Nem tudom, a teljes szellemi (vagy morális?) leépülés hányadik fázisáról tanúskodik az alábbi Facebook-poszt, de van annyira ijesztő, hogy meg se próbáljam megtippelni.
Újabb megállapodás a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról, sorrendben már a huszadik!
A mai naptól szabadon utazhat Üzbegisztánba minden védettségi igazolvánnyal rendelkező magyar állampolgár. Jó hírrel indul tehát a szombat
Úgy tűnik, ezért a buta ikonokkal telepakolt posztért kelt ma vadhajnalban az ország külgazdasági és külügyminisztere, Európa kereszténykonzervatív felmosója, hogy jó hírrel induljon a szombat azoknak is, akik már semmiben nem találnak örömöt, boldogságot, vigasztalást.
És tényleg: ha ez nem jó hír, akkor micsoda az? Jó, hogy 360 forint fölött hasít az euró; igaz, hogy a főnök úr új szokása szerint a Magyar Közlönyben kormányhatározatnak álcázott hazug, hepciáskodó pártközlemény formájában rázza az öklét a szivárványszínekben hanyatló Brüsszel felé (értsd: hajlandó kegyet gyakorolni, és elfogadni a mocskos pénzüket, de csak FELTÉTELEKKEL), igaz, hogy nincs Magyarországnál eladósodottabb ország a kontinens eme lángoktól ölelt régiójában, igaz, hogy egy rakás idős embert rohadtul nem sikerült megvédeni a nagy tételben beszerzett kínai vakcinával, de mit számít mindez, amikor mimagyarok immár SZABADON utazhatunk Üzbegisztánba IS?
Tény, hogy nagy volt az aggodalom, hogy idén már nem jutunk el a kiszáradt Aral-tóhoz, vagy legalább a közelmúltban nem kis propaganda tűzijátékkal felavatott Üzbég-Magyar Burgonyakutató Központ tövébe, de immár megnyugodhatunk. Sőt, minden mimagyar is megnyugodhat, akinek köztudottan Üzbegisztán az egyik legkedveltebb, turistaparadicsomként számon tartott utazási célpontja. Mongólia és Kazahsztán után az volt a minimum, hogy Szijjártó ezt is elintézi nekünk, áldassék a neve.
De hogy a groteszk néphülyítésre is reagáljak. Július végét írjuk, és Szijjártó Péter eddig 20 darab országgal zsírozta le úgynevezett bilaterális alapon a szabad beutazást, az alábbiak szerint:
Az egy dolog, hogy mindegyiknek hatalmas feneket kerekít, de közben mégiscsak az a helyzet, hogy a megállapodások háromnegyede nem uniós tagállamokkal köttetett. Neki márpedig az volt eredetileg a küldetése, ha jól emlékszem, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által nem engedélyezett orosz és kínai vakcinával beoltott honfitársaknak intézzen szabad beutazást azokba az uniós tagországokba, ahova július elsejétől csak uniós vakcinaútlevél birtokában lehet beutazni. Szijjártó maga nyilatkozta még május első felében, hogy Brüsszel ne bóhockdjon mindenféle védettségi igazolvánnyal (inkább szerezzen vakcinát), és ne pofázzon marhaságokat, mert azokat a kétoldalú megállapodásokat, amelyeket Magyarország kötött, semmilyen módon nem írhatja felül az EU-s vakcinaútlevél.
Hát dehogynem, épp ez történik. Hogy természetesen minden baráti diktatúrával meg lehet állapodni, és minden megállapodást hatalmas sikerként lehet tálalni a Szputnyikkal és Sinopharmmal beoltott rajongóknak, de attól még a halódó Barcelonába, Berlinbe vagy éppen Brüsszelbe változatlanul nem lehet belépni negatív koronavírusteszt hiányában. Pedig ezek alighanem egy pöttyet gyakoribb utazási célpontok, mint Taskent, Ulánbátor vagy Nur-Szultan.
És ezek után mondja valaki, hogy a kétfarkúak a viccpárt.
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.