Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Erkölcstelenségi korrupciós bizonyítvány

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Jó, akkor ma én kívánom a jóreggelt. Jóreggelt! Látom, hogy a drága miniszterelnök úr állampártjának gyűlnek a csodálói, mint takarékos kisnyugdíjasnak az Erzsébet-utalványok a ládafiában. A Fidesz megint győzött. A svédekkel meglett a minimálisan szükséges számú tagpárt és a szükséges számú ország, amelyek kezdeményezése elengedhetetlen ahhoz, hogy egy párt kizárását napirendre vegyék az Európai Néppártban. A svédeken kívül eddig a finn Nemzeti Koalíció pártja, a portugál Néppárt, valamint a holland, a flamand, a vallon és a luxemburgi kereszténydemokraták kérték a magyar kormánypárt kizárását. Vagyis öt ország 7 pártja. Ez az úgynevezett sorosmigránsballiberális nemzeti miniumum az EPP-ben (nincs ilyen, de majd mostantól lesz), ami ahhoz szükséges, hogy a hölgyek-urak egyáltalán méltóztassanak érdemben foglalkozni azzal a sarkalatos kérdéssel, hogy elég büdös van-e már ahhoz, hogy kereszthuzatot csináljanak végre, vagy változatlanul szorgalmasan szívják tüdőre a tömény szagokat. Hátha minden elmúlik magától. A helyzet a következő: attól, hogy a szükséges számú aláírás összegyűlt, a pártfamília vezetőségének egyáltalán nem kötelező napirendre vennie a kérdést. Gondolom azért, mert demokrácia van, ha mindmeghalunk is. Nem tudom viszont, mit kezdenek a néppártban azzal a tényállással, hogy nem csupán a minimális számú aláírás gyűlt össze, hanem immár kilenc jobboldali tagpárt kéri a Fidesz kizárását. Hmmm?

Nem vagyok a propaganda által foglalkoztatott tenyérjós, de szerintem Mráz Ágoston Sámuelnek sem kell lenni ahhoz, hogy az embernek legyenek sejtései. Mráz kollégának – aki amikor például az ízes tahósággal fröcsögő Gajdics Ottó mellett pislog Mészáros jó tévéjében egészen értelmes humanoidnak tűnik – az a sejtése van, hogy az EP-választásokig valószínűleg nem lesz napirenden a Fidesz kizárása az Európai Néppártból – márciusi 20-i közgyűlés ide vagy oda -, bár a pártcsalád mintegy harmadát kitevő liberálisok ezt szeretnék elérni. Így bölcselkedett a derék elemző az elsimicskátlanított Hír Tv Péntek 9 című műsorában.

Közvetlenül rögtön azután, hogy az adófizetői pénzek csecsén logó Nézőpontyával megkutatta: az EP-választáson meglesz az újabb kétharmad a Fidesznek, és plánesőt. A Trócsányi  által vezetett állampárti EP-lista a jelenleginél kettővel többet, 14 mandátumot szerezne, ezzel pedig Csakafidesz lenne az Európai Néppárt legsikeresebb pártja. Amelyre – onnan nézve ahol Mráz üléspontja meghatározza az álláspontját – a választási részvételüket biztosra ígérők 54 százaléka szavazna. Ha valamelyik vasárnapon tartják a választást (Káder János szerint május 26-án is vasárnap lesz). Arról nem volt szó, hogy ha szombaton kellene voksolni, mi lenne a végkifejlet. Mindenesetre, bár Orbénék bombateljesítményét akár már most is borítékba lehetne tenni, azért az elemző elvtársat behívták a propagandatévébe, nyugtassa már meg a híveket, hogy nem a Fidesszel van a baj, és nem azért van terítéken a kizárásuk, mert vérkorrupt, gátlástalan, bomlasztó gecik (szevasz, Lajos!), hanem:

Ha a liberálisok mégis többségbe kerülnének, és kizárnák a Fideszt az Európai Néppártból, akkor meg kell szervezni az alternatívát, ami ettől lehet még a Néppárttal frakciószövetségben, lehet hogy a Néppárt maga is megszűnik, én látok arra esélyt, hogy Noé bárkája a választások után széthasad, mert ez egy olyan frakció, az egyszerűség kedvéért, mintha a Fidesz-frakcióban Gyurcsány Ferenc is benne ülne.

Drága embertársam az aggasztó elhülyülésben! Ha a liberálisok a pártcsalád harmadát teszik ki, akkor legfeljebb a Fidesz unortodox választási matematikájának szabályai szerint kerülhetnek többsége (sehogy másképp!), miszerint igen, lehetséges, hogy az egyharmad valójában kétharmad, vagy négyötöd. Ha viszont nem ez a szabály érvényesül az EPP-ben (Viktorovics üvöltene a leghangosabban, hogy itten kommunizmus van és elnyomás és nemhaggyuk), akkor tehát a liberálisok egyharmados kisebbségben vannak, ezért nem kerülhetnek többsége. Ha ellenben a liberálisok valóságosan is többségbe kerülhetnek március 20-án, akkor konkrétan már most is többségben vannak, ezért a Fidesznek semmi keresnivalója nem lehetett volna ebben a Noé bárkája típusú fertőben már tegnapelőtt se. Továbbá eljutni onnan, hogy napirendre sem veszik a témát egészen addig, hogy mégis kizárhatják a Fideszt a francba, nem vall túl acélos elemzői tehetségre. De mindennek a csúfos tetejébe ilyen ordasat gyurcsányozni…

