Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


De miért sértődnek meg Tiborcz és Mészáros helyett?

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,567,959 forint, még hiányzik 1,432,041 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Korlátlanul vidám jó reggelt kívánok! Kinek a teljhatalom, kinek a nyomorúság vidámság korlátlan. Kinek mi jár, de főleg mi jut, ugye. Nekünk leginkább a korlátlan parasztvakítás szokott jutni, pedig lehet, hogy elvétve másra is lenne igényünk. Például arra, hogy emberszámba vegyenek, vagy legalább ne középiskolás fokon nézzenek földhülyének.

Bevallom, valami disztingváltabb, cizelláltabb miniszterelnöki kreténnek nézésre számítottam azt illetően, amit gigantikus gazdaságvédelmi bejelentésként lebegtettek múlt hét óta. Ha már Országos Cecília tisztifőorvos létére valami egészen méltatlan általános iskolás szinten gügyög hozzánk egy hónapja. A tegnapi napon az erkélyen dohányzásról szóló parodisztikus locsogás kapcsán említett csillószőrös hengerhámmal új szintjére léptünk a honi járványügy kezelésének, az egészen biztos. Érzem, hogy ezek után itt nagy baj már nem lehet.

Vagyishogy nem tudom, mert Országos néni azt is mondta, hogy sajnos „sok lett az autó” Budapesten, és hogy nem kell autóba ülni, mert nem azért ingyenesítette a drága miniszterelnök úr a parkolást, hogy mindenki meginduljon magának. Valóban? Hanem akkor miért? Az „olcsó népszerűség” hajhászása és a teljhatalmú erőpolitizálás nem csak sokba kerül, de perverz effektust is produkál. Az ellenkezőjét annak, aminek a nagylelkű populista állítólag szánja az egyes döntéseit. Csakhogy ne essünk tévedésbe: amikor Orbán keresztülgázolt a főpolgármesteren (és sokan másokon), egy pillanatig nem az érintettek érdekei lebegtek a szeme előtt, hanem a politikai haszon. Lehet, hogy ez utóbbi bejött, de a járvány elleni védekezésnek aligha tett jót az önkényes intézkedés. Mert az önkény már csak ilyen: soha nem tesz jót.

Itt jegyezném meg, hogy kár volt tűkön ülni tegnap délig, arra várva, hogy a magasan iskolázott Megmentő beszédet intézzen az ő stratégiai megfontolásokból kiskorúsított népéhez. Ezt itt (tegyük ide, hogy ne kelljen majd keresgélni):

Az az igazság, hogy hiába fröcsögnek és méltatlankodnak és szapulják az ellenzéket a betanított munkáspropagandista hadai, amiért azok megrökönyödtek a mondanivalón, lássuk be, igen karcsúra sikerült ez az 5 perces gigabejelentés. Olyannyira, hogy nem is nagyon értem, hogy mi célt szolgált. Ennyire szerintem még nehézsúlyú, börtönviselt bűnözők sem becsülik és nézik le az áldozataikat, mint amennyire Orbán Viktor tegnap, oldalán a kínjában feszengő három darab biodíszlettel a szabadságszerető büszke magyar népet. Ennyi energiával, amennyit erre a konkrétumokat és részleteket nélkülöző, általános és homályos, közgazdasági szempontból értelmezhetetlen gigabejelentésre fordítottak, inkább rázendíthettek volna teli tüdőből a Nélküled című ópuszra, az legalább szórakoztató lett volna. A maga nemében.

Így viszont teljes joggal gondolhatja az bárki, aki a saját fejét használja gondolkodásra, és nem a két kézzel megválasztott bálványain keresztül gyakorolja ezt a  jogot, hogy ez is része annak az emberkísérletnek, amit tíz éve kitaláltak, és be is vált nekik. Hogy itt megint nem a probléma érdemi kezelése a cél, hanem a propaganda. Nem tudom elhinni például, hogy van magát valamire valónak tartó, közgazdásznak álcázott sarlatán, aki képes volt azt elhitetni minden sufnijogászok legnagyobb válságkezelőjével, hogy a 13. havi nyugdíj visszaépítését (2021-től négy év alatt!!!!) tényleg el lehet adni történelmi léptékű gazdaságélénkítő programpontként.

Vagyis arra, hogy négy év alatt, évente egy heti nyugdíj összegét hozzávágják az érintettekhez, miközben a járvány itt és most, 2020 tavaszán sodort nehéz helyzetbe számos magyar embert/családot, rá lehet vágni, hogy lám-lám, ez a különbség a baloldal és a polgári kormány válságkezelése között (via Kocsis Máté): hogy ők, a gazok, a válság idején elvettek egy havi nyugdíjat, a mostani kormány pedig egy havi nyugdíj visszaadásáról döntött, mert ők, a gazok a válság idején elvettek egy havi bért, a mostani kormány pedig pénzt ad a munkahelyek megvédésére. Köszönjük szépen a frakcióvezető úrnak a szíves hülyének nézést, de ha jól hüvelyezem a mondanivalót, akkor a munka nélkül maradt magyar melósok, akiknek nincs munkahelyük, mert éppen megszűnt, nem nagyon kapnak semmit, kapirgálhatják a falat. Merthogy Orbán Viktor sajátos magyar formában óhajtja kiegészíteni a béreket, vagyis csak azok esetében, ahol a cég részmunkaidőre küldi a munkavállalóit. Vagyis ez azt jelenti, hogy azoknak, akik napi négyezres nagyságrendben veszítik el a munkájukat, ez alapján be kell érniük a nemzetikeresztény pátosszal, miszerint egyetlen magyar sincs egyedül.

