A magyar kormány ismételten nagyon büszke magára, ezt pedig Kásler Miklós fejthette ki Sárváron, az országos tanévnyitón. Én egyébként már az alapkoncepciót sem értem, mi értelme egy látszat tanévnyitónak? Ráadásul ha már saját magukat fényezik – mert vélhetően ez lehet a dolog értelme -, miért nem Nemzeti Tanévnyitó?
Kásler persze elmondta a kötelezőt: családvédelmi program, ingyen tankönvy, nemzetközi siker. Bejelentette azt is, hogy végre elkészült a várva várt nemzeti alaptanterv is, amely véleménye szerint a klasszikus értékekre épít, ugyanakkor a legkorszerűbb módszerekre és eszközökre támaszkodik. Hogy mik ezek a modern módszerek és eszközök, azt nem tudni, mindenesetre országos tanárhiány van, egyes iskolákban a tanévet sem tudják elkezdeni, mert romokban az iskola, arról már nem is beszélve, hogy ma már olyan egyszerű dolgok is, mint a kréta, gondot okoznak elég sok iskolában. Valóban hatalmas siker ez, van is mire büszkének lenni.
A magyar kormány feladata és célja, hogy mindenben támogassa a gyermekeket nevelő családokat, a szorgalmasan tanuló diákokat és a hivatásukat odaadóan végző pedagógusokat – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az országos tanévnyitón, vasárnap Sárváron.
Kásler Miklós kifejtette: ezt támogatja a nemzetközileg is páratlan, hét tételből álló családvédelmi program. A tárcavezető bejelentette, hogy elkészült, és a következő tanévben bevezetik a klasszikus értékekre, de a legkorszerűbb módszerekre és eszközökre támaszkodó nemzeti alaptantervet és kerettantervet. Kitért arra, hogy ehhez alakítják a digitális és hagyományos tankönyveket, amelyeket a 2020/21-es tanévben minden magyar diáknak ingyenesen bocsátanak rendelkezésre 14 milliárd forint értékben. (MTI)
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.