November 30,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ha mentálisan és lelkileg egészséges ember vagy, akkor a szabadság mellé állsz mindenféle megszállással szemben

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,947,854 forint, még hiányzik 52,146 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Dicsértessék a szellem világossága! Mióta a nemzet keresztény fővadásza, a teológia és a szociológia plágiumbotrányról elhíresült művelője, mellékállásban a miniszterelnök helyettese is, orvosi diagnózisok felállítására is feljogosította magát, és immár lazán lepszichopatáz ellenzéki képviselőket, még inkább a józan észnek szurkolok. Nem volt eddig se túl magasan a jobboldali morális fölény léce, de azért tegyük oda ezt is a többi mellé.

Nyilván ez nem ugyanaz az eset, mint amikor Mészáros Lőrinc egy 18 kilométeres vasútépítésre 45 000 000 000 (45-ször 1000 millió) forint közpénzt kaszál (vagyis Magyarországon egy kilométer vasutat 2,5 milliárd forintból hoz ki a Forbes-listás gázszerelő), de a maga módján és nemében mindkettő ugyanabba az irányba mutat: mindent lezülleszteni, elpusztítani, ellopni, a közerkölcsöt a földbe döngölni, mert mi van, ha egyszer vége lesz a dalnak? Nehogy már bárki bármit kezdeni tudjon a romokon. A híveket már nemigen van hova fanatizálni (persze, tudom, hogy amikor rombolásról és rommá hülyítésről van szó, igen kreatívak kivénhedt demokratáék), a járvány láthatóan elszabadult (ha nem baj, most nem sorolom fel, hogy ki mindenki kapta el a fertőzést, aki számít, mindenesetre jobbulást nekik), és bármennyire magabiztosan nyomják a propagandát a nertársak (Matolcsytól Varga Mihályig), szerintem tudják, hogy szorul az a hurok. Amiről Kövér László sokmillió forintos büntetéseket kiszabó, egyszemélyes rögtönítélő bíróság a minap delirált. Pontosabban ő valami történelmi hurkot vizionált, amit nekünk, magyaroknak kell

egy hosszúnak ígérkező küzdelemben végleg leoldanunk a nemzet nyakáról. Ezt tettük békésen és demokratikusan 1990-ben, 1998-ban, 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is az országgyűlési választásokon, és ez lesz a tét 2022-ben is.

Remélem, hogy már egyre kevésbé lehet beadni a népnek, hogy bár tizenegyedik éve dúl a NER, még mindig sehol nem tartunk ebben az állandóan megidézett, láthatatlan, de egyre hosszabb küzdelemben, amit csak akkor nyerhetünk meg, ha négyévente – mint a barmok – a Fideszre szavazunk és a Fidesz kerül hatalomra. Az idők végezetéig, nyilván. A faszkivan ezzel az állandó beteg háborúsdival, ahol az utolsó sorokat elfoglalták a nertársak, mint a moziban, és maguk előtt tolják a rommá hergelt, kifáradt populációt, kiröhögik a zabrált vagyon fölött, általában a függöny mögé bújva, és a fejére köpködik a pattogatott kukoricát. Vagy a szotyolahéjat. Amíg azok harcolnak és nyammognak az eléjük dobott mócsingos csontokon, addig ezek tömik a két lábon járó malacperselyeiket. Mintha nem lenne holnap, mintha nem lenne járvány, mintha családok nem maradtak volna minden segítség nélkül az út szélén.

És miközben mi azzal vigasztaljuk magunkat, hogy óóóóó hát ez csak aprópénz a Belgrád–Budapest vasúti építkezés 700 milliárdos összegéhez képest (négy Tolna- és egy Fejér megyei település ivóvizének minőségét majdnem 6 milliárdból javítja), amelynek jelentős része szintén ennek az aranyembernek a cégeihez csordogál, a hatóságok újságírókat zaklatnak, mint a NER által méltán irigyelt orosz vagy török demokráciákban. A rendőrség a 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő tiltott adatszerzés gyanúja miatt nyomoz, miután az Átlátszó drónnal repült be Mészáros Lőrinc bicskei birtoka fölé. A portál munkatársát a Mészáros Lőrinc bicskei rezidenciáján állomásozó harcjárművekről szóló májusi cikkükről, illetve az ahhoz készült videófelvételről kérdezték a rend éber őrei. Mint ismert (bár a közpénzmédia jóval ritkábban említi, mint a szemkilövető Gyurcsányt), a disznószerelő nem éppen fapados birtoka mellett fekszik az Orbán-dinasztia hatvanpusztai luxusrezidenciája.

A Semjén által lepszichopatázott Hadházy Ákoshoz hasonlóan én sem tudom megmondani, hogy az érintettek voltak-e a feljelentők (remélhetőleg egyikük sem szégyelli, amije van, hiszen becsületesen, tisztességesen jutottak hozzá az ép ésszel felfoghatatlan vagyonkájukhoz, nem loptak meg senkit), vagy pedig az önjáróvá vált talpnyalás és szervilizmus hasított bele a rendőrségbe. Az biztos, hogy gyalázat. Tökömnek sincs kedve diktatúrázni, de ajánlom a mindenki máshoz hasonlóan kizsigerelt rendőrök figyelmébe azt, ami Lengyelországban történik. Ahol az abortusztörvény szigorítása miatt vonultak utcára az emberek, és ahonnan olyan, számunkra elképzelhetetlen képsorok érkeznek, amelyeken rendőrök megtapsolják a tüntetőket, a rohamrendőrök pedig leteszik a pajzsukat és a sisakjukat és együtt vonulnak a demonstrálókkal. Nem, mimagyarok még nem tartunk itt, mi még ráérünk eldönteni, hogy betelt már a pohár, vagy még mindig fér bele.

