Május 17,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ezzel az erővel a bélszín vagy a libamáj árát is be lehetett volna fagyasztani

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,159,984 forint, még hiányzik 1,840,016 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Még nincs is hétvége, ennek ellenére előkerült Hollik István, és megint megmondta a tutit. Először is azt tudhattuk meg ettől a csodálatosan okos, és nem kevésbé elkötelezett embertől, hogy azért magas az infláció, mert nagy a gazdasági növekedés. Nyilván minél nagyobb a növekedés, annál magasabb az infláció. Ennek alapján igazán nem értem, miért nem értük még utol Ausztriát.

Továbbá az is kiderült, hogy a gaz ellenzék már megint mimagyarok vérét akarja szívni. Azért nem teljesen haszontalan néhány dolgot felidézni. Például azt, hogy a kormányváltás előtt 5-15-25 százalékos áfakulcsok voltak. Az élelmiszerek 15 százalékon adóztak, ahogy az éttermi szolgáltatások is. Jött a nagyszerű Orbán-kormány, és uralkodása második évében feltoszta az áfa legmagasabb értékét 27 százalékra. Igaz ugyan, hogy a sertés- és a baromfihús most 5 százalék áfát tartalmaz, de ezt 2016-ban vezették be, előtte 27 százalék volt. Hogy érthetőbb legyen: az Orbán-kormány 15 százalékról 27 százalékra emelte az élelmiszerek áfáját, majd öt évvel később néhány termék áfáját 5 százalékra vitték le – nem mindent, mert például a panírozott hal 27 százalékkal, a tejföl 18, a zöldség és gyümölcs 27 százalékkal adózik. Tehát az Orbán-kormány 15 százalékról 27 százalékra emelte az élelmiszerek és minden egyéb áfáját, majd néhány év múlva azért ünnepeltette magát, mert bizonyos termékek esetében csökkentette az áfát.

Ezzel párhuzamosan egy csomó fizetendő járulékot megemeltek. Bár van, amit csökkentettek – és persze ezt nagyon harsányan meg is ünnepelték -, de másokat emeltek vagy újakat vezettek be. Ma sem kevesebb az elvonás, mint bezzeggyurcsányék idején, de legalább fizethetünk úthasználati díjat a mi adónkból épült utak után.

Még millió ponton lehet bizonyítani, hogy nem a valóságot, hanem ordas propagandát hallunk, ennyi jutott eszembe hirtelen. És persze az, hogy a 13. havi nyugdíj bevezetését a fideszesek – például Orbán Viktor – nem szavazták meg, most meg úgy lovagolnak azon, hogy 12 évnyi kormányzás után sikerült visszavezetni, mintha feltalálták volna a spanyolviaszt. Nem 13. havi nyugdíj kell, hanem az év 12 hónapjában annyi, amiből emberi módon és kiszámíthatóan meg lehet élni. És nem hatósági árak kellenek, hanem annyi jövedelem, amiből meg tudja a magyar polgár is venni az élelmiszert és minden egyebet, amire szüksége van. Amúgy – és be is fejezem – melyik barom mondta azt a főninek, hogy a súlyos megélhetési gondokkal küzdő családok sertéscombot és csirkemellet szoktak vásárolgatni? Ezzel az erővel a bélszín vagy a libamáj árát is be lehetett volna fagyasztani, azt pontosan úgy nem tudják megvásárolni, mint a csirkemellet. Ezzel szemben vennének esetleg krumplit, hagymát, paprikát, paradicsomot, almát, étolajat, lisztet, savanyúkáposztát, rizst, néha egy kis füstölt kolbászt (csodákat tud tenni a paprikás krumplival), teát, májkrémet. Amely termékek kivétel nélkül 27 százalékkal adóznak.

A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint bár a baloldal most alacsony áfát követel, korábban nem támogatta az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában azt mondta: a nagy gazdasági növekedés Európa és a világ minden más országában magas inflációval jár.
    Hangsúlyozta: Magyarországon a Fidesz-KDNP-kormány megvédi a magyar embereket a nagy gazdasági növekedés által gerjesztett inflációval szemben. Ezért – folytatta – továbbra is kiállnak a rezsicsökkentés mellett és megvédik azt.    Hozzátette: ezért vezetett be a kormány benzinárstopot, fagyasztotta be a jelzáloghitelek kamatait, és ezért döntött szerdán úgy, hogy hat alapvető élelmiszer esetében árstopot vezet be.
    A Fidesz kommunikációs igazgatója rámutatott: a baloldal ezeket a magyar embereket védő intézkedéseket nem támogatta, sőt, a rezsicsökkentést és a benzinárstopot a miniszterelnök-jelöltjük még támadta is.
    A baloldal most alacsony áfát követel, de amikor lehetőségük lett volna – hiszen a Fidesz-KDNP 2015 óta több lépésben is csökkentette az alapvető élelmiszerek áfáját -, akkor egyszer sem szavazta meg ezt a parlamentben – hangsúlyozta Hollik István.
    “A teljesség igénye nélkül, nemmel szavazott Korózs Lajos, Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan és Szél Bernadett is” – emelte ki.
    Hollik István kiemelte: a baloldal kormányzása alatt nehéz gazdasági helyzetbe került az ország, de az akkori kabinet a magyar emberek védelmét szolgáló intézkedést nem vezetett be, sőt, újabb terheket rakott az emberek vállára. A baloldal megemelte kormányzása alatt az áfát, adót növelt, az “egekbe emelte” a rezsi árát, valamint elvette a 13. havi nyugdíjat és egyhavi bért az állami alkalmazottaktól – sorolta.
    Úgy összegzett: “ha baj van, akkor a baloldalra biztosan nem lehet számítani”. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!