogy nem jön, hogy közösséget vállaljak ezzel a felsőbbrendű, vérmagyar undorral.

Idevágónak érzem az a halk, kéztördelő kormánybírálatot, amit Bogárdi Szabó István református püspök fogalmazott meg egy, a Károli Gáspár Református Egyetemen tartott (nem sajtónyilvános!) rendezvényen, ahol az Újra nevén nevezzük című, keresztény értelmiségiek által kiadott kötet apropóján beszélgettek Balog Zoltán elvetélt emberi erőforrással. Akinek az volt a feladata ebben az egyenletben, hogy a liberálisokat szidja. Nos, a népmesei okos lány szerepéből a püspök úr arra jutott magával, hogy mindenhol van korrupció, így a kormányban is, a kormány pedig ideológiák helyett elitet épít. De az egyház-kormány-hívek háromszögének fekete lyukában elrejtett slusszpoén és duplacsavar mégiscsak ez volt:

A keresztény hívők felelőssége, hogy imádkozzanak a döntéshozókért, még ha nem is fogadják el hibáikat.

Jó, akkor én ezt most tényleg nem hiszem el, jó? Jó. Tehát imádkozzunk azokért, akik kizsigerelnek, a pofánkba röhögnek, nyomorultakat vegzálnak, mert ezek ilyen apró hibák, amik mindenhol máshol is előfordulnak. Az volna a kérdésem, hogy ha az Istennek ilyen erkölcsi alapon ténykedő szolgái és földi helytartói vannak, akkor mi a faszt várunk el a közönséges halandótól? Semmit.

A mi imáink közepette a döntéshozók márpedig ügyködnek lankadatlanul, szerintem bőven elég, ha ennyit mondok: titokban (najó, mostantól már nem titok, pedig mindent megtettek érte) új, magyar kézben lévő óriásbankot raknak össze Mészáros Lőrincnek. Nem volt neki ugyanis még bankja, és különben is Orbán régóta dédelgeti az álmot, hogy az OTP mellé egy másik, hozzá közelebb álló lakossági gigabankot hozzon létre. Ez az ország egy akkora kibaszott nagy vicc lenne, ha őszintén tudnánk röhögni, hogy olyan még egy nincs. Tehát a fogalmatlan, felcsúti suttyónak gigabankot izzadnak össze, miközben azon ügyködnek, hogy a hajléktalanokat kitiltsák az életből is lehetőleg. Ééés mindennek a megkoronázásaként alkotmányba írják, hogy az állam minden szervének védenie kell a keresztény kultúrát. Ezt a keresztény kultúrát.

Akkor búcsúzóul Kövér Lászlóval koronázom meg a jóreggelt posztot, ITT a fincsi olvasmány: nekünk kommunistából is a legpocsékabb jutott. Nehéz is lenne ellentmondani ennek a nagy igazságnak.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.