A részletekbe szívesen belemennék, csakhogy nincsenek részletek, de szerintem pont ez is a cél: a homályos lebegtetés és időhúzás egy olyan helyzetben, amikor minden halogatás őrültségnek tűnik. Sőt, bár közben megjelentek a tegnap belengetett homályos csomag keretszabályai, azokkal sem lettünk okosabbak. Hogy pontosan hogyan oszlanak meg az összegek például a különböző látszatintézkedésnek kinéző történelmi programok között. Viszont megjelent egy olyan alap, amiről eddig nem tudtunk: a Járvány Elleni Védekezési Alap, illetve a Gazdaságvédelmi Alap mellett megjelent az Európai Unióból Érkező Járvány Elleni Támogatások Alapja. Nem mondanám, hogy értem. Nem úgy volt, hogy nem kapunk egyetlen fillért sem az Európai Uniótól? Nem azt hörögte még pénteken is a Megváltó, hogy Brüsszel az ellenségünk? Nem azért csapkodja földhöz magát Deutsch Tamás hetek óta, hogy ordas hazugságnak nevezze, hogy az Európai Unió igenis segíti a járvány elleni védekezést és a gazdasági talpraállást? Hát ha nem kapunk semmit, akkor mit keres ez a passzus a Magyar Közlönyben megjelent szabályozásban? Hmm?

Az egy dolog, hogy a forint árfolyama sem örült annyira a doktorminiszterelnök történelmien ködös bejelentésének (nagy csoda lett volna, ha nem így történik), de kíváncsi vagyok, hogy mit tud ehhez még hozzátenni az unortodox, ezoterikus közgazdaság legnagyobb alakja, Matolcsy NER-társ. Nekem igen rossz előérzetem van azzal kapcsolatban, amit eddig sikerült kihámozni ebből a szégyenteljes bejelentésből. Amiről egy dolog mondható el: szakmailag értékelhetetlen, cinikus, azonnali, érdemi segítségnyújtás helyett a legnehezebb helyzetbe került emberek helyzetét ívesen leszaró fapados választási kampány bűzét árasztja. Hogy sajátosan magyar, az tény.

Mint ahogy az is sajátosan magyar, hogy e megveszekedett cinizmus fejében a Fidesz ráadásul értetlenséget mímelve forgatja a szemét azon, hogy az ellenzék hogyan viselkedik járvány idején. Hogy szóvá teszi az Orbán Família Kft. magánvagyonná konvertált milliárdjait, amelyeknek egy részét a szolidaritás szellemében be kellene pakolni a közösbe, és valamit visszaadni abból az adót fizetőknek, hogy mégiscsak egy Forbes-listás milliárdost adtak a világnak (és a többiek sem panaszkodhatnak). Szóval a Fidesz sértődött közleményben kéri ki magának, hogy az ellenzéki politikusok milyen megdöbbentően és szégyentelenül viselkednek, hogy politikai támadásokkal vannak elfoglalva, miközben járvány van és mindmeghalunk. Sőt, személyeskednek is, ahelyett, hogy hajbókolva dicsőítenék a rezsimet. Hát egyrészt meg lehet nézni, hogy ellenzéki polgármesterek mit csinálnak, miközben a rezsim ott szívatja szanaszét őket, ahol nem szégyelli, másrészt nem értem, hogy miért sértődnek meg Tiborcz és Mészáros helyett. Nem úgy volt, hogy ezek a figurák nem közszereplők, a Fidesznek semmi köze hozzájuk, az Orbán nevű miniszterelnök pedig üzleti ügyekkel nem foglalkozik? Akkor mi a személyeskedés abban, hogy ezeket a tehetséges üzletembereket, akik közpénzből zsírosodnak egy évtizede, helyes volna megadóztatni, hogy a közös teherviselés valóban azt jelentse, aminek hazudják? Tehát mi a személyeskedés abban, hogy a kőgazdagok szálljanak be az ország megmentésébe? Ha semmi köze hozzájuk az állampártnak, miért veszi magára őket?

A korlátlan teljhatalmú egyéb rendeleteiről is akartam még pár szót szólni, de megint túlcsordultam, úgyhogy csak annyit még a végtelen cinizmushoz: miközben Orbán múlt hétfőn arról lamentált a parlamentben, hogy minden eszközt, ami rendelkezésre áll, a kórházakban halmozzák fel, hogy ki tudják védeni a terhelést, nem csak Észak-Macedóniához vágott hozzá Szijjártó védőcuccokat, de Szerbiának 200 ezer, Horvátországnak 100 ezer maszkot (+ 5 ezer védőruhát) küldtünk. Meg sem próbálom kommentálni. Minden jót!