December 3,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Gránitszilárdságú egypártrendszer

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 94,129 forint, még hiányzik 2,905,871 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Én még soha nem láttam senkitől, hogy ilyen romantikus tirádákban éltette volna az egypártrendszert. És még csak nem is füllentett az igazságügyi miniszter, mert tényleg. 52,73%-os szavazati aránnyal csináltak maguknak kétharmados parlamentet, majd villámgyorsan kinyírták az Alkotmányt, mert sajátot akartak gyártani. És lőn, az azóta nyom nélkül eltűnt Szájer József vonatozás közben olyan gránitszilárdságút alkotott, hogy évente módosítanak egyet rajta. Én 11 módosításig számoltam, nem kizárt, hogy valamelyik éjszaka már azóta is átírták.

Az pedig minimum cinikus kijelentés, hogy az új alaptörvény bármiféle összetartóerőt jelentene. Ez egy fideszes tákolmány, a létrehozóit semennyire nem érdekelte az, hogy az ország nem-fideszes felével mi van. Ha a tákolmány változott is sokszor, ez a hozzáállás legalább nem, az valóban gránitszilárdságú. Most is leszarják az ország felét. A másik felét is, de az a fele legalább nincs ezzel tisztában.

 A technokrata, értéksemleges rendszerváltó alkotmány helyébe 2012-ben az összetartozást szimbolizáló, közös identitást hordozó Alaptörvény lépett – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter a 10 éves az Alaptörvény című tanulmánykötet bemutatóján Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen csütörtökön.

Kifejtette: az 1989-es alkotmányreform a múlthoz való viszony és az ideológiai, erkölcsi értékek bizonytalansága miatt ideológiamentes, a jogállamiságra épülő államszervezetet és értéksemleges alapjogi katalógust rögzített; az az alkotmány nem rendelkezett a magyar nemzet tagjait szimbolikusan összekötő karakterrel, a 2012-es Alaptörvény viszont szakított ezzel, felvállalva a közös jogi és kulturális identitást.
    “A Nemzeti hitvallás szövege önmagában is identitásképző keret, amely minden magyar számára meghatározó jelentőségű tartalommal bír” – mondta a miniszter.
    Varga Judit emlékeztetett: az Alaptörvény kihirdetése előtt pontosan egy évvel, 2010. április 25-én soha nem látott felhatalmazást adtak az emberek arra, hogy a választásokon győztes erő véget vessen a 2010 előtti kormányzás okozta gazdasági, politikai és morális válságnak. A példátlan választói felhatalmazást kapott kormánytöbbség felismerte az alkotmányos pillanatot és teljesítette történelmi küldetését, a parlament megalkotta az Alaptörvényt – fűzte hozzá. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!