Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hivatalosan is bejelentkezett Európa vezetésére

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Megígértük, hogy ha egy mód van rá, nem szívesen fűzünk kommentárt Orbán Viktor tusványosi produkciójához. Alapvetően teljesen felesleges is, minden súlyos mondata egyedül is megáll a saját lábán.

Ettől még dokumentáljuk a tömény elmebajt, mert az semmibe nem kerül. Hogy majd bármikor elő tudjuk venni, amikor a világunk romjain ülve értetlenkedünk, hogy ez hogyan történhetett meg velünk. Minden a szánkba volt rágva, és nem volt titok, hogy mi következik.

„Véget ért a száz év magyar magány korszaka. Újra erősek vagyunk, elszántak vagyunk, bátrak vagyunk, van erőnk, van pénzünk, vannak erőforrásaink”.

Az elmúlt években Magyarország bebizonyította szomszédjainak, hogy „aki a magyarokkal együttműködik, az jól jár”.

Magyarország azt ajánlja a szomszédjainak, hogy gyorsvasúttal, autópályákkal kössék össze országaikat, ahogy az energiahálózatokat is, valamint hangolják össze védelmi politikájukat és a haderőfejlesztéseket. Fektessünk be egymás térségeibe.

Európa jelenlegi vezetői alkalmatlanok, nem tudták megvédeni a kontinenst a bevándorlástól. Az európai elit csődöt mondott, és ennek a csődnek szimbóluma az Európa Bizottság, amelynek napjai megvannak számlálva.

Jelenleg primitív Oroszország-politikát folytat az unió, ehelyett „tagolt Oroszország-politikára lenne szükség”.
Magyarország, az egész Kárpát-medence és Európa biztonsága ma azon múlik, hogy Törökország, Izrael és Egyiptom elég stabil ország-e ahhoz, hogy megállítsa a muszlim beáramlást. Ha e három ország közül bármelyik elveszíti stabilitását, annak súlyos következményei lesznek Európa biztonságára.

MTI Fotó: Veres Nándor

A jövő évi európai parlamenti  választás egyetlen közös komoly európai kérdésről, a bevándorlásról szólhat. Ha a bevándorlásról dönt Európa, akkor az európai elitről is dönt, arról hogy jól kezelte-e a bevándorlás kérdését.
Az európai elit ideges, mert a választás Magyarország számára kedvező eredménye miatt Európa nagy ívű átalakítása, a Soros-terv elakadhat. Elakadhat az európai választásokon a nagy cél, hogy Európát átalakítsák és átléptessék a kereszténység utáni és a nemzetek utáni korszakba.

Orbán Viktor kizárólagosan liberális elitnek nevezte a mai európai elitet, amely szerinte csődöt mondott, a liberális demokrácia átfejlődött liberális nem-demokráciává.

Liberalizmus van, demokrácia meg nincs. A demokrácia hiányát azzal lehet alátámasztani, hogy Nyugat-Európában általánossá vált a szólásszabadság korlátozása és a cenzúra.

A jövő évi európai parlamenti választásokon nemcsak a liberális demokráciának lehet búcsút mondani, hanem a ’68-as elitnek is. Az 1968-as generáció helyett az 1990-es antikommunista, keresztény, nemzeti elkötelezettségű generációnak érkezett el az ideje. „Harminc éve még azt gondoltuk, hogy Európa a jövőnk, most azt gondoljuk, mi vagyunk Európa jövője”.

Csalinak nevezte azt a megközelítést, hogy a kereszténydemokrácia is lehet liberális. Kijelentette: a kereszténydemokrácia – ha úgy tetszik – illiberális.

A liberális demokrácia a multikulturalizmus oldalán áll, bevándorláspárti, és a variálható család modelljét vallja. Ezzel szemben a kereszténydemokrácia elsőbbséget ad a keresztény kultúrának, bevándorlásellenes és a keresztény család pártján áll.

Minden európai országnak joga van megvédeni keresztény kultúráját, joga van elutasítani a multikulturalizmus ideológiáját.

Minden országnak joga van védeni a hagyományos családmodellt, és azt vallani, hogy „minden gyereknek joga van egy anyához és egy apához”.

A közép-európai országok jogának nevezte, hogy megvédjék a nemzetstratégiai szempontból kulcsfontosságú gazdasági ágazataikat és piacaikat.

Alaptézis, hogy az országoknak jogukban áll megvédeni határaikat, és elutasítani a bevándorlást.

Alaptézis, hogy minden országnak joga van a legfontosabb kérdésekben ragaszkodni az egy nemzet és egy szavazat elvéhez, amelyet szerinte az EU-ban sem lehet megkerülni.

„Azt állítjuk, mi Közép-Európaiak, hogy van élet a globalizmuson túl, Közép-Európa útja a szabad nemzetek szövetségének útja”.

Mi nem megyünk el az Európai Néppártból, onnan csak elzavarni lehet bennünket. Orbán Viktor azt mondta, ő bennmaradáspárti, fontos dolog a lojalitás, és az európai parlamenti választásoknak az Európai Néppárton belül szeretnének nekivágni. Ez a terv – mondta, ugyanakkor a néppártban egymástól gondolkodásban távol eső pártok foglalnak helyet, ezt áthidalni rendkívül nehéz, de szeretnék. Ők úgy tekintenek magukra mint a néppárt CSU-ja, a kereszténydemokrata platformot képviselik, és akkor erősek, ha össze tudják adni erőiket, még ha belső kompromisszumok árán is.

Arra a kérdésre, hogy a kormánypártok elérték-e már támogatottságuk felső határát, azt mondta, hogy számításai szerint 63-65 százalék között van azon választópolgárok aránya Magyarországon, akik eddig valamilyen közös akcióban velük részt vettek, és hajlandóak legalább megfontolni, hogy rájuk szavazzanak. (Orbán beszédének az MTI hírei alapján összefércelt lényege)

Az a durva, hogy 2016-ban is ugyanezt mondta (az európai politikai vezetés már akkor megbukott), tavaly is ezt mondta, és – mint tudjuk – amit Tusványoson kinyilatkoztat, abból valóság lesz. Nem mondom, hogy nézzék meg jól ennek az embernek az arcberendezését (nem esztétikai szempontból), és tegyék mellé mindazt, amit elmondott, amiben egyébként sajnos egy milliméternyi újdonság nincs.

Azt viszont mondom, ha süket fülekre talál is, hogy ha még nem kezdtek el aggódni, most már késő. Ez itt Európa, és benne az Európai Unió jövője: a romba dőlés előszobája. Elmondta, folyamatosan, évek óta mondja, ezen dolgozik 2010 óta. Jövőre nagy eséllyel sikerül is neki. Most ők jönnek, az antikommunista, nemzeti nemzedék. Ha az Egyesült Államok első embere nem is lehet, Európát olyan szinten formálja a saját, fent látható ábrázatára, hogy soha többé nem fogunk ráismerni. Orbán ma hivatalosan is bejelentkezett Európa vezetésére.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.