Augusztus 5,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Idióták szurkolói

A nagy felfordulásban elkerülte a figyelmemet, hogy a V4-es sikertörténet főszereplői tegnap Varsóban csúcstalálkoztak, ahol a V4-es sikertörténet legsikeresebb kipcsak tartóoszlopa is megdícsérhette saját magát, és a háborús kommunikációja összes paneljét felmondhatta. Ezredszer is. Arról, hogy az első csatát megnyertük, de a második csata (a munkahelyek megőrzése, a gazdasági növekedés megindítása) még hátra van. Lényegében ugyanazokat az unalmas köröket futotta, mint valamivel korábban a rádiójában. Arról, hogy most akkor mi jól megsegítjük a szarba került nyugat-európai országokat (akik még egy járványt sem bírtak normálisan kezelni), és legjobb meggyőződésünk ellenére belemegyünk a közös hitelfelvételbe, pedig a magyar ember az olyan, hogy nem szereti az ilyesmit.

Az MTI szerint Orbán egyebek mellett azt mondta, hogy az uniós tagállamok között egy okos pénzügyi szövetségre van szükség, de a jelenlegi javaslat ettől még messze áll. Viszont bíznak a tárgyalások sikerében és abban, hogy mindenhol olyan vezetők kerülnek meghatározó pozíciókba, akik gazdaságorientált gondolkodásúak és képesek rendbe hozni országuk gazdaságát a járvány után. Bónuszként kijelentette:

Azért szurkol Donald Trump amerikai elnöknek is, mert meglátása szerint csak ő képes rendbe hozni az amerikai gazdaságot a járvány után.

Zavarba vagyok esve egy kicsit, ugyanis a Migráns1 televízióba mára beinvitált, Magyarics Tamás nevű Amerika-szakértő így vélekedett az Orbán által köztudottan csodált Trumpról:

Gazdasági érdekek miatt hosszú ideig bagatellizálta a koronavírus-járvány súlyosságát Donald Trump amerikai elnök.

A szakértő elképzelhetőnek tartja, hogy az elnök más intézkedéseket hozott volna, ha nem idén lennének a választások. Donald Trump érdeke a választások miatt az, hogy minél hamarabb csökkentse a munkanélküliséget, és beindítsa a gazdaságot, ezt viszont nem lehet megtenni kijárási tilalom és távolságtartás mellett.

Hozzátette: a járvány miatt 40 millió ember vesztette el munkahelyét, ami arányaiban rosszabb, mint ami az 1929-es nagy gazdasági világválság idején történt. (MTI)

Nahát, ilyen kijelentések elhangozhatnak az M1-en?

Most akkor Orbán egy olyan pojácának szurkol, aki emberi életeket tett kockára azért, mert idén vannak a választások Ámerikában?

Aki lényegében gazdasági és hatalomtechnikai okokból hazudott az amerikaiaknak és letagadta, hogy járvány van, és ha van is járvány, igyanak fertőtlenítőt, mert jó lesz?

Ez így fasza az Orbánnal elégedett tízből hat magyarnak? Szerintük menő, hogy a magyar miniszterelnök, aki állítólag a magyar emberek egészségéért és életének védelméért tett éjt nappallá a teljhatalmával, aki azzal büszkélkedik hetek óta, hogy bezzeg a hanyatló nyugati országok kormányaival szemben az ő kormánya megvédte mimagyarokat, közben egy olyan idiótának szurkol, aki tagadja a valóságot és csúfot űz emberek életéből? Akinek a felelőtlensége miatt a napokban is rekordokat döntöget az új fertőzöttek száma az Egyesült Államokban, vagyis sem a járványt nem sikerült kordában tartania, sem a gazdasági katasztrófát megakadályoznia?

Majd ez fogja rendbe hozni az amerikai gazdaságot a járvány után?

Vagy már kirúgták az állami propagandamédia Amerika-szakértőjét, mert véletlenül igazat mondott a legmagasabb világi hely politikailag inkorrekt vezetőjéről?

Akkor jó.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!