Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hogy van-e patkányinvázió, vagy nincs, nem érdekes. A lényeg, hogy 300 millió forint közpénz ismét gazdára talált

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ugyan patkányinvázióról szó sincs, mégis intenzív patkányirtást rendelt el a Fővárosi Önkormányzat közbeszerzési bizottsága, mondta Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes. Az teljesen elhanyagolható tény, hogy a kettő kizárja egymást, hisz egy kormánypárti polgármester-helyettes nyilatkozatáról beszélünk. A fővárosnak egyébként ezzel az intenzív irtással együtt, 560 millió forintjába fog kerülni az idei patkányirtás, ami több mint duplája annak, amennyiért a fővárost 47 éven keresztül tisztán tartó Bábolna Bio Zrt. azt elvállalta volna. Ennek ellenére is kitartanak az RNBH konzorciummal kötött szerződés mellett, még akkor is, ha korábbi elődje ezidáig gond nélkül hajtotta végre a feladatot.

A nyílt tárgyaláson megvitatott téma tényleges, számokkal alátámasztható adatairól nem kívánt nyilatkozni a városvezetés, ezért az sem derült ki, hogy valóban patkányinvázióról van-e szó, vagy sem. A lényeg, hogy 300 millió forint közpénz úgy kerül ismételten elköltésre, hogy annak okairól nem tájékoztatják a közvéleményt. Meglepő persze nincs benne, hisz az önkormányzatok nagy többsége ma így működik Magyarországon.

Jelenleg objektív körülmények alapján kijelenthető, hogy nincs patkányinvázió Budapesten, az ellenzék ugyanakkor alaptalanul riogat ezzel, ami azt mutatja, számukra már megkezdődött az önkormányzati kampányidőszak – mondta Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Ismertette, a Fővárosi Önkormányzat közbeszerzési bizottság kedden, nyílt ülésen fogadta el azt a szerződésmódosítást, amelynek eredményeként öt napon belül intenzív patkányirtó beavatkozás kezdődhet a főváros tíz belső kerületében, a nagy pályaudvarok környékén és a kiemelt közterületeken.

Borbély Lénárd, Csepel polgármestere (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott, a „patkányozás” semmi másról nem szól, minthogy azzal Karácsony Gergely, a Párbeszéd politikusa, zuglói polgármester megpróbálja elterelni a figyelmet saját alkalmatlanságáról.

A kormánypárti politikus kiemelte továbbá, hogy Karácsony Gergely egy módosító javaslatával kapcsolatban felmerült bennük a közveszéllyel való fenyegetés bűntettének gyanúja. Közölte, az ellenzéki politikus indítványában arról ír, a fővárosi patkányfertőzöttség miatt katasztrófaveszély áll fenn. Mindez azonban éles ellentétben áll a Nemzeti Népegészségügyi Központ véleményével – tette hozzá.  (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.