Május 7,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ezúttal az LMP a soros

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 388,704 forint, még hiányzik 2,611,296 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Ugyan egy koronavírus-járvány kellős közepén járunk, Orbán Viktor jó haverja, Domokos László mégsem volt rest, és elvégezte a rá kiszabott feladatot: ellenőrizte az ellenzéki pártok finanszírozását, és hibákat talált. A kormány az ÁSZ-t arra használja, hogy folyamatosan gyengítse politikai ellenfeleit. Ez történt a Jobbikkal és később a DK-val, majd vélhetően még a 2022-es választások előtt a Momentumra is sor fog kerülni. Előbb azonban az LMP került valamiért a kormány célkeresztjébe, amely pártnál is természetesen szabálytalanságokat találtak. Nem mondom, hogy ez ne fordulhatna elő, de amikor a Fidesz már egy évtizede ússza meg azt, hogy közpénzmilliárdokat éget el a saját kampányára – amelyet konzultációnak és a kormányintézkedések népszerűsítésének álcáz -, akkor értelmét veszíti szinte minden.

Szabálytalanságokat talált az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a Lehet Más a Politika (LMP) 2017-2018-as gazdálkodásában.

Az ÁSZ az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben azt írta: az LMP a gazdálkodását szabályozó környezetét a 2017. évre „nem szabályszerűen alakította ki, így nem biztosította a szabályszerű működés és gazdálkodás feltételeit”. A párt 2018-ra „a gazdálkodására vonatkozó belső szabályozási környezetét a jogszabályi előírások alapján kialakította” – áll a közleményben. Az ÁSZ szerint a párt 2017-ben és 2018-ban a könyvviteli nyilvántartásait nem az előírások szerint vezette. 2017-ben az LMP számviteli szabályozási környezete nem biztosította a központi költségvetésből kapott támogatások és az egyéb hozzájárulások, adományok szabályszerű nyilvántartását, valamint könyvvezetésének és gazdálkodásának szabályszerűségét. Hozzátették: az LMP 2018-ban a magánszemélyek adományairól és a tagdíjakról „analitikus nyilvántartást nem vezetett”.

A magánszemélyektől kapott adományok adatait bizonylat nélkül rögzítette számviteli nyilvántartásában, így nem igazolta, hogy ezen adományok a párttörvény szerinti engedélyezett forrásból származtak. 2018-ban a teljesítésigazolás nélküli kifizetések miatt nem igazolt az sem, hogy a kifizetéseket az LMP feladatai ellátására fordította. közölték: a párt a 2017-re és 2018-ra vonatkozó pénzügyi kimutatásainak adatait szabályszerű könyvvezetéssel nem támasztotta alá, így a kimutatások alapján „nem igazolt, hogy a felhasznált közpénzeket átláthatóan és a közélet tisztasága elvének figyelembevételével kezelte”. A Magyar Közlöny mellékletét képező Hivatalos Értesítőben és az LMP honlapján közzétett pénzügyi kimutatás – a szabályszerű könyvvezetés hiányában – nem mutat valós képet a párt vagyoni és pénzügyi helyzetéről – írták.

Hozzátették: a törvényi előírásnak megfelelően az ÁSZ a jelentéstervezetet észrevételezésre megküldte az LMP társelnökeinek, akik nem vitatták az ÁSZ megállapításait. A feltárt szabálytalanságok kijavítására az ÁSZ öt javaslatot tett az LMP társelnökeinek, akiknek ezek alapján 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük – olvasható a közleményben. Az Állami Számvevőszék törvényi előírás alapján kétévente ellenőrzi a költségvetési támogatásban részesülő pártok gazdálkodását. Az LMP 2017-ben 173,7 millió forint, 2018-ban 195,1 millió forint központi költségvetési támogatásban részesült. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.