Nekünk belefér – ha már így a munkájukat végző újságírók szóba kerültek -, hogy a közpénzekkel is gazdagon kitömött Ferencváros elhajtsa a vérbe a klubhoz közérdekű kérdéssel forduló lap (Telex) munkatársát, és ordenáré személyeskedés kíséretében megtagadja a választ. A lap az iránt érdeklődött (most hagyjuk, hogy a hétvégi Fradi-Újpest meccsen a szurkolók mennyire vették komolyan a kötelező maszkviselésre vonatkozó szabályokat: semennyire), hogy az érvényben lévő magyarországi járványügyi szabályokhoz képest milyen extra előírásoknak kell megfelelniük a BL-ben, hogy a BL-meccseken is kötelező lesz-e maszkviselés, hogyan ellenőrzik annak betartását, és lesznek-e üres székek kihagyva a szurkolók között. Ez nem nagy ügy, de mégis. Majd a kopasz verőemberekért felelős, listanévadó nagyember eldönti, hogy ki méltó a közvéleményt érdeklő kérdésekre válaszokat, vagy akkreditációt kapni a csapat hazai (BL-)meccseire, és ki nem. Majd a Kubatov tudja és eldönti, hogy ki az, aki nem ír elég szépeket az FTC-ről, ki az, aki tájékozatlan, előítéletes és nem kíváncsi a valóságra. Nem elég, hogy beszántottak, felvásároltak, átfazoníroztak, lezüllesztettek és elpropagandásítottak mindent, amit lehetett, nem elég, hogy mai napig sír a szájuk, hogy a jobboldali fölénytől párás szemű hazugsággyáraik még mindig ellenszélben küzdenek a csilliárdokért, a talpon maradt független médiát naponta megalázzák magukat mindhatónak képzelő szaralakok.

Semennyire nem érdekel, hogy az Európai Parlament távmeghallgatásán magát minden eddiginél mélyebbre ásó koronavírusos önjelölt színházi pápa úr hétfőn még egyeztetett a főnökével a Nemzeti Kulturális Tanács nevű gittegylet ülésén. Gondolom, akkor dőlt el, hogy az EP bizottságának azt kell beadni, hogy a baloldali pártok kampánynyitó rendezvénye volt az SZFE diákjainak és támogatóiknak október 23-i demonstrációja, gondolom az is itt dőlt el, hogy üres flakonokat és piásüvegeket kell mutogatnia az anarchia bizonyítására. Mintha ennek bármi köze lenne az egyetem blokádjához. Tényleg semennyire nem érdekel, hogy Vidnyánszky főnöke elkaphatta, és vajon elkapta a koronavírust, vagy nem kapta el. Azt viszont irritálónak tartom, hogy akár elkapta a fertőzést, akár nem, megint mimagyarok nevében pofázott: szorítunk Donald Trump amerikai elnök újabb győzelméért. Miközben felplecsnizte David B. Cornsteint, az Egyesült Államok távozó budapesti nagykövetét és felavatta George H. W. Bush szobrát a Szabadság téren. Ahol a „gyengébb felfogásúak kedvéért” (!!!) felidézte: a tér egyik oldalán áll a német, a másikon a szovjet megszállás emlékműve. Világos üzenet ez is: ha magyar vagy, csak két lehetőség között választhatsz, vagy a megszállók, vagy a szabadság mellé állsz.

Lehet, hogy gyengébb a felfogásom, mint egy átlagos fideszes pártkatonának, de egyrészt kikérem magamnak, hogy egy félművelt, szexista, rasszista, tudományellenes, józan ész ellenes csörgősipkás pojácának szurkolok. Ha egy telibeszart búvárruha lenne az ellenfele, amelyik nem tagadja a klímaváltozást, nem akar fertőtlenítőt itatni senkivel koronavírus ellen, nem állítja, hogy az oltás autizmust okoz, nem elmélkedik arról, hogy a szélenergia rossz, mert megöli a madarakat, nem bizonygatja, hogy a környezetbarát termékek rákkeltőek (a sor végtelen és elborzasztó), akkor is neki szurkolnék. Mármint a búvárruhának. Mindenki, aki egy paraszthajszállal intelligensebb, az Trump fölött helyezkedik el. És ez nem elismerés Joe Bidennek, hanem a megrökönyödés, hogy a családján kívül bárki képes komolyan venni ezt nagyarcú, harsányan középszerű, de legalább közveszélyes embert, és szavazni rá. Ami Orbán doktor sokadik ócska nemzetkarakterológiai fejtegetését illeti: ha mentálisan és lelkileg egészséges ember vagy, akkor a szabadság mellé állsz mindenféle megszállással szemben. Ennek semmi köze a magyarsághoz. Ezért azt is gondolom, hogy aki a saját országát megszállja, egyetemeket, akadémiai szférát, független állami intézményeket, sajtót, civil szférát és az élet szinte minden területét leuralja, aki megfélemlít, zsarol és kiszolgáltatott szolgasorba dönt sokakat, azért, hogy a kevesek hízzanak, aki járvány és gazdasági recesszió idején 45 milliárdért építtet vasutat a haverjával, az simán lehet magyar, de attól még egy galád megszálló. Néha tükörbe kellene nézni, doktor úr. És igen, teljesen világos, hogy mi közül lehet választani. Bármilyen gyenge a felfogásom.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!