Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Hát legyen

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Akkor én is tiszta szívemből kívánok boldog ünnepet, minden boldog és nem boldog ismerősömnek, barátomnak. Ilyenkor így illik.

Most pár napig úgy teszünk majd, mintha nem a pokol fenekén élnénk mindenféle értelemben. Akár az országról, akár a világról, akár a világot sújtó járványról van szó. Úgy teszünk, mintha szívrepesve várnánk a Jézuskát. A gyerkőcök miatt muszáj. Meg a hagyomány, meg a mittudomén mi miatt.

Nem számít, hogy összeomlóban van lassan minden körülöttünk, hogy minden hírnek ötször kell utánanézni, igaz-e. Nem számít, hogy minden második írás a Várlakóról szól. Jellemzően arról, hogy mekkora o1g. Megszoktuk. Ahogy azt is megszokjuk, hogy testápoló hiányában kiszárad és viszket a talpunk.

Közben nem számít, mi a helyzet Iványi Gáborral, a Színművészeti Egyetemmel, a napokban a kormány által szétosztogatott rengeteg százmillióval, az utcán megfagyott hajléktalanokkal, a létminimum alatt élő három millió ember karácsonyával. Akiknek most sem 30 forintos kormánykrumpli, sem ingyen tészta nem lesz, hiszen nincs kampányidőszak. Éljék túl, ahogy tudják a nagy szeretet-ünnepi eufóriát. Mégis ki a hímivarsejt foglalkozik azzal, hogyan élik meg az elkövetkező napokat sok százezren? 

Akkor legyen az, hogy térjünk vissza a klasszikusokhoz. Miért is kellene jobbat írni, mint a régi bölcsek?

Istenem, adj nekem türelmet, hogy elviseljem, amin nem tudok változtatni. 

Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit tudok. 

És adj, kérlek, bölcsességet, hogy e kettőt meg tudjam különböztetni.

És végül zenei értelemben is térjünk vissza az ünnep alapjaihoz:

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.