Február 23,  Hétfő
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék
Adomány

NEHAZUGGY


DK: Kósa Lajos valószínűleg életében először mondott igazat

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,928,797 forint, még hiányzik 1,071,203 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

A DK továbbra is kiáll amellett, hogy a Pegasust egészen biztosan nem a Belügyminisztérium szerezte be, pont ezért akarnak betekintést kérni a hivatalos papírokba. A korábban titkosított iratokat azért szeretnék most kikérni, mert Kósa elszólása miatt most már úgyis mindegy, hiszen mindenki tudja, hogy a kormány használta az izraeli kémszoftvert. Persze ezt eddig is tudtuk, csak hazudoztak ezzel kapcsolatban a kormánytagok, ami általában azt szokta jelenteni, hogy igazak a vádak. Persze kétlem, hogy lesz bármi hatása is a DK kérésének, de legalább próbálkoznak.

Kósa Lajos beismerése után Vadai Ágnes betekintést kér a Pegasus-szerződésbe 

Kósa Lajos valószínűleg életében először mondott igazat, amikor több hónapnyi kormányzati tagadás és hazudozás után elismerte: a Magyar Állam valamely szerve valóban beszerezte az izraeli Pegasus-szoftvert, amellyel magyar politikusokat, újságírókat és üzletembereket figyeltek meg. A beismeréssel azonban csak azt tudtuk meg, ami eddig is nyilvánvaló volt, a lényeget még nem: hogy mely minisztérium vagy szerv szerezte be a szoftvert – amely biztosan nem a Belügyminisztérium – és hogy mi áll a konkrét szerződésben.

A Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese, Vadai Ágnes azt kezdeményezi az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságánál, hogy betekinthessen a Pegasus-szerződésbe és a kémszoftver beszerzésével kapcsolatos titkosított iratokba; a bizottság által tárgyalt közbeszerzési mentesítés alóli kérelembe és ehhez kapcsolódóan a bizottság üléséről készült jegyzőkönyvekbe. Ezek mind olyan iratok, amelyeket azért nem láthatott a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság, mert a Nemzetbiztonsági Bizottság engedélye kell hozzá. A DK szerint Kósa Lajos beismerése után nincs értelme a további titkolózásnak, jogunk van megismerni a kémszoftverről szóló szerződést! (MTI-OS)

DK Sajtóiroda

Kiadó: Demokratikus Koalíció

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.