NEHAZUGGY

Ezután már semmi nem lesz ugyanolyan

Jó reggelt, drága, kedves és kedvetlen embertársaim! Én például ma reggel határozottan a kedvetlenek táborába tartozónak érzem magam, pedig már nagyon régóta nem számolom a hétfőket (hát nem ma is az van? De). Honnan kezdjem vajon? Vajon kezdjek el fanyalogni azon, hogy tisztelt ellenzéki képviselők, vajon mi a fenéért kellett kijönni a nemzeti hazugságok gyárából önként azok után, amit ott műveltek Pintér verőlegényei? Nem a véletlen műve, hogy az elkúrt rendszerváltás olajszőkített szimbólumának még egy egyenes válaszra sem futotta azzal kapcsolatban, hogy ő távirányítja-e az ellenzéki képviselőket a közpénztévéből kihajító biztonsági őröket. (A közben kint posztoló és az egészet leszaró rendőrökről már nem is beszélve.)

Bár számos kérdés megfogalmazódott bennem, a fanyalgást még egy kicsit elhalasztom, és leszögezem: ha ebből a pár napból nem tud építkezni az ellenzék, és nem tud további reményt adni az utcának, ha megint ugyanonnan folytatják, ahol pár napja abbahagyták (tudniillik, hogy elfelejtik, miért is mentek be abba a rohadt közpénztévébe), akkor olyan apátia következik itt, hogy Orbán januári várba költözése már alulról sem simogatja az egyébként is a csillagtalan magyar ég alját rugdosó társadalmi ingerküszöböt.

Azt hiszem, hogy ha valamikor, most baromira nem kellene elengedni ezt a propagandamédiás-vérkorrupciós-rabszolgatörvényes témát (igaz, Gruevszkit sem kellett volna, és a közigazgatási bíróságos koporsószöget sem kellene, még ha a nemzeti kiskorúsítás tényállásának tudatában ezzel nem jön meg a politikai lottó ötös), mert ami tegnap az MTVA épületében történt, az után már akkor sem lehet ugyanonnan folytatni, ha Orbánnak most még megvolt a lehetősége megpattanni: inkább a bécsi EU-Afrika Fórumra menekült ahelyett, hogy életében először megpróbált volna férfiként viselkedni. Kósa szerencsére már előszaglászta helyette a parfümöket a Mariahilferen, azzal már nem lesz gond.

Egyszerűen nem szabad elengedni a saját magát is meghamisító, ipari tételben lassan egy évtizede hazudó, a rezsim kezében bunkósbotként funkcionáló 100 milliárdos agymosó üzem körüli botrányt, mert ezután már semmi nem lehet/nem lesz ugyanolyan. Önmagában az, hogy egy okleveles hírhamisító irányíthatja ezt a szörnyszülöttet, normális helyeken elég lehetne ahhoz, hogy a társadalom sértve érezze magát és odacsapjon. Az viszont, hogy abban az épületben közönséges verőlegények bántalmazhatnak, taszigálhatnak hivatalos személyeket, miközben a szereptévesztett hírhamisító elvtársnak annyi vér nincs a pucájában, mint egy marék lepkefingnak, hogy odaálljon a 2,5 millió magyar embert képviselő ellenzékiek elé, az egy olyan pont, amit után nem lehet úgy tenni, mint eddig. Vagy ha lehet, akkor tessék tudomásul venni, hogy nem marad más, mint a történelem pöcegödre, és ezen az országon úgy megy keresztül a narancssárga úthenger, hogy kő kövön nem marad.

Elnézve a gerinc nélkül közlekedő közönséges seggnyalók dühödt vergődését (olyan színvonalra süllyedt a Liszkay-féle 30 milliárdos, közpénzzel tömött fideszes nemmédiamocsár, amire még akkor sem volt példa, amikor Vona Gábor gyalázása volt az első számú nemzeti feladat), azt hiszem, nincs másik lehetőség. Persze az igazság az, hogy a szakszervezeteknek (olyanok, amilyenek, de mégiscsak szakszervezetek) most kellene bevetniük a maradék érdekérvényesítő képességüket, mert nincs több dobásuk. Vagyis már tegnapelőtt kellett volna, de talán még ma sem késő. Tény, hogy az általános sztrájkon kívül nemigen látok más megoldást, de nem is kergetem az illúziókat, hogy egy teljes mértékben szétszakadt, az önkényuralmi megfélemlítés súlya alatt nyögő országban erre sor kerülhet. Ebből az is elég világosan látszik, hogy a történelem kerekét igenis lehet visszafelé tekerni, és ki lehet irtani az emberekből a bátorságot, az állampolgári felelősség utolsó foszlányait is (hol van már a taxisblokád emléke?). Orbánéknak sikerült droidokat, a falmelléki sorosozásra felizguló zombikat faragniuk a magyar emberek jelentős részéből, akiknek meggyőződésük, hogy ők vannak többen, ők állnak a jó oldalon, és Szibériába kell száműzni mindazokat, akik a szent szobor ellen utcára vonulnak. Most mégsem a szentnek hazudott szobor a lényeg, hanem azoknak a szorgalmas seggnyalóknak a hadoszlopai, akik életben tartják ezt az ordenáré módon meghajlított valóságot, ahol a másik ember őszinte gyűlölete mindenre felhatalmazást ad. És ahol most azt magyarázza az egyik végétől a másikig ordítva talpat nyaló NER-szolgák gyülekezete, hogy parlamenti képviselőket ráncigálni hazafias kötelesség, hogy börtönbüntetés jár a lázadóknak és hogy az utcán valójában nincsenek is emberek, csak politikai aktivisták, csőcselék, vandálok, huligánok.

Nem tudom, mi következik most, nem vagyok tenyérjós és jövőbe látó fideszes orákulum, de az biztos, hogy Orbán számára (és sajnos egy egész ország számára) újfent megjött a lesújtó világhír. Még akkor is, ha minden idők leghíresebb sufnijogásza azt hiszi, az adventi gyertyáival, a közelgő karácsonnyal és az ország határain kívül eső halaszthatatlan közfeladataival most joggal reménykedhet abban, hogy megússza ezt a pillanatot is. Hogy következmények nélkül maradhat, hogy egy állítólagos jogállamban hivatalos személyeket bántalmaznak a köz pénzéből fenntartott média épületében. Hogy majd a karácsonyi zabálás elfeledteti a magyarokkal, hogy miért is dühösek. Elvetemült hatalmak jól bejáratott, kipróbált és működő papírformáit már sokszor áthúzta máskor is, máshol is a nép akarata, úgyhogy én a felcsúti diktátorkezdemények gyöngyének helyében nagyon óvatosan tolnám a pálinkát a velőspacalba fullasztott Xanaxra. Az átlagembert viszonylag tartósan hülyének lehet nézni – és ami még rosszabb – le is lehet nézni, meg lehet vetni, sőt, mi több: a fejére is rá lehet szarni. Ezt senki nem művelte ilyen akadémiai szinten, ahogy a Fidesz műveli kilencedik éve. Viszont ahhoz, hogy itt ne halált hozó fű teremjen gyönyörűszép szíveinken, véget kell vetni ennek a hamis, artikulálatlan NER-dalnak. Nem csak azért, mert ez nem demokrácia, hanem mert ez már életnek se nagyon nevezhető. Szebb napokat kívánok mindannyiunknak!

Iratkozz fel most!

Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!

Tovább