Szeptember 10,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


És akkor mi lesz, ha nem győz Trump?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 569,349 forint, még hiányzik 2,430,651 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A gazdasági növekedés a második negyedévben az előzetes várakozásoknál alacsonyabb volt, ami külső tényezőkre vezethető vissza. A magyar gazdaság fundamentumai stabilak és erősek, a GDP visszapattanását – az export gyengélkedése miatt – az ipar hátráltatja – állapította meg Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a második negyedévi GDP-adatokhoz fűzött kommentárjában.

    Hozzátette: a kormány várakozásai szerint – az amerikai elnökválasztás után – ősszel már nem háborús, hanem olyan „békeköltségvetést” tud az Országgyűlés elé terjeszteni, amely a kis- és középvállalkozásokat és a családokat célzó akcióterveken keresztül gyors lökést ad majd a gazdaságnak, elősegítve a 4 százalékos GDP-növekedést, amelynek jövő évi elérésében a kormány továbbra is bízik.
    Mindezt inkluzív módon megvalósítva, az alulról nyitott középosztályt erősítve, hogy a társadalom minél szélesebb rétegei részesüljenek a békével együtt beköszöntő konjunktúrából – fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter.
    Közleményében a miniszter idézte a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatait, amelyek szerint 2024 második negyedévében a bruttó hazai termék (GDP) éves alapon 1,3 százalékkal nőtt, míg az előző negyedévhez viszonyítva minimális mértékben, 0,2 százalékkal csökkent. Megjegyezte: a magyar GDP szezonális és naptárhatással kiigazított bővülése nemzetközi összevetésben várhatóan az erős középmezőnyhöz tartozik, hiszen éves alapon, az eddig megjelent adatok alapján kedvezőbb, mint a francia (+1,1), a belga (+1,1), a svéd (0,0), a lett (-0,4) és az ír (-1,4) növekedés.
    A miniszter úgy értékelt, hogy a magyar gazdaság fundamentumai stabilak és erősek, a GDP visszapattanását – az export gyengélkedése miatt – az ipar hátráltatja. Az ipar teljesítményének helyreállását továbbra is az európai külpiacok, különösen legfontosabb külpiacunk, a német gazdaság gyengélkedése késlelteti. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vállalatok csökkenő keresletet érzékelnek tudatta.
    A nemzetgazdasági miniszter az adatokat értékelve kiemelte, hogy a belső kereslet állapota óvatos optimizmusra ad okot: a reálbérek 9 hónapja tartó növekedésének és az „óvatossági motívum” fokozatos oldódásának köszönhetően zajlik a belső fogyasztás helyreállása. Ezt tükrözi a kiskereskedelmi forgalom 5 hónapja tartó folyamatos növekedése, valamint az, hogy a turizmus az év első felében közel 8 százalékkal bővült a tavalyi rekordévhez képest. A külső keresletben azonban még nem látszik, mikor jön el a fordulópont.
    A miniszter kifejtette, hogy mindez két fő okra vezethető vissza: az Ukrajnában folyó elhúzódó háborúra és az Európai Unió versenyképességi problémáira.
    A háború, a hadiipar és a segélyek finanszírozásán keresztül rengeteg pénzt von el a gazdaságtól és a fejlesztésektől, valamint bizonytalanságot kelt a piacokon, ezáltal visszafogja a befektetéseket és gátolja az óvatossági motívum drasztikus enyhülését. Azonban ha a háború a közeljövőben véget ér, akkor a magyar növekedés ismét elérheti a dinamikus 4 százalékos szintet – közölte.
    Nagy Márton emlékeztetett, hogy az unió évtizedek óta veszít versenyképességéből a globális versenytársakkal szemben.
    Ez a tendencia az elmúlt években tovább gyorsult az elszabaduló energiaárak, valamint az Egyesült Államok és Kína protekcionista intézkedései miatt. A legégetőbb versenyképességi problémát a járműipar jövőjének bizonytalansága jelenti. Habár Európában a zöld átállás és az elektromos autózás vonatkozásában elindult egy rendkívül pozitív trend – a Németországban is tapasztalható elbizonytalanodás fényében -, ez most megtörni látszik – állapította meg.
    A magyar álláspont ezzel szemben továbbra is az, hogy az elektromos autózás jelenti az európai ipar jövőjét. Ezért a kormány az európai elektromos autóipar fellendítése és megerősítése érdekében egy 11 pontból álló akciótervet dolgozott ki, amely többek között javaslatokat tartalmaz a töltőinfrastruktúra átfogó fejlesztésére, vásárlási támogatás bevezetésére és a használt akkumulátorok kötelező újrafeldolgozására is. A magyar álláspont szerint Európa versenyképességének megőrzéséhez nem protekcionizmusra és – a kínai elektromos autók behozatalával szemben is alkalmazott – büntetővámokra van szükség, hanem az európai elektromos járműipar uniós szintű támogatására – közölte. (MTI)

Az valami csodálatos, amikor ilyen világraszóló zsenik mondják meg, hogy mennyire remek lesz nekünk. Nem most, hanem majd mindjárt. Amint Donald Trump megnyeri a választást, másnap kitör a béke, harmadnap pedig csodálatos jólét köszönt ránk. Az pedig senkit nem érdekel, hogy a világ összes gazdasági szakembere mit beszél a szájával, mert Orbán Viktor sokkal jobban tudja. Azt pedig mindenki tudja, hogy Orbán Viktornak nem igaza van, hanem igaza lesz. Mindjárt, amint Trump hatalomra kerül. Mert ettől függ a magyar költségvetés, a magyar gazdaság és még a Nap is ennek tudatában kel majd fel. Nekem csupán egyetlen kérdésem van; és akkor mi lesz, ha nem Trump nyer? Mindmeghalunk? Komolyan attól kell várnunk a csodát, hogy Amerikában kire szavaznak az emberek? Miért függ attól a magyar gazdaság, ha az unió egyetlen más tagállamában sem ettől várják a megváltást? A többi országban miért működnek normálisan a dolgok, legalábbis normálisabban, mint nálunk? Miért van az, hogy mindig csak majd valamikor, a jövőben lesz jobb, soha nem most?

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.