Április 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Így szokták fideszék

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt! Hirtelenváratlanul itt a csütörtök, ami még semmi, mert ezt legalább láttuk jönni. Azt is láttuk persze, hogy a Természettudományi Múzeumnak meg mennie kell, csak nem sejtettük. Ha az Index információi helyesek, akkor a kormány suttyomban és hirtelen már döntött is erről, a Ludovikából igen sebesen el kell húzni a csíkot. Biztosan kell a hely. Úgy hírlik, a múzeum majd Debrecenbe költözik valamikor egyszer csak, de előtte még fel kell építeni a reménybeli otthonát. Addig gondolom ellesznek valahol, itt meg ott, pincében, padláson. A portál megpróbált információt kérni az illetékesektől – például az EMMI-től és a múzeum vezetésétől -, de nem méltatták válaszra. Úgyhogy meg sem fogok lepődni, ha ma, holnap, a jövő héten azzal lesz teli a pártpropaganda, hogy megint hazudott a féknyúz. Ahogy azon sem fogok meglepődni, ha néhány hónap múlva mégis meglépik. Így szokták fideszék.

Ha már hazugsággyár! Tegnap vinnyogva röhögtem a zorigón. Azt hiszem, sikerült felérniük a csúcsra, innen már nincs tovább. A tegnapi Karácsony Gergely interjúból, amit a közpénztévé szénné égett alkalmazottja produkált – és amiről úgy véltem, nincs már lejjebb, közben meg tudom, hogy de, van – ezt sikerült Manyika néninek összelapátolnia:

Karácsony Gergely a klímavészhelyzetre hivatkozva nem fogja teljesíteni azt az ígéretét, hogy minden budapesti nyugdíjas évente 20 ezer forintos fűtéstámogatást kap. A balliberális főpolgármester a köztévében leplezte le magát, ahol arról beszélt, hogy a klímavészhelyzet azt jelenti, hogy” van egy zsinórmérték, és mindent abból a szempontból nézünk, hogy ami fűti a várost, azt nem támogatjuk”. 

A komplett cikk ebből áll, csak még háromszor megismételve. Mennyire kell hülyének lenni ahhoz, hogy valaki Karácsony szavaiból ezt gányolja össze? És mennyire kell legalja gecinek lenni ahhoz, hogy ezt a hazugságot tényként hozza le? Oké, ha sajtóper lesz, majd helyreigazítják évek múlva, ha bírság lesz, legfeljebb egyel több állami hirdetés esik be az ablakon. Akkor már úgysem emlékszik senki semmire az olvasók közül, azon meg a szeme nem rebben senkinek, hogy még a hazugságokat is mi fizetjük. Beszarás.

Történt egy csomó érdekesség tegnap. A Fidesz győri polgármesterjelöltje mögé odaállt a győri MSZP volt alelnöke például, de ezen már nem érdemes meglepődni sem. Nyilván ott állt ő eddig is, de most kénytelen volt levenni az álarcot. Egészségére. Aztán. A néppárti bölcsek állítólag arra jutottak, hogy mégsem zárják ki a Fideszt, vissza sem veszik, hanem maradjanak lógva. Lehet persze ezt salamoni döntésnek is titulálni. Vidéken az ilyenre azt mondják, hogy gyáva szar. Már persze, ha igaz. Mert az is benne van a pakliban, hogy így adnak lehetőséget Orbánnak, hogy kislisszoljon a kínos szituációból. Amennyiben erről lenne szó, akkor is érvényes a vidéki mondás.

És most jöjjön valami igazán embernek való. Alább egy videó látható. A fekete kis bűnöző, aki pórázon vezeti a kollégát, Ursula névre hallgat. Farka valamiért nincs, olyan, mint egy törpemackó (a neve is innen ered, bár amikor a menhelyre került, alkatilag is elég maci volt, de már lefogyott), ivartalanított lánykuty, okos, imádnivaló. Ha esetleg valaki abban gondolkodik, hogy hiányzik egy ebecske a háztartásból, akár őt, akár bármelyik másik mentettkét megpályázhatja. A szóhasználat nem véletlen, akárkinek, bármi áron nem adnak kutyust. Tehát jöjjék az Ursula-videó, pontosabban két videó. Akkor is vicces és kedves, ha az ember nem akar kutyut éppen.

Ha valaki lázba jött, akkor se nálunk jelentkezzen kutya ügyben, hanem a megosztáson található elérhetőségeken. Miután régen kutyáztunk, nem árt frissíteni a tudományt: a menhely (ez a menhely konkrétan, de az ország összes menhelyére igaz) örömmel vár sétálni szerető jelentkezőket kutyasétáltatáshoz (ott ilyen pindurok vannak), örülnek az adószázaléknak, az utalásnak, az SMS-en küldhető támogatásnak, kutyagyógyszereknek, jó minőségű tápnak, száraztésztának, rizsnek, kölesnek, hátnolt árpának, búzatöretnek (kamratakarításkor érdemes gondolni rájuk), még egyben lévő plüssöknek, labdáknak, használható törülközőknek – meglepi, pedig ez is fontos része a menhelyi munkának – korlátlan mennyiségben fogy a vécépapír (kaki felszedéshez) a legolcsóbb tökéletes, szódabikarbóna (takarításhoz), papír kutyapelus – a felnőtt ágybetét a legjobb és legolcsóbb -, jó állapotú nyakörv, póráz. Ha ezekből valami kallódik otthon, érdemes megkeresni akár az Állat és Embert, akár a legközelebbi állatmenhelyet. Köszönöm.

Hamarosan jön valaki és beszól, én pedig el a bal fenéken.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.