Csak azért teszem ide ezt a közlemény, hogy megmutassam: mindig ugyanazzal a moslékkal próbálják tömni az embereket és még most is vannak olyanok, akik hajlandóak megenni.
A baloldal semmilyen munkahelyvédelmi intézkedést nem támogatott – Reagálás Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) nyilatkozatára
Az a baloldal beszél a munkahelyekről, amely az elmúlt hónapokban egyetlen gazdaságvédelmi és munkahelyvédelmi intézkedést sem támogatott, ehelyett csak akadályozta a járvány elleni védekezést. A baloldal nem szavazta meg a gazdaságvédelmi intézkedésekhez szükséges jogszabályokat és költségvetési forrásokat sem. Most is ugyanazt a káros gazdaságpolitikát nyomják, amivel egymillió embert tettek munkanélkülivé a Gyurcsány-Bajnai kormány alatt: a válságot megszorításokkal akarják kezelni, feladnák hazánk gazdasági szuverenitását, a magyar gazdasági érdekek érvényesítését, és a külföldi profitérdekeket kiszolgálva munka helyett inkább segélyekre ítélnének százezreket.
A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek köszönhetően a magyar munkahelyek a járvány okozta gazdasági visszaesés közepette is erős védelmet kaptak, az álláskeresők száma hatodik hete csökken. A június közepi mélypont óta már több mint 15 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma, ami munkaerőpiaci fordulatot jelent. A baloldallal ellentétben nem megszorítással, hanem bértámogatásokkal, adócsökkentésekkel és a beruházások támogatásával kezeljük a válságot. A munkahelyvédelmi, a munkahelyteremtő és az innovációs bértámogatások, valamint a gazdaságvédelmi akcióterv adó- és járulékkedvezményei jelenleg több mint egymillió ember munkahelyét védik.Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (MTI-OS)
Ha tetszett a cikk, de olvasnál még többet, ha a politikán kívüli világ is érdekel, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor szeretettel várunk a Szalonnázón. Naponta megjelenő magazinunkban megtalálod szerzőink egyéb írásait is, de olvashatsz zenéről, tudományról és még számtalan témáról a folyamatosan bővülő Szalonnázón.
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.