Szeptember 23,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hogy lesz ebből Európa öt legsikeresebb országának egyike?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,297,765 forint, még hiányzik 1,702,235 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Szeretettel üdvözlök mindenkit! Nem az én érdemem, de mától március lesz egy darabig, a meteorológiai tavasz első napját írjuk. Az évszakok relativizmusának jegyében ez nagyjából semmit nem jelent, miután február utolsó napján, azaz tegnap minden létező hőmérsékleti rekord megdőlt. Soha nem volt még ennyire meleg február 28-án. Természetesen a környezetet láncfűrésszel és betonmonstrumokkal gyilkoló, globális felmelegedést tagadó, szellemileg rövidnadrágos világpolitikai tényezőket – a legmagasabb világi helytől Felcsútig terjedő tengelyen – ez egyáltalán nem hozza zavarba (legalább akkora baj ez nekünk, mint a szélrózsa minden irányába kitapétázott propaganda), azért az a Sárváron mért 23,5 fok elég riasztónak tűnik. Miközben persze hatalmas megkönnyebbülés, hogy Róbert kolléga nem szekál naponta a mikor lesz már tavasz? kezdetű egyszemélyes siratókórus-művével, azért az annyira nem lesz vicces, amikor pár év múlva a sapka-sál-kesztyű időszak után két nappal valóban kinyitnak a strandok. Viszont ha már ilyen szépen felcsaptam időjárásjelentőnek, arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy a tegnapi 20 fokok után ma már sok helyen leginkább csak 10 lesz, úgyhogy vigyázzanak magukra, ez a hőmérséklet-ingadozás bármilyen szervezetre megterhelő lehet. Sok folyadék, semmi stressz, Németh Szilárd konyháját pedig nagy ívben elkerülni. (Tényleg, tudja valaki merre eszi a fene mostanában azt a drága szép embert? Nem hiányzik, nem azért.)

Bár hiszem és vallom, hogy a NER-nél semmi nem lehet károsabb a szervezetre (sajnos e véleményemtől nem tudok elhatárolódni még akkor sem, ha Soros nem fizet egy fillért se cserébe), az sem lehet túl meglepő a kettőnél több működő agysejttel rendelkező polgárok számára, hogy 35 európai ország egészségügyi rendszerét vizsgáló felmérésből – jó, tudom, a stockholmi központú Health Consumer Powerhouse (HCP) egy szélsőségesen elfogult, bevándorláspárti szervezet, úgyhogy nem kérünk a kioktatásból – az derül ki, hogy sikerült elcsípni az előkelő 33. helyet. Vagyis hátulról a harmadikat. Ez pontosan annyira hízelgő teljesítmény, mint az idegengyűlölet terén elért combos sikereink: Európában csak a csehek és a szlovákok gyűlölik jobban a bevándorlókat, mint a magyarok. A minden irányból felbugyogó propagandára való tekintettel ez nagyjából a papírforma eredmény, abban a tekintetben viszont semennyire nem az, hogy a nagy többség az életben nem találkozott még bevándorlóval.

Visszatérve a svéd szervezet Európai Egészségügyi Fogyasztói Index (EHCI) nevű kiadványára: a felmérés módszertanának részletezése nélkül is sokatmondó az, hogy míg a tavalyi felmérésben még Románia, Bulgária, Görögország és Litvánia is Magyarország mögött végzett (az sem volt éppen minden idők sikersztorija), idén már csak Albániát és Romániát sikerült lekörözni. Mondom, Albániát. Azt értem, hogy Soros által lefizetett álcivil szervezetek hülyeségeivel nem foglalkozunk, azt is értem, hogy a Nyugat haldoklik rendületlenül. De akkor egyrészt hogy lesz ebből Európa 5 legsikeresebb, legjobb országának egyike 2030-ra? Másrészt hogy lehet, hogy ezeknek a rohadék skandinávoknak, belgáknak és luxemburgiaknak az egészségügyi rendszerei is jobban teljesítenek, mint a világszínvonalú magyar egészségügy, ahol lassan eltűnnek a várólisták is. Ehhez elég, ha Kásler doktor szemüvegén keresztül nézünk ki a fejünkből.

Szerintem egyáltalán nemcsak a rusnya véletlenek csúnya fintorának köszönhető, hogy a svédek és finnek után újabban belga és luxemburgi pártok is kizárnák a Fideszt az Európai Néppártból. Nekik is elegük van Orbán túlzásaiból és abból, hogy bár melldöngető kereszténydemokratának vallja magát és a vallással házal egyik választástól a másikig, valójában szembemegy mindennel, amit ez az eszmeiség elvileg jelent. (Nem nekem, hanem nekik.) Nem tudom, csak kérdezem: az nem fordulhat elő, hogy minél fejlettebb és demokratikusabb egy ország, annál kevésbé érthető egy kereszténydemokratának (bármit is értünk ez alatt) és mindenki másnak is, mi ez a színvonaltalan, primitív mocskolódás, ami ráadásul az égig érő balkáni korrupciót hivatott elfedni? Ennek nem mond ellent az sem, hogy a portugál Néppárt vezetése is bejelentette: hamarosan hivatalos levélben fogja kezdeményezni a Fidesz kizárását. Már régen nem az a lényeg, hogy hajlandóak-e a józan eszükre hallgatni és cselekedni a néppártiak, vagy inkább május utánra halogatják a döntést, az már egészen biztos, hogy ez a hacacáré így is, úgy is megtépázta az imázsukat. Arról már nem is beszélve, hogy az, amit Orbán most művel az Európai Néppárttal, azért a Fideszben már páros lábbal feszítettek volna keresztre bárkit. Szerintem Simicska Lajos is lájkolja ez.

