Pár éve megadatott, hogy egy Bayern-Chelsea rangadóra szereztünk jegyet pár baráttal.
Kellemest a hasznossal; meccs előtt bevetettük magunkat az Augustiener Kellerbe. Nem csak művészettörténeti, történelmi szempontból választottuk a patinás helyet, de isteni a vargányakrémlevesük is pereccel. Ráadásul sert is mérnek. Szomszédos nagy asztalnál népes Chelsea tábor, csupa kékben énekelnek piszkosul, jókedvvel. Nem messze, egy másik, de piros-fehér asztaltól feláll öt tagbaszakadt bajor, elindulnak a daloló angolok felé, nyilván a szükség által vezérelve a mellékhelyiségbe, gondoltuk mi. De az öt szőke szikla csak megáll karba tett kezekkel az angliusok asztalánál s nem mozdul. Vadnyugati filmeken edződve és a hazai viszonyokhoz szokottan sejtettük, hogy lassan az a pillanat jön el, mikor poharak és pofonok röpködnek majd a kocsmai éterben. Közelebb húztuk magunkhoz a Maß-t, legalább annak baja ne legyen, és vártuk a pillanatot.
És eljött.
Mikor az angolok befejezték a nótát, az öt német fogta magát és hatalmas ovációval megtapsolta azt. Majd azonzofort belekezdtek egy német rigmusba, termet betöltő, zengő tenoron, melybe a második sor után bekapcsolódott a bajor asztal egésze is. Aztán ez így ment még egy óra hosszat; felváltva énekelgetett a két tábor, egymást mindig megtapsolva. Angol és német. Pár évtizede még egymást bombázták. Most együtt isznak és énekelnek egy olyan helyen, ahol egy sörpucssot is ki lehetett volna tervelni. Jó volt ennek a részese lenni, még magyarként is. Mindez azért jutott eszembe, mert a magyar szurkolók mai vonulását nézve Münchenben, mikor a helyi rendőrség próbálta békés eszközökkel terelni a tömeget, csak felcsendült kitartóan egy kis „mocskos buzik” kántálás.
De nagyon messze vagyunk….
Tolnai Ferenc
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.