Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ha ez egy zaklatási ügy, akkor miért használják politikai célokra?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Felemelő jó reggelt kívánok mindenkinek! Vasárnap van, és rögtön valami ide nem illővel kezdeném. Tegnap szólt egy drága-kedves olvasónk (köszi, Szonja!), hogy szülinapunk lesz ma. Mivel tavaly volt a harmadik, akkor most van a negyedik. Már lassan kinövünk az óvodáskorból és iskolaérettek leszünk. Vagy sem. Majd eldönti valaki. Mindenesetre a nagyívű melldöngetés most is elmarad, csak annyit szeretnék mondani, hogy bár sokszor éppen csak a kegyelem taknyán jött össze, de életben maradtunk. Mindenkinek köszönjük, aki ehhez hozzájárult, és azoknak is, akik a jövőben is így tesznek. Ha van ok az ünneplésre, akkor őket kell ünnepelni. Köszönjük!

Mielőtt a saját hatásom alá kerülnék, visszakanyarodok a kis magyar szürrealitáshoz, igaz, attól garantáltan csak dühbe gurulni lehet. Négy nappal ezelőtt, amikor még csak az egyik kisebb méretű propagandalap hasábjain olvastam a címet, elröhögtem magam, annyira abszurdnak tűnt. Normális helyeken napokig röhögnének a választópolgárok a hasonló sztorikon, itt a véres polgárháborús pszichózis velejét és gerincét szolgáltatja az abszurd, a groteszk, a szürreális. Ez volt a cím:

A DK-ra ráégett a Borkai-ügy, így az MSZP Ház helyi vezetője lesz az ellenzéki polgármester-jelölt Győrben

Világos. A Borkai-ügy nem a Fideszre égett rá, hanem a DK-ra. Ezek után félve-rettegve várom, mikor derül ki, hogy a Tiborcz-ügy a Jobbikra égett rá, a Mészáros Lőrinc Forbes-listás milliárdjai pedig a Párbeszéd nevű törpepárt lelkén száradnak. Ámazonban. Tegnap a Magyar Nemzet fideszes zászlóshajó is lecsapott a szenzációra. Azt írja a kormánypártlap, miután három napig okosodtak, és nyomozták az okot:

Ráégett a DK-ra a győri zsarolási ügy

Jahogy. Vagyis nem a DK tartotta a gyertyát miközben Borkai közpénzből, meztelen seggel, Fekete Pákó dallamára áldozott a kereszténység és a család szentségének oltárán, hanem. A zsarolási része az ügynek, az égett rá a DK-ra. Hogy mire gondolnak? Egyre több jel mutat arra, hogy a DK-nak és személy szerint a Gyurcsány Ferenchez közel álló Czeglédy Csabának komoly szerepe volt Borkai Zsolt megbuktatásában. Nagyszerű. Akkor egyetlen kérdésem van: és akkor mi van? Borkai Zsolt nem azért bukott meg, mert egy korrupt, erkölcstelen szarházi, hanem mert félig kiderült? Egyébként igen, engem érdekelne, hogy mi a zsarolási ügynek a megfejtése, amennyiben a zsarolás bűncselekmény, és én semmilyen körülmények között nem pártolom a bűnt, akármilyen színű is az elkövető. De tessék már mondani, ha esetleg kiderül, hogy Czeglédynek volt köze a felvétel kiszivárgásához, akkor Borkai Zsolt valamiféle áldozattá nemesül, mert bezzegGyurcsány? Mert akkor nem értem, miért lökték ki a Pártból és miért mondott le. 

Mindegy, nem kell nekem mindent értenem. Különben is jön az elterelő hadművelet minden függőben lévő, vagy éppen tető alá hozás előtt álló kormányzati disznósággal összefüggésben. Az Angyal Ügyvédje nem túl poénos, nem túl eredeti, nem túl frappáns címen futó, frissmeleg új blog az ellenzék Borkai Zsoltjának leleplezését ígéri. Azt írja az ismeretlen szerző, hogy egy frissen megválasztott, budapesti ellenzéki polgármesterről és főnökéről, egy országgyűlési képviselőről van szó, akik a VI. kerületi Szinyei Merse utcában álló új építésű házban évek óta drogos szexpartikat folytatnak.

mi nem kívánjuk szétzúzni az érintettek magánéletét, így amennyiben a most magukra ismerő politikusok 2019. december 31-ig visszavonulnak a közélettől, úgy január 1-én blogunk nem nevezi meg őket

– írja a szerző, én meg tűkön ülve várom, hogy ebből vajon mi lesz. Enyhén óvodásnak tűnik a dolog, és nem pontosan értem, hogy mit jelent a magánélet szétzúzása Borkaival összefüggésben (hát anyu nem megbocsátott?), de hajrá. Minél kevesebb korrupt, kurvázó, kokainozó politikus jut egy főre, annál jobb.

