Hát ami szép, az szép! És persze háttal nem kezdünk mondatot, csak mellkassal előre, nade kit izgat?
Csökkentek a közterhek, mi?
Vegyük a most aktuális minimálbért, ami bruttó 138 000 forint. Ha valaki 2010-ben ennyit keresett bruttóban, akkor a nettója 99 846 forint volt. Ez még a Fidesz diadalmas közteher csökkentése előtti idő.
Most, 2018-ban a 138 000 forint bruttóból 91 770 forintja marad nettóban a keményen hülyének nézett kisembernek. Tehát 8076 forinttal többet adózik, mint akkor, amikor még rosszabbul élt, mint most.
2010-ben a KSH adatai szerint egy kiló kenyér 266 forint volt, 2017-ben 278, egy kiló sertéscomb 2010-ben 1130 forint, 2017-ben 1220, egy liter tej 2010-ben 213 forint, 2017-ben 229, egy darab tojás 2010-ben 31, 2017-ben 54,4 forint volt.
Ja, hogy a kisgyermekes családok jobban járnak? Remek. A magas jövedelműek is jobban járnak, nem is kevéssel, hiszen gyakorlatilag megfeleződött az adójuk. Mindez úgy volt kivitelezhető, hogy az alacsonyabb jövedelműektől és főleg az alacsonyabb jövedelmű gyermektelenektől elvett a kormány, azt adta oda a magasabb jövedelműeknek és a gyermekeseknek.
Csak hát élni kellene azoknak az embereknek is, akik még nem tudtak gyermeket vállalni, vagy már felnevelték a gyermeküket. Na, velük lett rendesen kicsellózva. Én ezt pont nem szeretném megvédeni. Ezt sem.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.