Október 17,  Szerda
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Én önként jelentkezem a lakosságcserére

A kormánypártok szerint a Soros-szervezetek az európai népességcsere végrehajtásán dolgoznak, ezért ellenük küzdeni kell.

Hollik István, a Fidesz-KDNP-frakciószövetség szóvivője szombaton Budapesten újságíróknak azt mondta, a legtöbben ma már látják Európában, hogy pénzügyi és politikai befolyással dolgoznak a Soros Györgyhöz köthető szervezetek azon, hogy végrehajtsák a népességcserét; migránsokkal akarják elárasztani Európát és legalizálni akarják az illegális migrációt.

Ezeknek a szervezeteknek mindenhol vannak kapcsolatai, így Brüsszelben több uniós intézményben, az ENSZ-ben és Magyarországon is – mondta Hollik István, hangsúlyozva: nyíltan harcolni kell ellenük, “rájuk kell mutatni”, mert csak így lehet megvédeni Magyarországot. 

Hozzátette: ennek a harcnak az első lépése az az “akcióterv”, amely most a parlament előtt van. Az alkotmánymódosítás megtiltja idegen népesség betelepítését az országba, a Stop Soros törvénycsomag pedig bünteti az illegális migrációt – emelte ki. (MTI)

Jól van, Hollik kartárs. Szar lehet, hogy évek alatt sem sikerült előrébb vergődni a hétvégi nyammogó szerepéből. Az nem gond, hogy lényegében ugyanazokat kell elénekelni, amit amúgy is egész héten hallgatunk, mert minden harcostárs ezt csinálja. De legalább egy hétvége lenne szabad, nem? Az is izgat, hogy ki a fene megy el ezekre a sajtótájékoztatókra? Mármint van ott újságíró is, vagy csak a propagandisták, akiknek kötelező?

Amúgy én önként jelentkezem a lakosságcserére. Amúgy is elment már a családom nagyobbik része, örömmel megyek utánuk. Amúgy is elegem van ebből az őrületből. Mennyivel jobb lenne szombatonként a családdal kirándulni, mint a migráncsoktól rettegni. Nem? De.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.