Április 19,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Donald Tusk hatalomváltásra készül?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 2,324,946 forint, még hiányzik 675,054 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A Kossuth rádió ma reggeli vendége Anna Wellisz volt, aki a White House Writers Group egyik igazgatója. A csoport egyébként egyes vélemények szerint egy jobboldali bürokratikus szervezet, amely megrendelésre bárki szolgálatába áll. Az igazgatók és alapítók között – mint ahogy az nevében is benne van – egy sor volt elnöki tanácsadót és szövegírót is megtalálhatunk, akik a Fehér Házban végezték munkájukat Reagen és  Bush elnökségének idején.

Az úgynevezett közrádióban Wellisz elmondta, hogy szerinte az EU teljes mértékben autokratikus, ugyanis ők akarják eldönteni, hogy melyik ország szabad és melyik nem az. Szerinte Donald Tusk és bizonyos civil szervezetek igazi hatalomváltást kikényszerítő akciót indítottak.  Az összeesküvés-elméletek itt persze még nem értek véget, ezért aki kíváncsi a továbbiakra is, az alább olvashatja el Wellisz agymenését:

Miközben az Európában két legsikeresebb jobbközép kormány vezette Magyarországot és Lengyelországot autokratikusnak minősítették, a teljes mértékben autokratikus EU válik döntőbíróvá abban, hogy ki szabad és ki nem – hangsúlyozta Anna Wellisz, a White House Writers Group egyik igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Úgy értékelt, az Európai Bíróság, az Európai Emberi Jogi Bíróság, az Európai Unió kapcsolt részei, a Fidesz európai pártjának elnöke Donald Tusk és bizonyos civil szervezetek „igazi hatalomváltást kikényszerítő akciót indítottak”. Úgy tűnik, mintha azért üldöznék a kormányokat, hogy megbuktassák őket, ugyanis – mint kiemelte – „olyan pártfogoltjaik vannak, akik szolgálatkészebbek lennének, akik nyugton maradnának és engednék, hogy a felnőttek mondják meg nekik, a világnak milyen irányba kell mennie, és ehhez milyen döntéseket kell hozniuk”. A szabadságszeretőknek viszont nem vonzó lehetőség a behódolás – tette hozzá.

A lengyel születésű igazgató elmondta, hogy hallotta Orbán Viktor miniszterelnököt felszólalni egy római konferencián, ahol arról is beszélt: van egy olyan erős érzése, mintha pontosan ugyanazok ellen küzdene, akik ellen diákként harcolt. Anna Wellisz szerint a teljes Kelet-Európa így érez, mármint azok, akik annak idején a rezsim ellen voltak. Kiemelte: Kelet-Európa, Közép-Európa számára mindig is a szabadságról szóltak a dolgok, mindig a függetlenségért küzdöttek, azért, hogy a saját hagyományaik szerint élhessenek. Magyarország és Lengyelország a történelmének számos közös eleme van, mindig szerették a szabadságot, vannak közös szabadsághőseink is – mondta.

Kitért arra is, hogy nyugaton a baloldali politikai elit és értelmiség átváltozott globalistává. Ugyanakkor ott vannak azok, akik nem hajolnak meg a nemzetközi intézmények előtt, akik nem ismerik el, hogy a nemzetek feletti, globalista megoldások előbbre valók a nemzetieknél, és hogy el kell fogadni azt, amit ezek a nemzetközi szerveztek diktálnak, és ezekhez igazítva rendezzék be az országot, és szükség szerint az alkotmányt is így alakítsák.

Anna Wellisz szerint a nemzetek feletti NGO-kat is egyebek mellett az köti össze, hogy gyűlölnek mindent, ami hagyományos és nemzeti. Úgy vélekedett: a megoldás az, hogy létre kell hozni a velük párhuzamos szerkezeteket. „Szűnjenek meg főáram lenni, és legyen belőlük csak baloldali áramlat, mi pedig alakítsuk ki a sajátunkat” – fogalmazott. (MTI) 

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.