Október 24,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ha a hívek teljes összezavarása volt a cél, akkor valószínűleg sikerült. Ha nem, akkor is

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,656,490 forint, még hiányzik 1,343,510 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Arra kértem Ferenc pápát, hogy ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot.

Ami szép, az szép, ez megint pont nem az. Ugyanis van annak egy nem is nagyon diszkrét szentségtörés szaga, hogy a Ferenc pápával való talákozásról készült fotókra is felkanyarította a propagandastáb a miniszterelnök vadonatúj logóját, a kisajátított nemzeti színekbe borult V betűt. V, mint Viktor.

Ennél is súlyosabb – a reggel felvázolt tudathasadás nyomvonalán haladva, anélkül, hogy a mögöttünk álló mozgalmas órák valamennyi pillanatát feleleveníteném, beleértve Tóth Gabi nevű művésznő produkcióját – ez a szöveg, amit a pápával minden tekintetben ellenkező platformon álló miniszterelnök cselédstábja szintén rápréselt a propagandaképre.

Ez több szempontból is szánalmas, legalább annyira, mint Semjén Zsolt tejbetök vigyorgása, midőn a katolikus egyház fejét fogadta a repülőtéren. Végignéztem a találkozóról készült fotókat, mozgó felvételeket, és úgy találtam, hogy a kisformátumú önjelölt nagyember nem a kirobbanó formáját futotta Ferenc társaságában. Ami tökéletes, egyben sajnálatos visszaigazolása annak a tudathasadt állapotnak, ami abból fakad, hogy nem lehet egyszerre gyalázni, ócsárolni a pápát és felnézni rá. Aliganem ezt a feloldhatatlan ellentmondást támasztja alá a propagandaközpont szűkszavú közleménye is Orbán és a pápa találkozójáról:

Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte Ferenc pápát vasárnapi budapesti találkozójukon, hogy ne hagyja elveszni a keresztény Magyarországot – mondta az MTI érdeklődésére Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A közlés szerint Orbán Viktor átadta Ferenc pápának annak a levélnek a másolatát, amelyet IV. Béla magyar király IV. Ince pápához intézett.

A katolikus egyházfő a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Magyarországra.

Ferenc pápa a Szépművészeti Múzeumban találkozott Áder János köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, a magyar püspöki kar tagjaival, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a magyarországi zsidó szervezetek delegációjával. (MTI)

Ez nem sok, és nem is túl meggyőző, hiszen semmit nem tudtunk meg arról, hogy érdemben mi hangzott el az egyébként rövid találkozón, pedig szerintem az is sokakat érdekelne, hogy Ferenc pápa mire kérte Orbánt. Nem kizárt, hogy ez így is marad, mindenesetre ez a Facebook-plakátszöveg pont annyira hiteles, mint amennyire Orbán, a pártja és rezsimje keresztény. Semennyire.

Mindemellett két evidenciának számító megjegyzésem van ehhez. Egyrészt ha Magyarország utolsó utolsó száz évének viszonylatában Orbán Viktor saját kormányzásának keserves időszakát a legsikeresebb évtizedként értékeli (márpedig annak értékeli), akkor szörnyen szánalmas a pápa vagy bárki más segítségét kérni (a keresztény) Magyarország megmaradásának előmozdításához. Másrészt aki 2015 óta saját magát és kormányát tartja kizárólag képesnek a keresztény Magyarország, sőt egész Európa megvédésére, aki a járvány idejét leszámítva hatodik éve naponta a kereszténység védőbástyája szerepében tetszeleg és bizonygatja, hogy ameddig ő hatalmon van, addig Magyarország magyar ország és keresztény lesz, az ne kérje már a pápa segítségét az ország megmentéséhez. Főleg ne egy olyan pápa segítségét, akit korábban a haverjai és alászolgái migránssimogató, Soros-bérenc, demens vénembernek, a szabadkőműves páholyok beépített emberének, vagyis világ szégyenére az európai kereszténység ellenségének bélyegeztek.

Már csak azért se, mert ha eddig nem zavarodtak össze a hívek, akkor most biztosan. Ahogy elnéztem a doktorminiszterelnök közösségi oldalát, ezt megcsinálta rendesen.

Frissítés (via MTI):

A Vatikán közlése szerint a szívélyes légkörű találkozó mintegy 40 percig tartott. A katolikus egyházfő és Magyarország vezetői az egyház magyarországi szerepéről, a környezetvédelem iránti elkötelezettségről, valamint a családok védelméről és támogatásáról beszélgettek.

A pápa megajándékozta a köztársasági elnököt Ippolito Caffi olasz festőnek az 1800-as évek közepén készült, jelenleg a Római Múzeumban őrzött egyik festményének mozaikból készült másolatával. A Pápai áldás a Szent Péter téren címet viselő alkotás azt ábrázolja, amint a reggeli napfényben fürdő Szent Péter téren gyülekeznek a pápai áldásra várakozó emberek.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!