Február 16,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


El tudná hinni valaki erről a jóemberről, hogy offshore-lovag?

Reagálás a sajtóban megjelent személyemet érintő hamis vádakra

A mai napon a sajtóban megjelent hamis vád, mely szerint én a tulajdonosa vagy igazgatója lennék egy olyan off-shore cégnek, amelynek számláján nagy összegű készpénzt tárolnak,  hazugság. Ez nem más mint Simicska Lajos és pártjának a Jobbiknak szervezett lejárató akciója.

Büntetőjogi felelőségem tudatában kijelentem, hogy sem nekem, sem feleségemnek, sem hozzátartozóimnak nincs a tulajdonában a hatvani irodaházba bejelentett offshore cég, és abban semmilyen tisztséget nem viselünk. Az ügyben feljelentést teszek mindazok ellen akik a fent leírtakkal vádolnak és minden olyan médium ellen is, amelyek az említett vádakkal illetek.

Szabó Zsolt
országgyűlési képviselő

(via MTI-OS)

Hát így jártunk mi Szabó Zsolt nem offshore-milliárdos fideszes káderrel, akiről a Magyar Nemzet ma írta meg, hogy több mint egymilliárd-kétszázmillió forintot tart egy belize-i offshore számlán. Én nem tudom, hogy ez a közleményecske be tudja verekedni magát az MTI hírfolyamába is az Országos Sajtószolgálat után, vagy sem. Mert ugyanis ahhoz az kéne, hogy az eredeti hírről is beszámoljon a közpénzből fenntartott állami hírügynökség. Márpedig ez egészen biztosan nem történt meg, ugyanis Szabó Zsoltról a legutóbbi hír az, hogy pántlikát, vagy szalagot vagy mi a jóistent vagdosott ő tegnap, ímhol:

Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Stankovics Éva főigazgató, Ladányi Márta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkára és Hegedűs Melinda főgyógyszerész (b-j) átvágja a nemzeti színű szalagot a a felújított gyógyszertár és a gyógyszerelő automata avatásán a hatvani Albert Schweitzer Kórházban 2018. március 21-én. A fejlesztés mintegy kétszázmillió forint uniós és állami támogatásból valósult meg. (MTI Fotó: Komka Péter)

Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Stankovics Éva főigazgató, Ladányi Márta, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkára és Hegedűs Melinda főgyógyszerész (b-j) átvágja a nemzeti színű szalagot a a felújított gyógyszertár és a gyógyszerelő automata avatásán a hatvani Albert Schweitzer Kórházban 2018. március 21-én. A fejlesztés mintegy kétszázmillió forint uniós és állami támogatásból valósult meg. (MTI Fotó: Komka Péter)

El tudná hinni valaki erről a jóemberről, hogy offshore-lovag? Hogy majdnem annyi pénzt parkoltat egy offshore-számlán, mint amennyinek Farkas Flórián garantáltan a seggére vert a cigányság felzárkóztatása helyett? És erről, aki óvodát avat, és akinek úgy örülnek, mint a kurvaélet?

Az a helyzet, hogy még mindig nem lenne jó ötlet hátradőlni, de ezek a reménytelen helyzetben lévő emberek tényleg azt hiszik, hogy Simicska lépre fut az ilyen szivárogtatásokkal? A legokosabb Lajos jobban ismeri ezeket az embereket, mint saját magát. Elvtársak! Fico egy hét alatt belebukott abba, hogy Sorosra mutogatott, és bár mifelénk ez elképzelhetetlen egyelőre, ti is el fogtok taknyolni a nagyfene simicskázáson. Nincs annyi óvoda, amennyi segítene rajtatok.

Jó, pontosan tudjuk, hogy Simicskának soha el nem évülő bűnei vannak abban, hogy itt tartunk, de az elmúlt hetek ábrái azt mutatják, hogy Semjén is szarban van, Kósa sem áll túl fényesen az igazsággal vívott küzdelmeiben (nem véletlenül mondták le a mai kampányprogramját) és Szita elvtársnak sem futotta többre  a kötelező simicskázásnál. Akkor pont ezzel az információval nyúlt volna mellé? Meglátjuk. Egyelőre igyunk egy kávét.

Egyébiránt Szabó Zsolt úr reménytelenséggel vívott szánalmas küzdelmeiről itt írtunk:

Önök reménytelen helyzetbe’ vannak!

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS