Április 20,  Szombat
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Ehhez vajon mit szól a Fidesz?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,376,346 forint, még hiányzik 623,654 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Eddig is tudható volt, hogy az OLAF vizsgálatainak semmiféle visszatartó ereje sincs, hiszen Polt Péter megoldja, hogy semmi ne legyen bűncselekménynek minősíthető, amit valamelyik fideszes potentát hajtott végre. Röhögtek a markukba a NER környékén, amikor érkeztek az OLAF jelentések, hiszen pontosan tudták azt, hogy a Csalás Elleni Hivatal nem tehet semmit, mint hogy megállapítja a bűncslekeményt. Nem kezdeményezhet büntetőeljárást és vádat sem emelhet, tehát lényegében semmit sem tehet. A DK azonban azt javasolta és azzal az öltettel fordult az Európai Bizottsághoz, hogy csak azok a tagállamok kapjanak uniós támogatást, amelyek csatlakoznak az Európai Ügyészséghez. Tudom, Soros, hazaárulás, hallatlan és veszélyes, de azért érdemes belegondolni abba, hogy mi történik, ha sikerrel jár a DK. Orbán kapott már kisebb pofonokat eddig is az Uniótól, ilyen mértékűre azoban nincs felkészülve.

Budapest, 2020. május 24., vasárnap (OS) – DK: csak azok a tagállamok kapjanak uniós támogatást, amelyek csatlakoznak az Európai Ügyészséghez

Az Európai Unió minden évben euró milliárdokat folyósít a tagállamoknak. A pénzek szabályos felhasználását az Európia Unió Csalás Elleni Hivatala vizsgálhatja. Csakhogy az OLAF büntetőeljárást nem kezdeményezhet, vádat nem emelhet. A Demokratikus Koalíció régóta mondja már, hogy ennél több kell. Látható, hogy például Orbánékat az OLAF-eljárások szinte egyáltalán nem tartják vissza a lopástól. Márpedig az uniós pénzek felhasználását, vagyis az adófizetők pénzének elköltését nemcsak ellenőrizni kell, hanem korrupció esetén szankcionálni is.

A Demokratikus Koalíció ezért az Európai Bizottsághoz fordul. Azt kérjük, szabályozzák az uniós pénzek hozzáférését, és csak olyan ország kormánya kapjon támogatást, amelyik csatlakozik az Európai Ügyészséghez. Véget kell vetni annak, hogy az Orbánéhoz hasonló kormányok nyakló nélkül szórják az uniós pénzeket. Meg kell akadályozni, hogy Magyarországon a támogatások nagy része mindenféle következmény nélkül kerüljön NER-kegyeltekhez. Miközben a legtöbb magyar látja, hogy az uniós pénzek nagy része nem jut el a településekhez, cégekhez, vagyis végső soron az adófizető állampolgárokhoz, Orbán haverjai egyre csak gazdagodnak, és nincs ma egy olyan európai uniós hatóság, amely büntetné az ilyen gátlástalanul lopó kormányokat.

Rónai Sándor, a DK EP-képviselője
Kiadó: Demokratikus Koalíció (MTI-OS)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.