Október 17,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hátha most nem unjuk meg, hátha most nem megyünk haza bejglit sütni

Szép estét! Mai kiemelt:

Ámbörök! Kicsit visszakanyarodva a reggeli cikkhez is, most, hogy Bárány Balázs mellé kaptunk egy Jakab Pétert is (azért ne feledkezzünk meg Puzsérról sem, ő trollkodta szét először az M1 emésztőgödör egyik műsordarabkáját), meg más eddig csak ellenzékinek nevezett ellenzéki politikusoknak is sikerült megtalálniuk a hatalom kettőre zárt hermeneutikus várkapujához a megfelelő kulcsot, most cselekedni kell! Erre vártunk rég óta, hogy legyen valaki/valakik, akik „odateszik magukat”, vállalják a népfelség megtépázott és szarba taposott elvének visszaállításával járó összes kockázatot. Akik mögé fel lehet sorakozni, akik képesek erőt mutatni a tücc-tücc politikai csasztuskák világában, hogy igen is van lehetőség a minőségi, szebb, jobb zenék hallgatására. „A változás mindig kitermeli azt, akire szükség van”- írja Róbert. Így van. Meg azt is, aki elindít(hat)ja azokat a változásokat. Hát, most „Válámi ván, dé ném áz igázi”- mondaná Rajkin, hát tegyük igazivá avval, hogy elfogadjuk őket. Más választásunk amúgy sincs. Az „ez a sarc lesz a végső”- jelmondatával el kell fogadnunk és be kell állnunk mögéjük. Most (már) nem játszik az eltartott kisujj Jakab esetében(sem), hogy háezjobbikosbammeg, háveleasztánsose. Mindenkire szükség van, aki elkötelezettséget mutat ennek a tizenhatodik hatványon Augiász istállójának a kitakarítására. És félre kell tenni a polkorrekt szarkenegetést, láttuk mekkora sikere[…] volt eddig. Be kell menni avval a kulccsal és rendet csinálni. Ha avval nem, akkor sperhaknival, de be kell. Mert az látszik, hogy igen is van remény. Abból is, hogy komoly üzemzavar keletkezik a sziksztinájn figurával egymást kényeztető lápi intelligensek világában, amikor valaki belecsinál a mocsármédiájuk ventilátorába. Szóval, hajrá Bárány-Jakab-Tordai-Varjú- Ujhelyi… s valahány név az ellenzéki naptárba’, benézitek ti még ezt, elvtárs-pajtások! (Aegean)

Szokásom szerint hagyom a dagadt ruhát (és a megszokott rendet) másra, nem lapátolom össze a nap híreit, mert mondandóm van egyéb ügyekben. Gyengébb idegrendszerű kedves olvasóktól most búcsút is vennék, tessék pihenni, beszélgetni, olvasgatni valami kellemeset, vagy tévézni. Itt mindenféle ronda szavak és egyéb, nem alvás előttre való csúfságok várhatók.

Az Orbán-banda erős kínjában kitalálta a megoldást: tolják tovább az eszelős hülyeségeket. Az a tuti. Kilökték a kamerák elé Szijjártó Péter teremfocistát, aki anyuciéktól kunyizott néhány tízmilliót (konkrétan 45 milliót saját bevallása szerint) luxuskacsaláb vásárlásra de amennyire tudom – a vagyonbevallásából – 30 millió forinttal még most is tartozik. Tehát egy ilyen komoly államférfi állt ki elmagyarázni nekünk, értetlen hülyéknek, hogy a kétharmad az ugyan mindenre feljogosítja a Fideszt (akkor is, ha meg sem közelíti a valóságban a kétharmadot), ellenben mindenki más hülye, aki a kétharmadra hivatkozva be akar tartatni egy döntést, mert mindenkinek az anyja picsája. Ez most az úgynevezett ENSZ migrációs csomagjáról jutott eszébe Petivitéznek, amit ugyan a tagországok nagy többséggel (olyan kilencven százalékban) elfogadtak, de Orbán Viktor nem akarja, úgyhogy nem is érvényes. Kész.

A másik nemzeti zsenink – Rogán Antal nevű – is előkerült az illegalitásból. Úgy vannak vele, hogy a hülye magyar már amúgy is elfelejtette a Rogán házaspár viselt dolgait, Cili asszony bicskanyitogatóan drága toalettjeit – hiába, erős a verseny Vajna és Tiborcz feleségével kell megküzdeni -, a helikopteres lagziba járkálást, és akkor még a különféle üzleti érdekeltségekről nem is ejtettünk szót. Tóni most teljes erőből sípol, mert ha nem a Fidesz győz az EP választáson, akkor jönnek a migránsok és elárasztanak minket.

