December 21,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


Elbohóckodnak ott, ahogy az elődeik az elmúlt években

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,765,496 forint, még hiányzik 1,234,504 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras nyári reggelt! Miután éjszakának idején kevés dolog szokott történni, nézzük, mi volt tegnap. Például:

„Nem hiszek az új erőközpontokban és a nacionalizmusban” – hangsúlyozta a francia államfő az amerikai kongresszusban elmondott beszédében szerdán Washingtonban.

A törvényhozás két házának együttes ülésén elhangzott beszédben Emmanuel Macron felszólította az Egyesült Államokat, hogy utasítsa el a nacionalizmust és maradjon hű az együttműködés globális ideáljaihoz, különös tekintettel a terrorizmusra és más kihívásokra. 
    A francia elnök hitet tett a multilateralizmus és a liberális világrend megőrzése mellett. Hangsúlyozta: lehet izolacionista, azaz elszigetelődő politikát folytatni, ám a világ ettől függetlenül nem áll meg a fejlődésben, a globális kihívásokkal együtt kell szembenézni. (MTI)

Valamiért az az érzésem, hogy Macron a mi szeretve tisztelt Orbán Viktorunknak is üzent ezzel a beszéddel. Meglátjuk, hogy gondolja ezt a kormány. Ha Szijjártó Péter nekilát jajveszékelni, akkor találva érzik magukat.

Csodás hír látott napvilágot a mindentől és mindenkitől (főleg a tényektől és a valóságtól) független Magyar Időkben. Azt írják ők, hogy nem kell rinyálni, alig ment el ebből az országból pár ember. Pontos számuk is van, a KSH adta ki állítólag. Szóval az van, hogy 2010 óta 173 ezer honfitársunk vándorolt ki. Összesen ennyi, nyolc év alatt. Ez meg tényleg semmi, ne sírjon a szánk. Sőt, már egy csomóan el is indultak hazafelé, mert a magas magyar bérek visszacsábítják őket. De nem csak az, hanem (idézek a cikkből):

Évek óta bővül a gazdaság, emelkednek a bérek, szinte csak az nem jut munkához, aki nem akar dolgozni.

És ugyan melyik országban van még olyan otthonteremtési program, mint hazánkban? Hol kapunk kézbe – a megadott feltételek teljesítése esetén – ingyen tízmillió forintot? De említsük meg azt a fontos szempontot is, amely igencsak felértékelődött az elmúlt pár évben. Ez pedig a biztonság, amiben igen jól állunk. Aki persze még mindig távozni akar, kalandvágyból megteheti. (Magyar Idők)

Tuti bennem van a hiba, amiért én máshogy látom a dolgokat. Majd magamba szállok, amint lesz pár szabad percem.

Egyébként nem ám csak a magyarok jönnek haza, hanem a svédek is menekülésbe fogtak, mégpedig a saját országukból iszkolnak. Ezt már a PestiSrácok nevű üzem írta. Csak aztán ésszel, nehogy a svéd, norvég, finn, német, osztrák, francia, angol migránsok mind hozzánk meneküljenek és elvegyék a munkánkat.

Most tudatam meg – szintén a PS-rőltől – hogy Soros György hűtlen lett Orbán Viktorhoz. Már nem a mi hős vezérünket akarja megbuktatni, hanem Donald Trumpot. Mondhatom, jól nézünk ki! Bástya elvtárs már le van szarva?

A Figyelő birtokába jutott (höhöhö) információk szerint lesz olyan, aki marad a posztján az új kormányban és lesz, aki nem marad. A franc fogja hirtelen memorizálni az új neveket. Elég annyit megjegyezni, hogy az új Lázár János Gulyás Gergely lesz. És persze Pintér Sándor marad a posztján, amin nem érdemes túlzottan csodálkozni. Ő oda éppen úgy be van betonozva, mint Polt Péter a saját helyére. Tartóoszlopai ők a NER rogyadozó rendszerének.

Megmég az az új hír van, hogy a Jobbik megkapta a nemzetbiztonsági bizottság vezetését, a DK pedig a költségvetési bizottság boldog tulajdonosa lett. Én nagyon örülök ennek, de tényleg. Elbohóckodnak ott, ahogy az elődeik az elmúlt években. Újabb négy évig semmire nem lesz gondja az ott ücsörgőknek, a jó kis képviselői fizetés mellé még jár a bizottságosdi után is némi juttatás, a többi pedig le van szarva. Nem? De. Csapjunk bele a mai napba.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.