December 22,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Ha van valami, ami nektek úgy istenigazából betenné az ajtót

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,604,937 forint, még hiányzik 395,063 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó reggelt kívánok minden kedves és morcos olvasónak! Hétfő után hétfő, a helyzet nem csak Nyugaton változatlan, de itt a mindenben is kiemelkedően jól teljesítő magyar ugaron sem mozdul semerre. Ennek számos oka van, és mi évek óta minden áldott nap próbálunk valamit megfejteni belőle. Belátom, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

Bezzeg a dakota világmagyarázat- és bullshit-generátor rendeltetésszerűen működik, és minden napra jut valami épületes bődületes kinyilatkoztatás halmaz, ami elhagyja a száját. Ha nem a magyar családok zsebében és szaporodásügyi terveiben kotorászik, akkor a csatlósainak és szolgáinak az agyát tágítja, vagy a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) Telecom World 2019 konferenciájának megnyitóján szónokol. Tegnap ez utóbbi volt terítéken, meg az is, hogy a digitalizálódó világgazdaság egyik sikertörténete lesz most már aztán tényleg Magyarország – az összes egyéb számos, de inkább számtalan sikertörténet miatt már a Karmelitában is nehezen záródik az ajtó, ömlik kifele a küszöb alatt a rengeteg mindenféleség, amiben mi vagyunk a legjobbak -, miután a digitális gazdaságnak olyan szilárd alapjait sikerült lefektetni, hogy szinte felrobbanunk.

Ennek cefetül ellentmondott éppen pont tegnap (via), hogy a Nemzeti Választási Iroda honlapján (innen is üdvözlöm Választási Ilonka nénit), ahol hétfőn 16 óra után a lezárt jelöléseket kellett volna látnunk, már dél után nem sokkal leálltak az adatok közlésével, és a délutáni órákban az oldal igencsak kiszámíthatatlanul lefagyogatott. Majdnem biztosak lehetünk benne, hogy ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy Thürmer Gyulának és az összes többi nem fideszes nem kamujelöltnek esetleg nem lett meg az induláshoz szükséges számú aláírása, ezért az oldal működésképtelenné tételével nyújtottak nekik humanitárius segítséget.

Erről jut eszembe, mármint a humanitárius segítségről, zárójel: remélhetőleg ma már hivatalosan is gratulálhatunk Trócsányi Lászlónak a humanitárius segélyezés és a katasztrófavédelem című portfólióhoz, amit Ursula von der Leyen Európai Bizottságában a nyakába akasztanak. A főnöke természetesen nem ezt akarta, de majd valahogy megmagyarázzák, ahogy szokták, hogy miért lesz jó ez is, és miért győzelem a pofáraesés. Már ha Trócsányit egyáltalán megszavazza az Európai Parlament, ami nem tűnik túl sima ügynek az Orbán nacionalista kormányában betöltött elévülhetetlen szerepe, vagyis a rengeteg jogállamot romboló disznóság után, amihez a nevét adta 2014 óta. Nem mondom, hogy görnyedjünk kétrét a röhögéstől, de ez lenne Trócsányi NER-társ küldetése, szerintem ez a kemény, nem a kád széle:

„A bajba jutottak megsegítésére szánt uniós források célba juttatásáért” felelős bizottsági tag feladata többek között „a szoros kapcsolatépítés a nem-kormányzati szervezetekkel, a civil társadalom képviselőivel, és annak biztosítása, hogy az EU teljesítse humanitárius kötelezettségvállalásait a költségvetési szabályok tiszteletben tartása mellett. (via)

Zárójel bezárva. Ha meg a másik nagy digitális világbajnokra, a Tarlós István nevűre gondolok, aki se nem ír, se nem olvas digitálisul, akkor valóban értelmet nyernek a dakota futballista MTI által idézet szavai, miszerint Magyarország már most is egy digitális gazdaság Európa szívében, a jövő nálunk már elkezdődött (valahol felsírt az elbukott 2002-es választás fideszes szlogenjének csontváza),

és abban bízunk, hogy Európa is teljes lendülettel ebbe az irányba fordítja majd a szekerét. 

Ha valaki korábban naiv módon azt hitte, hogy Schmidt Mária trollkodott, amikor arról ömlengett, hogy ott a hanyatló Nyugaton, a rohadó Németországban nincs se internet, se wifi, mert nagyon le vannak maradva, azaz konkrétan középkori állapotok vannak ebből a szempontból, most kiderülhetett számára, hogy lófaszt. Schmidt Mária legszürreálisabb agymenései rendre Orbán lábszagú igehirdetéseinek alappilléreivé avanzsálnak. Amellett, hogy tehát ha valamit is akar magával kezdeni Európa, akkor a digitalizáció tekintetében IS hozzánk kell felzárkóznia,  általában véve is a kontinens gazdasági éllovasává küzdötték fel ők – Mészáros&Co. verejtéke árán – az országot, arasznyira vagyunk a teljes foglalkoztatottságtól, modern az iparunk, a legbiztonságosabb a költségvetésünk. Egyszerűen hasítunk, na.