Hát a fasz tudja, ki az a megátalkodott hülye, aki komolyan elhiszi, hogy csak akkor van jövője, ha Deutsch Tamás és Szájer József továbbra is extra fizetésért bohóckodhat és ócsárolhat mindenkit, aki nem fideszes. Az a helyzet, hogy változtak a dolgok. Mondogatom én egy ideje, hogy sokáig hülyének lehet nézni igen sok embert, de a végtelenségig egy országot nem lehet. Pedig még most is ezen küzd Orbán udvartartása. Apropó, az megvan, hogy megkérdezték a végtelenül bátor felcsútit, mi lesz a rabszolgatörvénnyel, ő pedig annyit bírt böfögni, hogy most fogadták el, működni fog és jó lesz az? Hát pajtás, tényleg jó lesz az. Napról napra jobb.

A tartósan hülyének nézettek lassan eszmélnek. A vidéki városokban tömegével mennek utcára az emberek. Már nem fosnak a helyi fideszes kiskirályoktól. Tudom, a falusiakra épít a bűnbanda. Azokra, akik a közpénztévét nézik, ahová a csúti gázszerelő szállítja a kultúrát. Azokra, akik elhitték a migránshadakat és bármit, amit az elmúlt években az arcába hazudott a pártpropaganda. Van egy rossz hírem.

Az én közel kilencven éves anyám is évekig elhitte, hogy az unokáit a migránsok fogják rommá erőszakolni. Hosszú idő kellett hozzá, de mostanra megértette, hogy hülyeséget beszélnek a tévében, azt meg ő maga is látja, hogy szar az egészségügy, hogy semmi nem lett jobb, viszont rosszabb lett. Pedig ő nem használ internetet, a telefont is bajosan, ötből egyszer találja el, melyik gombot kell megnyomni rajta. Mármost ha az én anyám megértette, megérti más is. Vidéken is. Lassan, de oda is elszivárog a valóság. Ott is felfogják az emberek, hogy szar az oktatás, nincs orvos, nincs tömegközlekedés, nincs munkahely, viszont épülnek a stadionok ész nélkül, röpködnek a milliárdok az egyháznak és külföldre. Felfogják, elegük van és már ki is merik mondani, hogy elegük van.

És a magyar kormány teljes erőből támadja a saját polgárait. A főgeci és a sok algeci nem a migránsok ellen, nem Soros ellen, nem Brüsszel ellen harcol, hanem a tulajdon polgárai ellen. Első perctől kezdve. Szarosnyelvű firkászok hada ontja a mocskot magából, csürhének és sorosbérencnek nevezi azokat az embereket, akiknek az adójából élősködik. Tehetségtelen senkik élik ki magukat az egész társadalom rovására, közpénzből fizetett szar csatornák ócska műsoraiban csapkodják egymás térdét és ócsárolják azokat, akik ki merik nyitni a szájukat.

Áder János, az ember, aki úgy hiszi, ő meg fogja úszni arcvesztés nélkül, ma aláírta a rabszolgatörvényt. Aztán boldog karácsonyt kívánt.

Tessék csak tovább tolni a fostalicskát egészen nyugodtan. Hátha most nem unjuk meg, hátha most nem megyünk haza bejglit sütni. Hátha azok a lenézett, kiröhögött vidéki tüntetők is el tudják magyarázni a falun élő szüleiknek, rokonaiknak a valóságot. Hátha nem csak az én idős anyám érti meg lassan, hanem még sokan mások is. Remélem, a nemzetközi hatóságok már felderítették, kinek, hol, milyen külföldi számlákon pihennek a milliárdjai és azt is remélem, abban a pillanatban zárolnak minden fillért, amikor elhal a gúnyos röhögés ezeknek a geciknek a száján. Akkor majd oda lehet állni szépen a kigúnyolt, kirabolt, megnyomorított emberek elé és el lehet nekik magyarázni, hogy Soros tehet mindenről. Megsúgom: nem fog sikerülni. Ócska tróger banda.

Mai cikkeink:

A rezsim elvtelen szolgáit és cselédeit a helyükön kell kezelni

Sötét lesz, hideg lesz és pocsék lesz

16 év kimarad, majd egyszer csak a kisfiúból nagyfőnök lesz

Orbán válaszolt

Szíriuszi magyarok

Könyörgés az ittmaradókhoz

Áder János aláírta

Az elmúlt napokban több mint tízszer kaptam könnygázt a képembe

A nap kommentje ma Jánosé:

O1G ! Akkor most nyert a háborújában , vagy veszített!? Egy rendes háborúban egy hadvezér ekkorát bukik, hogy a legádázabb ellensége bárhol az év embere lesz akkor azt általában bukottként tekinti népe és visszavonja az első sorokból, mert versenyképtelen a harcában.. Itt lesz az ideje a Fővezérnek, egy jóval gyengébb ellenség keresése, olyat akiket képes legyőzni. Lehetne pl. az ellenálló óvodások, a felsíró újszülöttek, a nehezen és hosszan haldoklók, Tehát keressen ,,méltó,, ellenségeket, mert láthatóan az utcán élőkbe is beletört a bicska. Márpedig az ő népének győzelem kell mindegy ki fölött de győzelem kell!!!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.