A jövő kulcsának nevezte a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hogy az ellenzékben lévő Patrióták többséget tudnak-e belátható időn belül szerezni, hogy „vissza tudjuk-e venni Brüsszelt Soros Györgytől„.
Orbán Viktor a közmédia brüsszeli stúdiójában nyilatkozva azt mondta: a „Soros-birodalom által megtestesített liberális élet- és világszemlélet hatalmas hálózat és világerő” most kiszorul Amerikából, és már csak Brüsszel van a kezében. De Brüsszel a kezében van, „ide vonul vissza” – emelte ki.
A kormányfő azt mondta, a Patrióták erősödnek napról napra. „Nagy csata ez, én az optimisták közé tartozom” – jelentette ki. (MTI)
Erre tényleg nem tudok mást mondani, csupán részvétet nyilvánítok. Szerencsétlen pasas. Talán még lehet javítani az állapotán, hiszen manapság már mindenre van gyógyszer.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.