Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Eladó lélegeztetőgépek, alkotmányos költségek és egyéb jó hírek

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Napsugaras, virágfüttyös, nemzeti jó reggelt! Úgy feltorlódott bennem a honleányfiúi (nem szeretnék szexista lenni) érzület, hogy szinte összeakadnak az ujjaim a klaviatúra fölött. Országunk egyik tartóoszlopa, a Fidesz máig élő és teljes erőből működő lelkiismerete elment megcsodálni nagy elődje (ezt egy interjúban olvastam, hogy elődjének tekinti), Tisza István szobrának átadását. Az eseményre Cégénydányádon került sor. A kicsit több, mint 700 – pontosan 735-en élnek ott, mióta két falut, Cégényt és Dányádot összevonták, ha azóta senki nem halt meg és nem is született, mióta ez az adat felkerült – lelket számláló település, mindjárt Ököritófülpös mellett. Van ott egy szép, nemrégiben felújított kúria Kölcsey-Kende kastély néven. Hogy azon kívül mi van, mi kötötte Tisza Istvánt a településhez, és hogyan futotta erre a falu költségvetéséből, az nem derült ki számomra a község honlapjáról. Ott egy sertéspestis és egy katonai toborzás jutott erre az évre, illetve egy kissé zavaros, ám már idejét múlt meghívó a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából, amikor szintén avattak egy szobrot. Hogy milyet, az nem derül ki. Ahogy az sem, hogy mi inspirálta Kövér Lászlót arra, hogy elszáguldjon oda szobrot avatni. Az nem meglepő persze, hogy ha már ott volt, szónokolt is. Az főként nem meglepő, hogy megint eszébe jutott az az üldöztetés, amit a balliberálisoktól el kell szenvedniük, aggódott egy sort a nemzethalál tárgykörében, valamint azt is megtudhatta (akit érdekelt), hogy Tisza István volt a balliberális média karaktergyilkosságának első áldozata. Hát ez történt Cégénydányádon.

A Facebook már megint balliberális véleménydiktatúrát alkalmazott. Ezt Dúró Dórától lehetett megtudni. A kedves hölgy rendkívüli módon fel van háborodva, mert letiltották a Mi Hazánk Mozgalom közösségi oldalát. Pont akkor, amikor országszerte megnőtt a párt iránti érdeklődés, és szeptemberhez képest 101 százalékkal emelkedett az oldal kedvelőinek száma, mondta ő. Azt is mondta, hogy itt az ideje annak, hogy a kormány szembeszálljon a multinacionális techcégek túlhatalmával. Ez vicces. Az őhazájuk a multinacionális techcég felületén toborozza a támogatókat, ott reklámozza önmagát, ott juttatja el az olvasókhoz az üzenetét, népszerűsíti magát. Ha nem hirdeti magát, akkor mindezt ingyen. A multinacionális techcég teszi lehetővé azt, hogy annyi emberhez eljussanak naponta, amennyihez csak évek kitartó munkájával tudnának eljutni, közben elég hozzá egy számítógép és egy internet csatlakozás. Abban a pillanatban azonban, ahogy az a techcég lehúzza a redőnyt – hogy stílszerű legyek -, mert vagy a tartalmat figyelő algoritmus buggyant meg, vagy – ez szokott a gyakoribb lenni – a profil tulajdonosa olyasmiket posztol, amiket tilt a szabályzat, azonnal az égig csap a felháborodott visítás. Az meg külön vicces, hogy védje meg a kormány Dúró Dóráék vállalkozását. Egy dolog jutott eszembe: óvónééééééniiiiiiiii!

Ma még senki nem találta fel a koronavírus ellenszerét – hiszen brutálisan reggel van még -, tegnap egy gyógynövény kivonat mentette meg a világot. Talán jut mára is valami újdonság. Egyelőre a járvány elleni védekezés új lépcsőfokát az jelenti, hogy az Orbán-kormány megpróbálja az idén vásárolt lélegeztetőgépek felét eladni. Ez nem hírlapi szárnyasjószág, a külügyminisztérium is megerősítette. Normális esetben felmerülne az a kérdés, ami a propagandamédián kívüli világban már eddig, fél éve is felmerült: mi a túrónak kellett annyi gépet venni? Tudom, első a biztonság és Orbán Viktor nem engedi, hogy akár csak egyetlen jómagyar ember is lélegeztetőgép nélkül maradjon, ha szüksége lenne rá. Ez a szép mese, amit könnyes szemmel kell hallgatnia minden jó fideszesnek este, lefekvés előtt. De ébredés után célszerű lenne végiggondolni, hogy ez a magyarázat már tavasszal sem állt meg a lábán. Egyrészt ennyi lélegeztetőgép egész Európának elég lenne. A saját bőrünkön szerencsére – akkor még – nem éreztük milyen az, amikor fékezés nélkül söpör át egy országon a járvány. De olasz, spanyol adatokból ki lehetett számolni, hogy egymillió lakosra hány olyan beteg jut, akik gépi lélegeztetésre szorulhatnak. A magyar valóságból pedig azt lehetett kiszámolni, hány készülék működtetésére vannak meg az országban a feltételek. A matek végén az fog kijönni, hogy valaki kurvára rossz döntést hozott. Iszonyatosan sok pénzébe került az országnak ez a rossz döntés, az a pénz pedig soha a büdös életben nem fog megtérülni. Valószínűtlen, hogy a beszerzési áron sikerüljön eladni ezeket az eszközöket, az azonban eléggé valószínű, hogy a beszerzési árat úgy állapítja meg a kormány, hogy abban nem lesz benne a beszerzések kapcsán felmerült alkotmányos költség. Magyarul: elbaszták a dolgot, de nem akkora baj, mert néhány ember bizonyosan igen jól keresett az üzleten. Most a kormány megpróbál szabadulni a bizonyítéktól. Csukott szemmel merem állítani, hogy pártpropagandát perceken belül elöntik a ballibsik eddig lélegeztetőgépeket követeltek, aztán az volt a bajuk, hogy túl sokat vett a kormány, most pedig azért sírnak, mert a kormány elad pár gépet – típusú baromság különféle kerettörténetbe ágyazott változatai.

Mindeközben a Nemzeti Nyomozó Iroda elutasította a DK feljelentését, tehát nem óhajtanak nyomozni abban az ügyben, hogy ki, kitől és pontosan mennyiért vásárolt közpénzből lélegeztetőgépet, hányszorosan túlárazva, ki gazdagodott meg belőle – már amennyiben -, és ki a felelős, ha hűtlen kezelés, bűncselekmény történt. Azt hiszem, körbe is értünk.

Virágmintás jó reggelt, kellemes ébredezést mindenkinek! Hamarosan hozzuk az első – meglehetősen rendhagyó – beszólást.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.