Július 25,  Vasárnap
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Én meg jól átaludtam másfél évet

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,237,949 forint, még hiányzik 1,762,051 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Eddig azt hittem, semennyire, még nyomokban sem hasonlítok Csipkerózsikára, erre azzal kell szembesülnöm, hogy de bizony. Mert hogy én vagy egy párhuzamos idősíkon éltem eddig, vagy szundikáltam, az valószínű. Legalábbis ezt szűrtem le a KDNP által kiadott közlemény csodás szóvirágai, és az elmúlt időszak általam megtapasztalt problémái között tátongó űrből.

Az nem úgy volt, hogy Orbán Viktor reggel mondott valamit – például azt, hogy nem zárják be az iskolákat -, délután pedig bejelentették a reggeli bejelentésnek az ellenkezőjét? Nem úgy volt, hogy váratlanul olyan helyzet elé állították a pedagógusokat, amire elfelejtették felkészíteni őket? Nem úgy volt, hogy mindezek ellenére helyt állt az oktatási rendszer nagyobbik része, ami főként a pedagógusok elkötelezettségének és emberfeletti munkájának köszönhető? Nem úgy volt, hogy számosan és számtalan esetben jelezték a kormánynak, hogy nem mindenhol adottak a digitális oktatás alapvető feltételei, a legnehezebb helyzetben lévő családokban élő gyerekek nem tudnak lépést tartani a többiekkel és jóvátehetetlenül le fognak szakadni? Nem úgy volt, hogy az a pedagógus, aki elkapta a vírust és megbetegedett, majd megkapja a fizetését táppénzként, de aztán mégsem, mindenfélét kellett igazolniuk – például azt, hogy nem a hentesnél vagy a sarki boltban, hanem a munkahelyén fertőződött meg -, ezért előfordult olyan, hogy betegen is kénytelenek voltak dolgozni, ha nem akartak éhen halni?

Én eddig úgy tudtam, hogy ez történt, erre kiderül – és ezt Simicskó Istvántól kell megtudnom -, hogy szó sincs róla. Minden nagyszerű és remek, a pedagógusok meg vannak becsülve minden irányból, gördülékenyen ment és megy az oktatás, a kormány és a tanerők vállt vállhoz vetve harcoltak és győztek. Én hülye meg átaludtam az egészet.

Minden év június első vasárnapján a pedagógusok előtt tisztelgünk. Az időpont jelképes, hiszen a közös élményekkel és kihívásokkal teli tanév után ez a nap emlékeztet bennünket, mennyire sokat köszönhetünk fáradhatatlan munkájuknak.

  Sokszor magától értetődőnek vesszük, hogy mindennapos helytállással oktatják és nevelik az intézményekben tanuló gyermekeket. Mérhetetlen felelősség nyugszik ugyanakkor a vállukon. Egy pedagógus nemcsak a tudását adja át a jövő generációinak, de személyisége által értékeket közvetít, és alapvető készségekkel vértezi fel a fiatalokat. Nemzetünk jövője gyermekeink kezében van, ezért mindenkori nevelésük kiemelt jelentőséggel bír. Az elmúlt időszak eddig ismeretlen próbatétel elé állította a pedagógusokat is. A koronavírus-járvány az élet számos területén éreztette hatását, ami nagyban újraírta gyermekeink hétköznapjait is. Fontos kihívás volt biztosítani, hogy a fiatalok egy ilyen rendkívüli helyzetben is megfelelő körülmények között fejlődhessenek. Az online oktatás bevezetése ezért gyors és hatékony alkalmazkodást kívánt. Büszkék lehetünk pedagógusainkra, hiszen ebben az emberpróbáló helyzetben kifogástalan szaktudásról tettek tanúbizonyságot, saját példájukkal erősítették és segítették át a diákokat ezen a kihívásokkal teli időszakon. Köszönjük helytállásukat, elismerésünk pedig nemcsak a mai napon, hanem az év minden napján megilleti áldozatos munkájukat!

Dr. Simicskó István
a KDNP frakcióvezetője,
Újbuda országgyűlési képviselője
     Kiadó: Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)

MTI-OS

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!