Addig is jegyezzük meg, hogy beindulni látszik a szokásos év végi kormányzati pénzégetés, ami a nem éppen jogállami hagyományok értelmében azt jelenti, hogy több száz milliárdot szór szét a kormány egyedi döntések alapján (ezek nagy része egyházi-, sport- és határon túli intézményeknél szokott landolni, hátha idén is belefér a kórházi adósságok konszolidációja). Ezek szerint van pénz lóvéra szarásig, de akkor nem értem, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter miért akadt ki a Semjén elvtárs vadászati világkiállításához kapcsolódó lovas Eb közel 6,7 milliárdos költségvetésén. Jellemző a fideszes magyar gógyira, hogy miután azért öntötték a betont a szilvásváradi lovasstadionba, hogy ott ilyen nagy versenyeket lehessen rendezni, a nagyon hülyék ragaszkodnak ahhoz, hogy mindenképpen Budapesten kerüljön sor a versenyre. Ahol semmi nincs: se pályák, se mobillelátók, se akadálypályák, se semmi. Ügyes. És annak is módfelett örülök, hogy a Fidesz elbukott polgármesterei brutális milliókat szakítottak a bukásukból is, úgyhogy bizonyára szép lesz a karácsonyuk, egészségükre.

Mindeközben. A tegnapi nap híre volt, hogy miután a szolgamédia megírta, hogy Lattmann Tamás Facebook-kommentben sértegette az Alapjogokért Központ Párkányi Eszter nevű elemzőjét, a Nemzeti Közsszolgálati Egyetem kirúgta az oktatót. Szerintük amit írt, összeegyeztethetetlen az egyetem értékrendjével. Lattmann Pikó András november eleji posztjához szólt hozzá, amelyben azt tette szóvá, hogy az elemző kisasszony bizony eléggé mellélőtt az elemzésével, midőn Sára Botond elsöprő győzelmét jósolta az önkormányzati választáson. A komment:

Ez az Alapjogokert Központ az a hely, ahol meg az alapszakos diplomájukat sem megszerzett „elemzők” osztják az okossagot a propagandamédiaban. Igaz, legalabb csinosak. Vajon milyen funkcióik vannak még? 😁

Most nem akarom idehozni, hogy amikor GFG szennylapja nyomdafestéket nem tűrő stílusban porig alázta és megszégyenítette Tóbiás József akkori MSZP-elnök feleségét, az ELTE pedig etikai eljárást kezdeményezett ellene, akkor hogy meg volt sértődve, és hogyan méltatlankodott azon, hogy az egyetem átlépett egy határt, pedig ő ártatlan. De azért idehoztam mégis, mert érdemes összehasonlítani a két esetet. És akkor Rácz Zsófia elemzőkisasszonyt és diploma nélküli államtitkár-helyettesről egy árva szót nem szóltam. Igen, ez egy bunkó beszólás volt, szexista, ha úgy tetszik (Lattmann is elismerte, hogy félreérthető volt), de azért elég penetráns bűze van annak, hogy azok moralizálnak értékrendről, szellemiségről, akik a legalját szabadították rá az országra, akik mindenféle erkölcsi gátat ledöntöttek, és a saját törvényeikbe is naponta beletörlik a lábukat. Akit az MTI slendrián beszámolójában és a fideszes szemforgatáson túl is érdekel, hogy mi történt, annak ajánlom Lattmann posztját.

A végére hagytam a lényeget. Miután Kálomista Gábor kertészeti ágazatvezető (fideszes) producer és színházigazgató sokadszorra előadta magát Gothár-ügyben, ezúttal fel is ért a csúcsra a közpénzmédia egyik műsorában:

Egy állami pénzből fenntartott felsőoktatási intézmény nem sorolhatja magát a balliberális oldalra, és nem csinálhat ebből politikai kérdést. Az, hogy ebből politikai kérdést csinálnak, az nem helyes, mert ez egy zaklatási ügy.

Nem mondod, baszki. Hogy ki csinált politikai kérdést ebből? Egyáltalán ki csinált szitokszót a balliberálisból? Hogy ki volt az, akinek az első dolga volt az ügy kirobbanásának pillanatában Gothárt besorolni a balliberális oldalra és azzal ütni, hogy a balliberális kulturális világ egyik jelképe? Ki fröcsögte teli tüdőből, hogy 1994-ben az SZDSZ parlamenti képviselő-jelöltje volt, és később is rendszeresen a liberális szabaddemokraták kultúrpolitikai céljait képviselte? Ki ír azóta is napi 28 cikket arról, hogy a balliberálisok fel és alá?

Jó. Akkor valójában azt kéne eldönteni, hogy ha ez egy zaklatási ügy, akkor a Fidesz kultúrjanicsárjai miért használják politikai célokra? Miért egy zaklatási ügyre hivatkozva akarják kinyírni a nem elég nemzeti színházakat? Miért egy zaklatási ügyből csinálnak finanszírozási kérdést, és hogyan fajultak a zaklatószínházakról szóló hazug, politikai általánosításig? És mi a helyzet az Új Színházzal, ahol sajtóértesülések szerint 2016 elején egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész zaklatta az intézmény egyik nem színész alkalmazottját? Akkor az Új Színház tegnaptól zaklatószínház? Akkor Dörner György igazgató úr miért nyomja ki a telefont, amikor azt kérdezik tőle, meg tudja-e erősíteni, hogy történt szexuális visszaélés az általa vezetett színházban? Akkor az Új Színházra is igaz, hogy bűncselekményt tussolt el éveken keresztül? Akkor most Dörner Györgynek le kell mondania?

Megannyi kínzó kérdés, amire nem tudom a választ, úgyhogy Kocsis Mátét várják a mikrofonnál, hogy megválaszolja őket, és rendet rakjon a fejünkben. Kösz. Mindenkinek szebb napokat kívánok!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.