Október 18,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Gulyás Gergely elmagyarázta, kinek kell félnie mostantól

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője jónak látta értelmezni Orbán Viktor ünnepi fenyegetését. A drágaminiszterelnökúr által kihirdetett, a választás után megejtendő bosszúhadjárat nem ám az ellenzékre vonatkozik, hanem:

Az ellenzék vélhetően megriadt attól a több százezres méltóságteljes tömegtől, amely a Békemeneten és az állami ünnepségen részt vett – kommentálta az ellenzék reakcióit a miniszterelnök ünnepi beszédére Gulyás Gergely, pénteken.

A Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján kifejtette: a jogi, politikai és erkölcsi elégtételadás megemlítésétől azok ijedtek meg, akik a jogszerűen megszerzett földeket el akarják venni a gazdáktól, akik fenyegetik az egyházakat, akik nyíltan beszélnek „alkotmányos puccs” szükségességéről, vagy az a Karácsony Gergely, aki népszavazással helyezné hatályon kívül az alaptörvényt, noha éppen az ő pártja törölte el azt a korábbi szabályt, hogy az alkotmányt népszavazással kelljen megerősíteni. (fidesz.hu)

Sőt, még egyvalaki benne van a pakliban:

Orbán Viktor tegnapi beszédében senkit nem támadott, csak Soros Györgyöt, és őt sem személyében, hanem a migrációt támogató tevékenysége okán – mutatott rá a vezető kormánypárti politikus, hozzátéve: „értjük Karácsony Gergely felindulását, hiszen árnyékkormánya tagjainak többsége kötődik Soros Györgyhöz, mégis azt javasoljuk neki a kampány utolsó három hetére, döntse el, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje vagy Soros György szóvivője”. (fidesz.hu)

Tehát azokat fenyegette meg Orbán, akik vissza akarják venni a földeket. Értem. Hány hektárt sikerült bezsebelni miniszterelnöki és miniszteri feleségeknek, szomszédoknak, dedeknek, anyukáknak, nagyiknak, unokatesóknak, sofőröknek, ügyvédeknek, fogorvosoknak, fodrászoknak? Miért is pont most jutott eszébe a miniszterelnöknek ez a földvásárlásos buli? Összefügg a nemzeti ünneppel esetleg? Az egyházakat senki a világon nem fenyegeti. Vagy már az is fenyegetésnek minősül, ha nem kapnak állami milliárdokat?

Sokáig kellett töprengeni, hogy kitalálják ezt az ostobaságot magyarázatként? Baj van? Be tetszettünk tojni? Fájlalnám. Ja, mégsem.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.