Október 22,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


És akkor jön Áder János egy pohár pezsgővel a kezében

Hétfő után kedd, jó reggelt kívánok mindenkinek! Jó, történetesen péntek van, de a mindig hétfők sorában ez szóra sem érdemes. Tegnap elfelejtettem tolmácsolni a Nemzeti COUBatov Lista készítőjének újévi jókívánságait, ezért most töredelmesen sajnálkozom. Azt írta, hogy figyelmünkbe ajánlja a Németh Szilárd legjobb 2018-as pillanatait összegyűjtő, speciális Coub-válogatásvideót, hogy egyrészt induljon jókedvvel az év, és mert

talán nektek és olvasóitoknak is tetszeni fog. 

Mivel hisszük és valljuk, hogy a felfuvalkodott ostobasággal szembeni mindenkori legjobb gyógyír a humor, megkésve, de annál nagyobb szeretettel itt is megosztjuk az alábbi művet, hátha van, aki még nem látta.

Lesújtónak lesújtó, de miután a pártjának tegnap büdös volt a közfeladat ellátása (kizárólag Kövér önkényeskedett a belépők megtagadásával, már ha ez munkának számít), vagyis a parlamenti demokrácia iránti tisztelet jegyében messzire elkerülték a munkahelyüket,  és miután a közös ellenzéki fellépés megszakértésére csak ez a kiváló ember volt kapható az állampártban, hát érjük be ezzel.

Viccesnek nem vicces, de legalább elgondolkodtató lehetne végre. Mármint az, hogy Németh Szilárd szellemi kapacitásának szintjén kommunikál a kétharmados hatalom. A háromharmaddal. Mert az rendben van, hogy a kormánypárti nemújságírás tetszőleges közpénz-emésztőgödrében a világhírre törő propagandista azon forgatja teátrálisan a szemét, hogy micsoda nap ez (jegyezzük meg jól!), amikor a Jobbik Gyurcsány Ferenc mellett szaval a parlament lépcsőjén (mindmeghalunk!), a másik bugyorban meg hatalmas leleplezésként, a sorosista erők titkos, de fideszes tempóban, gondosan kioknyomozott találkozójaként tálalnak egy kurvára nyilvános (sztrájk)megbeszélést. Nem, ez sincs rendben, de ez a NER-világ rendje, nyílt titok, leleplezni sem szükséges: ülnek a szalagmunkások az üzemben és várják a magasabb rangú káderek utasításait, hogy ma kikről mit kell hazudni, egészen pontosan milyen címszavak kíséretében.

Viszont itt már egy jó ideje a nép választott (és senki által meg nem választott, szevasz Hollik!) képviselői a kétharmad birtokában (!) is ilyen módon kommunikálnak. Hogy már lehetetlen különbséget tenni a földszintes internetes troll és a politikai elitnek csúfolt bagázs Németh Szilárdjainak megnyilvánulásai között. És akkor jön Áder János pezsgőspohárral a kezében és az elaljasult közbeszéd miatt aggodalmaskodik. Közvetlenül a kecskerágóbokor (kösz, Edgar) iránti aggódás után. Sehol egy érv, csak az eszelős, lánctalpas sorosozás, gyurcsányozás.

Nehogy elfelejtsem megemlíteni Gajdics elvtárs remekbe szabott demokrácia-definícióját, amit szintén a parlament lépcsője és az ellenzék ihletett:

Ha nem lenne demokrácia, akkor nem tehettek volna homályos célok és kétes támogatottság nevében semmiféle fogadalmat, hiszen betiltva ülnének valamelyik börtönben politikai fogolyként.

Tehát a demokrácia ismérve a 21. században, az Európai Unióban az, hogy az ellenzék nem ül a börtönben. Fasza. Ezek után csoda, hogy azt sem értik, miért borítja be szép lassan az országot az O1G felirat?

Csak szólok, hogy egy ilyen demokráciában, amit onnan lehet felismerni, hogy a sorosista ellenzék nem rohad még börtönben (meg Rogán se, meg Tiborcz se) az van, hogy a nyomozóhatóság a füle botját nem mozgatta meg azért, mert hivatalos személyeket nem hivatalos NER-verőlegények bántalmaztak közfeladatuk ellátása közben a közpénzmédia épületében, ellenben példás gyorsasággal elítéltek egy szilveszterkor részegen randalírozó afgán férfit. Nyilván nem azért, mert afgán. Ja, de. Ha nem afgán lett volna, el sem éri a sztori hergelőmédia ingerküszöbét. Amely hergelőmédia nem jön lázba az egy hétre jutó szándékos emberölések, nemi erőszakos disznóságok, gyerekbántalmazások, és egyéb, (esetenként részeg) magyar emberek által szakmányban elkövetett bűncselekmények hosszú sorától. Jobb hely lehetne ez az ország, ha csak negyedannyit foglalkoznánk a saját valós társadalmi problémáink kezelésével, és pláne megelőzésével, mint amennyit a migránsok démonizálásával. És igen, aki erőszakoskodik, garázdálkodik, azt ítéljék el lehetőleg előbb, mint utóbb. Meg azt is, aki meglopja a saját népét.