Nálunk a jövőt nemcsak meg tudják tervezni, hanem meg is tudják valósítani. A nyertesei akarunk lenni ennek az új, történelemformáló, izgalmas kalandnak. (…) El kell juttatnunk a digitalizációt a legtávolabbi faluban élő gazdákig, a kórházakig, a kistelepülésekig, a kis- és közepes vállalkozásokig, hogy mindenki (…) nyertese legyen és ne elszenvedője a digitalizáció okozta változásoknak.

Ha van valami, ami nektek úgy istenigazából bebaszna, Viktor koma, az ez: ha a digitalizáció a legtávolabbi faluban élőkhöz is eljutna. Ha a  mindentől elzárt, kiszolgáltatott, függőségbe taszított polgárok belépnének a digitális korba. Hatalmas érvágás lenne az nektek.

Viszont egy dolgot tényleg nem értek. Ha száguld, hasít, dübörög a magyar gazdaság, mi ez a hepcia, amivel a nemzet második legnagyobb közgazdásza, a Matolcsy nevű nekiesett a nemzet harmadik legnagyobb közgazdászának, Varga Mihálynak? Az első számú értelemszerűen a sufnijogász, de ezt leírni sem kellene, annyira evidens.

Varga: Vége van az új magyar Aranykornak, ennyi volt, hét évig tartott, de most vége van, mint a botnak.

Matolcsy: Miért is ne lehetne kétségbe vonni egy pénzügyminiszter szavait, ha ellentmondanak a nemzet vágyainak és a hivatalban lévő kormány terveinek? Jó hírem van: nincs vége, még évtizedekig tart, és a végén sikeresen felzárkózunk a nyugati fejlettséghez és életminőséghez. A felzárkózás folytatható, mert rátaláltunk a receptre és kreatívan megújítjuk a magyar modellt. Azért, mert nálunk a politika versenyelőny és nem versenyhátrány.

Akinek van bátorsága, végigrághatja magát a jegybankelnök ősi mexikói mondással kezdődő és a Talmud bölcsességével végződő, nagyívű semmitmondásán. Nem állítom, hogy nem vicces amikor a slepp egymás torkának ugrik, de azért az milyen szép már, amikor a független MNB védi meg a kormányt a kormány egyik tagjától, csak mert azt állította, hogy recesszió következik. Ez egy igen hülye vicc. Ráadásul ha valóban eddig tartott az Aranykor, vagyis ha nem Matolcsy hagymázas toporzékolásának adunk hitelt, akkor mi jön ezután?

Korán van ahhoz, hogy belegondoljunk, mindenesetre a finnek nem fostak be Orbán és a sakálmédiája mocskolódásaitól: mindenképpen a jogállamiság betartásához kötnék az uniós kifizetéseket. Persze, ez akkor is még mindig jövő idő, ha véletlenül sikerül is átvinni a javaslatot, úgyhogy egyelőre Mészáros, vagy ha pont nem Mészáros, akkor a kölykei még lazán harácsolhatnak, mint az állat. Most éppen az van, hogy 11 helyett 17 milliárdért újítják fel a zánkai gyerektábort. Közben példának okáért a MÁV rohad szét a munkaerőhiánytól, ha az egyetlen alkalmazott beteg lesz, be kell zárni a pénztárt a Keleti pályaudvaron, mert nincs ki beálljon a helyére, viszont a Simonka nevű bűnöző falujában évekig épült a kurva nagy semmi százmilliókból, milliárdokból.

Úgy tűnik, még mindig szivárog a zártkörű kötcsei szeánsz. Az egyik ordas szivárgás az, hogy Orbán azon mesterkedik, hogy vagy házassághoz, vagy pedig szexuális orientációs korlátozáshoz kötné az örökbefogadást. Eddig sem volt könnyű gyereket örökbe fogadni, de így a melegekkel ki lehet baszni. Házasságot nem köthetnek, következésképpen egyedülállóként/bejegyzett élettársi kapcsolatban élve meg majd semennyire nem tudnak örökbe fogadni. Döbrögi megtalálta a kiskaput, ami bántotta a keresztény elmebaját, de ívesen leszarja, hogy nemzetközi jogot sérthet az illiberális dögvész új fokozatra kapcsolásával.

A másik ordas szivárgás az, hogy miközbena gyűrött igénytelenség azon agyal, hogyan tudná egyre szűkebbre összehúzni a pórázt a nép nyakán, Kötcsén kábé szót sem ejtett az egészségügyről. Az alattvalói szerint azért, mert „e terület kívül esik a miniszterelnök horizontján.” Zseniális, bazmeg, a lopás valahogy soha nem esik kívül a horizontján, de az évente tízezerszámra, feleslegesen elhulló populáció halála, ami elkerülhető lehetne, az igen. A Népszava szerint egy mondat erejéig azért beszólt Káslernek:

Kásler miniszter úr lehet mártír vagy nem mártír, de előbb vagy utóbb eredményeket kell felmutatnia.

Majdnem elröhögtem magam, de mégsem. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a lap ama kérdésre, hogy a rendezvényen miért nem hozta szóba az egészségügy bajait, azt válaszolta: „Kötcse az egy zárt hely, arról nem nyilatkozunk. Úgy láttam jónak, hogy mást kérdezek”.  A kamara elnöke a törzsfőnökhöz intézett kérdését így kezdte: ne tessék félni, nem az egészségügyről akarok kérdezni.

Ezek után tényleg fusson mindenki, amerre lát. Minden jót!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.