Ettől függetlenül a tegnapi nap hőse az én olvasatomban mindenképpen a váratlanul kisebbségbe került, ezért óvatosságból tujakommandóval felszerelkezett szombathelyi közgyűlés fideszes frakciója, ám mivel a történet annyira szürreálisan szánalmas, hogy a kollégát megihlette, én örömmel meghagyom neki a kibontakozás lehetőségét.

Ennél groteszkebb groteszket csak a senki által meg nem választott Hollik István karrierje volt képes produkálni, akit érdemei elismeréseképpen (senki nem tud olyan elszántan sorosistának hazudott szervezeteket felmatricázni, mint ő) először a nemzetközi felháborodással megbízott Kovács Zoltán helyére buktattak felfelé a szamárlétrán, így lett belőle kormányszóvivő. Ám az öltönyös hasbeszélés műfajában elért vitathatlan eredményei újabb nemes feladatot löktek a nyakába: febuár 18-ától 2021. február 17-ig megnyert egy kormánybiztosi címet. Sok más bokros teendője mellett a Rogánnak alárendelt ifjú KDNP-s őstehetség feladata lesz a magyarországi újságírókkal és szerkesztőségekkel való kapcsolattartás. Ezt én egyáltalán nem értem. Egyrészt a napos oldalon föllelhető erkölcsi fölényt bepréselték egy 30 milliárdos médiagólembe, ahonnan naponta 500 helyre rágják szájba a miheztartást a propagandaközpontból. Ehhez milyen kapcsolatot kell tartani kivel? Másrészt, mint tudjuk, a valódi újságírókat és szerkesztőségeket nem szokása emberszámba venni a kormánynak, elég rájuk sütni, hogy féknyúz. Ehhez minek kell kapcsolatot tartani? Naugye. Szóval Hollik kormánybiztosi fizetést kap azért, hogy reszelgesse a körmeit és néha kiálljon a mikrofon elé és gépies, modoros stílusban felmondja a kötelezőt. Mindent pénzt megér.

Ahhoz képest, hogy a volt KGST-bank finanszírozza a NER-lovagokat, ami által ráadásául Putyin fontos EU-s belső információkhoz is jut, vagy ahhoz képest, hogy az Emmi sportállamtitkára falaz Mészáros Lőrinc focialapítványának, hogy annak ne kelljen kiadnia 11 milliárd forint értékű tao-szerződéseket, számlákat, Izrael is jogállamnak tűnik. Ahol Orbán és a megboldogult Finkelstein haverja, Benjámin Netenjahu miniszterelnök ellen korrupció és csalás miatt emelhetnek vádat. Amelyek szerint üzletemberektől fogadott el ajándékokat, de az a gyanú is felmerült, hogy egy telekommunikációs cég számára kedvező szabályozást fogadtatott el, cserébe a vállalathoz tartozó hírportálon pozitív hangvételű beszámolók jelentek meg róla. Na, ez az, ami Budapesten biztosan nem fordul elő, itt egyenesen égbekiáltó akár azt is szóvá tenni, hogy a miniszterelnök a közpénzzel kitömött oligarcha cimborája luxusmagánrepülőjén viteti magát innen oda. Itt tartunk.

De legalább mindenki másnak jó. A magyarok 40%-a például túlzsúfolt háztartásban él, ez pedig azt jelenti, hogy az Európai Unió ötödik legrosszabb lakáshelyzetét Magyarországon regisztrálják. Emellett mától érvénybe lép a központi hivatalok tisztviselőinek rabszolgatörvénye is. Nekik is nagyon jó lesz ezután. Sorolom: 6 óra 45 perckor kezdenek és legalább napi kilenc órát bent kell lenniük a munkahelyükön az eddigi nyolc óra helyett. A munkaidejükbe már nem számít bele az ebédszünet fél órája. A megyei és fővárosi kormányhivatali dolgozóknak már nem jár cafeteria, az alapszabadságuk 25 napról 20 napra csökken, és már nem a munkában töltött idő, hanem a pozíció határozza meg a további szabadnapok számát. Sőt: mától ellentételezés nélkül terjeszthető ki a napi munkaidejük 12 órára, vagyis nem fizetik ki nekik a túlórákat. Innen lesz szép nyerni!

És hogy az MTA-val mi lesz? A szabolcsi nyomorból, de talán a főváros pereméről sem érdekel senkit. Éjfélkor lejárt a Magyar Tudományos Akadémia kutatóközpontjainak és önálló kutatóintézeteinek pályázati határideje, Palkovics minisztériuma azonban nem adott garanciát az MTA-nak arra, hogy betartja a törvényt. Nem is kell neki, még semmi olyan nem volt, amihez hozzányúltak és nem verték szét sikerrel, a törvényeket meg tartsa be az, akinek két anyja van. Majd pont az MTA lesz kivétel? Nem baj, mert Orbán Gáspár Felháza közben anyagi gondok hiányában terjeszkedik bele a vakvilágba és a fiatalok agymosásának fórumaként szólítja meg azokat, akiket apuci évek óta képtelen. Erről bővebben a Szalonnázón olvashatnak majd azok, akik erre igényt tartanak. Ennyi volt a reggeli kávépótló, legyen szép napjuk!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!