E pengeéles vaslogika alapján akkor tegnap páratlan nap volt, vagyis Manfred Weber csúcsjelölt úr is a liberális egyharmadhoz tartozik. Páros napokon ugyanis az szokott lenni, hogy a Fidesz támogatja őt mindenben is. Nem mintha a szívem csücske lenne az úr, de valami olyasmit nyilatkozott ő (via Spiegel), hogy

Orbán Viktor súlyos károkat okozott a kijelentéseivel és a plakátjaival, úgyhogy azt várom tőle, hogy kérjen bocsánatot és állítsa le a kampányt. Orbán politikailag rossz irányba tart. Ha a demokrácia alapvető kérdéseihez való hozzáállást nézzük, ma már átfedésbe került az olasz Salvinivel és a lengyel Jaroslaw Kaczynskivel. Én és az EPP ebből nem kérünk.

Nyilván nem arról van szó, hogy nem hallottunk már megszámlálhatatlan hasonló ejnyebejnyét, de ha közelebb megyünk ehhez a megszólaláshoz, láthatjuk, hogy tökéletesen egybeesik ama bizonyos 9 párt véleményével, akiknek Weberrel ellentétben a pofázáson túl volt annyi vér is a nemiszervük barlangos testjeiben, hogy pragmatikusan beleálltak a témába. Ha ez így van, akkor Mráz doktor számolgatása méginkább szánalmas. Az, hogy valaki liberális elveket vall, attól még simán lehet keresztény is és demokrata is, sőt. Szóval hiába erőlködnek a faék egyszerűségű érvelésükkel, hogy a pestis és a kolera szintjén kezeljék a liberalizmust, semmit nem változtat a tényeken.

Például ahhoz, mit szól Mráz kolléga és a fideszes népátverő nagyüzem, hogy miközben ők azzal mossák a hívők agyát, hogy brüsszelsorosjunckermigráns, a háttérben titokban elszalajtották Berlinbe Gulyást, hogy a CDU-t próbálja kiengesztelni. A nagyra nőtt, jóllakott óvodás sajtóhírek szerint megígérte, hogy március 15. után lemarják a brüsszelsorosjunckermigráns plakátokat. És vajon szólnak hozzá az átvert hívek? Ja, megmagyarázzák maguknak. Az más.

Továbbá. A vad gyurcsányozás-liberálisozás közben lábjegyzet a fideszes korrupció kézikönyvében: miután a tisztességes, becsületes, a morális fölényt is birtokló magyar kormány nagy erőkkel titkolja, hogy mi áll a Magyarországról szóló korrupciós jelentésben (zéró tolerancia, teccikérteni!), az Európa Tanács korrupcióellenes testülete  kénytelen volt újra felszólítani az elvtársakat: hozzák nyilvánosságra a titkos jelentést, és hajtsák végre annak az utasításait. Ezt onnan lehet tudni, hogy a Korrupcióellenes Államok Csoportjának (GRECO) delegációja tegnap Budapesten tárgyalt Bóka János államtitkárral (ki a fene lehet ő kismillióból?), Polt Péter legfőbb ügyésszel és Fatalin Judittal, az Országos Bírói Tanács elnökével. Mint tudjuk, Magyarország azon kevés ország közé tartozik (pacsi, Fehéroroszország!) amelynek vezetése nem járult hozzá, konkrétan megtiltotta, hogy a GRECO közzétegye ezt a jelentést. Gondolom, lányos zavarba jönnének, ha bárki csak úgy beleolvashatna a kurva erkölcstelenségi bizonyítványukba. Ha valami nincs, márpedig fideszes korrupció sose volt, akkor mi a búbánatot kell titkolni?

És arra, mit lehet mondani, hogy egy olyan banánköztársaságban, ahol kilencedik éve főállásban uszítanak az Európai Unió ellen, az Európai Unió pénzéből (egymilliárd 139 millió forint) építenek egy kibaszott kerékpáros kalandparkot, aminek tavaly 0 darab látogatója volt, tavaly előtt 4, fennállása óta pedig összesen 41? Mi a szart lehet erre mondani? És arra mit lehet mondani, hogy a diplomáciai hisztériahányados úgy ment el Struttgatba tegnap, hogy a tartományi elnök nem volt rá kíváncsi, de hazaüzent, hogy virágoznak a különleges államközi kapcsolatok? És egyesek arról írnak hosszas, meglepődött cikkeket, hogy Mészároslölö valamelyik ivadéka 310 ezer forintos Gucci tornacipőben repült haza a Maldív-szigetekről? Miért? Mi ebben a hírérték? Hogy nem 2900 forintos műanyag papucsban landolt a magyar ugaron? Nahát.

Najó, megyek inkább dolgomra, mert lefejelem a laptopot, és kár lenne érte. Béke önökkel, ma is lesz műsor, itt is, ott is, jöjjenek! Puszipacsi.