Április 16,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Farkas Flórián és Rogán Antal már smafu?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,290,098 forint, még hiányzik 709,902 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Fidesz kegyetlenül fel van háborodva azon, ami egyébként saját politikájának része. Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese kijelentette, választ vár arra, hogy a DK miért alkalmazza Jose Alberto Alves Pereirát, és miért nem mondanak fel neki azonnal. A hiszti oka az, hogy Pereira ügyében a portugál hatóságok nyomoznak – a gyanú szerint a Brüsszelbe látogató uniós állampolgároktól lopott el több millió forintnak megfelelő összeget úgy, hogy a pénzügyi költségek elszámolásakor egyebek mellett hivatalos iratokat manipulált és aláírásokat hamisított.

Amennyiben ez így történt, természetesen van mit megmagyarázni, azonban az nem változtat azon a tényen, hogy a Fidesz évek óta foglalkoztat, vagy áll kapcsolatban olyan emberekkel, akiknek sokkal inkább a bíróságon, majd a börtönben lenne a helyük, nem pedig egy kormánypártban.

Rogán Antal, Farkas Flórián? Velük vajon mi a helyzet? Esetleg Tiborcz István közpénzkapcsolata az ország miniszterelnökével? Persze ha akarná az ember, egy oldalnyi olyan nevet fel tudna sorolni, akik a mai napig a Fideszt erősítik, miközben a vádlottak padján lenne a helyük.

Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a hétvégén a sajtóból értesültek arról, hogy „Gyurcsányné európai parlamenti asszisztense egy korrupt portugál bürokrata”. Hozzátette: az „ellenzék élén álló Gyurcsányék” a lebukás után magyarázkodni kezdtek, azonban a szocialista tanácsadó szerződését a mai napig nem mondták fel, mondván, hogy az hamarosan lejár. A Fidesz-KDNP ezt felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja – jelentette ki. 

Elmondta: „Gyurcsányné korrupt munkatársa” – akinek ügyében a portugál hatóságok nyomoznak – a gyanú szerint a Brüsszelbe látogató uniós állampolgároktól lopott el több millió forintnak megfelelő összeget úgy, hogy a pénzügyi költségek elszámolásakor egyebek mellett hivatalos iratokat manipulált és aláírásokat hamisított. Az aláírások meghamisítását az érintettek, többek között egy volt EP-képviselő is megerősítette – tette hozzá a Fidesz politikusa.

Böröcz László azt mondta, a szocialista frakció ezek után kénytelen volt felfüggeszteni a tanácsadót a pénzügyi tevékenységek végzésétől, de továbbra is alkalmazták és brüsszeli üléseken is részt vett. Felhívta a figyelmet arra: a tanácsadó szerződése most nyáron járt volna le, de „Gyurcsányné rejtélyes okokból mégis felvette a saját stábjába”, bizalmi pozíciót és jól fizető állást ajánlva neki, a hírek szerint pont ugyanis ez a néhány hónap munkaviszony hiányzott neki az uniós nyugdíjhoz.

Kijelentette: a Fidesz egyértelmű választ vár arra, hogy miért alkalmaznak egy korrupt bürokratát Brüsszelben, miért nem mondanak fel neki azonnal, és valóban azért foglalkoztatják-e, hogy meglegyen az uniós nyugdíjhoz szükséges tízéves szolgálati ideje. „Mégis miféle piszkos alku állhat a háttérben?” – tette fel a kérdést a Fidesz frakcióvezetője.

Azt eddig is tudták – folytatta -, hogy a bevándorláspárti ellenzék pénzért és hatalomért bármire képes, például egy köztörvényes bűnöző kimentésére Magyarországon, de úgy látszik, ezt folytatják Brüsszelben is. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.