Egyébiránt meg tudná mondani valaki a Google segítsége nélkül, hogy az alábbi fogalmazvány kinek a kútfejét dícséri?

Kelet-Európa épp azért nélkülözhetetlen a Nyugat számára, mert mi szolgáltatjuk a Nyugat felsőbbrendűségének élő bizonyítékát! Erről szól az Európai Unió minden egyes napja. Színvonaltalan, tudatlan nyugati senkik, nemegyszer tök isiászosan leckéztetnek és oktatgatnak minket, olyan kötekedő módon, amit volt gyarmataik esetében eszükbe sem jutna megengedni maguknak!

Portugál, holland, belga, luxemburgi és svéd senkiháziak igazítanak el bennünket a helyes és illő viselkedésről, mintha óvodában lennénk! Ezeknek az országoknak a képviselőit ez a tőlünk nyugatra évszázadok alatt kifejlődött felsőbbrendűségi, értsd még: übermensch attitűd vértezi fel arra, hogy minket folyamatosan kioktassanak. Minket meg az évszázadok alatt belénk táplált kisebbségi érzés, bizonyítási kényszer, hogy ne röhögjük ki őket és ne menjünk el mi is hozzájuk, leiskolázni és lealázni őket.

Végül is majdnem tökmindegy. Csak azt mondom, hogy ahol az elsőszámú NER-ideológus, egyébiránt történész ilyen módon nyilvánul meg, ott alighanem tényleg eljutunk oda, hogy Németh Szilárd (vagy Kósa, Hollik, Halász János) lesz a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. Csak a franc se tudja, mit akarnak ezek az EP-választáson elérni és minek? Mi keresnivalójuk van ezeknek a kisebbségi érzések által gúzsba kötött mártíroknak a nyugati senkiháziak között? Egyáltalán mi a szent szar közük van ezeknek a Nyugathoz? Meg sem próbálom megérteni, mindenesetre január közepéig mindenki (akit érint) megkapja Orbán pénzkunyeráló levelét, amelyben ezúttal nem a Soros elleni, hanem az Európai Unió elleni harcra (ők EP-kampánynak csúfolják) kér pénzt.

Olvasom közben, hogy dühében hirtelen irányt váltott Orbán. Ezt onnan lehet tudni – írja a HVG -, hogy az év végi rendeletdömping leple alatt több ügynökséget is felállított a kormányfő a féktelen pazarlás megakadályozására, mert a korrupció mértéktelensége már a Fidesz szavazóbázisát is irritálja és erodálja. Vagy úgy. Gondolom Orbán dühének és a féktelen pazarlás megakadályozásának bizonyítéka az is, hogy Lölö újabb céget harácsolt decemberben, amely üveggyapot gyártásban utazik, amely beruházást a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánított még 2016 szeptemberében és hozzá is vágtak azon nyomban 4 milliárd forintot. Az meg tök véletlen, hogy most ennek a cégnek is a mangalicaszerelő leggazdagabb magyar lett a kizárólagos tulajdonosa. Elég sajátos módja ez az orbáni düh levezetésének és korrupció mértéktelensége iránti aggodalomnak. Körülbelül annyira érdemes komolyan venni, mint Áder kesztyűbáb aggodalmát bármi iránt, ami kívül esik a szentjánosbogarak nemi életén és a horgászat gyönyörűségén.

Ebben a példás demokráciában a rendőrség most éppen Cegléden tiltotta meg/be a kétfarkúak tüntetését, amely Kiállás a kormány politikája mellett, az MKKP népszerűsítése, aláírásgyűjtés az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért címen futott volna. Oppardon: nem betiltották, hanem úgy ítélték meg, hogy a bejelentésben szóló rendezvény nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá, így annak elbírálása nem tartozik a hatáskörükbe. Lehet itt jogászkodni, meg rendőrködni, csak ha a rendőrség szerint ők nem illetékesek, mástól meg nem lehet ilyen rendezvény szervezésére engedélyt kérni, akkor mégis minek lehet nevezni ezt a kutyakomédiát?

Mindegy is, holnap január 5-e van, megvannak a szakszervezetek követelései, nem marad más hátra, mint előre. Majd kiderül, hogy a sakálmédia útszéli fröcsögése mire és meddig lesz elég:

Egy biztos, hogy Magyarországon csak kis, sorosista csoportok, néhány bűnöző és pár újnáci ragadtatta magát törvénysértésre, miközben a csendes, nagy többség számára az elmúlt években elért gazdasági és társadalmi sikerek, és a nyugalom megőrzése a legfontosabb, és mélyen elítéli a vandál politikai aktivisták és néhány bűnöző utcai őrjöngését. (Origo)

Addig is legyen szép napjuk, bárkinek a kottájából játszanak is ebben a virágzó demokráciában, ahol egységesen hülyének néznek mindenkit, aki nem esik bele a NER-szórásba.

 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.