Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Gulyás Gergely: 221 ezer munkahelyet sikerült megvédeni

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,340,346 forint, még hiányzik 659,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Gulyás Gergely ma ismét sajtót tájékoztatott, amelynek keretében elmondta, hogy a kormány sikeresen megvédett nem kevesebb, mint 221 ezer munkahelyet. Hogy ezt milyen módszerrel sikerült kiszámolni, azt nem tudni, mindenesetre biztosan jól hangzik a híveknek. Hogy mi történt azokkal a tíz, ha nem százezrekkel, akik a vendéglátóiparban dolgoznak és a gazdasági leállás következtében lényegében egyik pillanatról a másikra szűnt meg a munkájuk, azt nem tudni, őket ugyanis tudtommal a kormány nem segítette ki túl nagy mértékben. Mindenesetre biztosan elő fognak majd állni valami unortodox tervvel, amelynek keretében a pincéreket átképzik mondjuk varrónőnek. De lássuk mit mondott még el Gulyás:

A gazdasági intézkedésekkel 221 ezer munkahelyet sikerült megvédeni – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, online sajtótájékoztatóján.

Kifejtette: 100 ezerrel megemelik a közfoglalkoztatotti keretet, 3 ezer új állás jön létre a honvédségnél, a bértámogatási program keretében 106 ezer munkavállalóra nyújtottak be kérelmet, a beruházásösztönzési program keretében 97 600 munkahely megőrzését vállalták cégek. Álláskeresési járadékban 101 ezren, foglalkoztatást helyettesítő támogatásban 71 ezren részesülnek, a kutatásfejlesztési munkakörben dolgozók utáni kedvezményre 9300-an jelentkeztek – ismertette.

Gulyás Gergely az egyszer használatos műanyagok kérdéséről elmondta: az uniós kötelezettségnek eleget téve be fogják tiltani ezeket, de a jelenlegi járványhelyzetben garanciára van szükség, hogy az ezzel összefüggő munkahelyeket meg tudják védeni. Az EU is későbbre ígért tájékoztatást a menetrendről, ezt érdemes megvárni, utána egyeztetnek az érintett vállalatokkal – fejtette ki a miniszter. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.