Szeretettel és tisztelettel köszöntök mindenkit! Onnan lehet tudni, hogy péntek van, hogy tegnap csütörtök volt. Amikor is Lázár János tényleg kiállt kormányinfót tartani. Nem égett a bőr az arcán, hanem odaállt és ledarálta. Meg már kevesebb mint egy hónap maradt, ameddig kiderül: sikerült-e a magyar embereket eredeményesen elhülyíteni azzal, hogy egy baromira nem bevándorlási célpontnak számító országban a kormánynak a hülyítés, a hazudozás, a démonokkal való hadakozás, az uszítás, a hergelés, a migránsozás-sorosozás a feladata, vagy sem nem. A legszebb ideje lesz, hogy kiderüljön: az ilyen ócska dumákkal, hogy Magyarország elesik (by Kövérlászló), ha a Fidesz-KDNP nem bocsáttatik be a hatalomba – annak érdekében, hogy Tiborcz István halálra rémült pofával és méla undorral ezután is rábassza a sofőrrel ellátott mikrobusza ajtaját tetszőleges újságíróra, aki a bűnszövetkezetben elkövetett országos csalásairól érdeklődik – valóban lehet-e választást nyerni 2018-ban is. Hogy választási alamizsnával, kamurezsicsökkentéssel, tojással, tejjel és Erzsébet-utalványokkal tényleg meg lehet úszni, hogy a szögesdróttal körbekerített sötét feudalizmust kiépítésére egy Marshall-segélynyi pénzt kúrtak el.
A kolléga várakozásaival ellentében nem fogom részletezni Lázár tegnapi produkcióját, bár az országjelentéssel (értsd: brüsszeli kampányjelentés) kapcsolatos sértődött, primitív értetlenkedése megérne egy misét. A pofám azonban mégiscsak akkor szakadt le, amikor az egyik újságíró megkérdezte tőle, hogy szokott-e a Népszínház utca környékén járni. A színpadias értetlenkedés után, a mostanában látványos hanyatlásnak indult Lázár visszavágott: ott nincsenek migránsok, majd ugyanazzal a lendülettel folytatta: kérem, ne cigányozzon, mert annak nem szokott jó vége lenni, most akkor ön a cigányokat migránsoknak nevezte? Mire az újságíró – minden tiszteletem az övé – azt válaszolta: nem én szoktam a cigányokat migránsoknak nevezni, hanem a miniszterelnök. A Lázár pofájára fagyott vigyor és a kínosan megfagyott levegő segítségére termett azonnal Kovács Zoltán, aki elkente a szart azzal, hogy haladjunk, mi volt a kérdés. Lázárnak nem ez volt az első ilyen penetráns megnyilvánulása, Farkas Flóriánt is ugyanezzel a szánalmas dumával mentegette, és az újságíróra kente, hogy cigányozik. Holott csak volt a kérdés, hogy milyen következményei lesznek annak, hogy a cigányok védőszentje szétlopta a cigányság felzárkóztatására szánt forrásokat. Én azt sem értem, hogy ennyi hazugsággal, ennyi nyilvánvaló korrupcióval a tarsolyukban (höhh), ezek egyáltalán hogy bírnak nyugodtan aludni.
Ha csak ez az egy felvétel készült volna a korrupt miniszterelnök korrupt vejéről az idők során, ha nem tudnánk, hogyan tüntettek el a hódmezővásárhelyi orvosbálon készült raklapnyi fotót, amelyen szerepelt Lázár, Tiborcz és Orbán Ráhel, akkor is felérne egy beismerő vallomással a hvg.hu videója. A rémülettel vegyes megvetés azon az ábrázaton, hogy mégis mit gondoltok ti, büdösparasztok, geciújságírók, hát mégis hogyan képzelitek, hogy én szóba állok veletek… Átlátható, tiszta ország, ahol nincs korrupció, az bazmeg.
És ahol az igazságszolgáltatás működik. Ja, tényleg működik, a bűnözők dehogy szabadlábon osztják az észt, dehogy turkálnak könyékig a közpénzes vályúban, hanem mit csinálnak? Börtönben vannak. Például Czeglédy Csaba is börtönben marad, miután a Kúria visszautasította a mentelmi jogának felfüggesztésével kapcsolatos felülvizsgálati kérelmét, arra hivatkozva, hogy nincs hatásköre annak elbírálására. Jól van. Polt Péternek pedig nincs kedve ugyanilyen példás gyorsasággal eljárni Tiborcz ügyében. Mert az nem szolgálná sehogysem az állampárt érdekeit, ha vezetőszáron hurcolnák el a kamerák kereszttüzében. És nem az állítottam, hogy Czeglédy ártatlan, hanem azt, hogy rohad a jogállam.
De legalább a semmihez nem értő, megélhetésileg keresztény Semjén Zsolt évek óta nagy titokban Svédországban luxusvadászik, luxusszállodázik és luxushelikopterezik. Csak azt nem értem, miért titokban és miért szigorú óvintézkedések mellett? Mert például a Magyar Nemzet szerint olyan is volt, hogy egy 40 fős hotelt is kibéreltek Semjénék számára, hogy csak ők legyenek a szállóban, és ne találkozzanak másokkal, főként magyarokkal. Meg olyan is volt, hogy Semjén helikopterről lőtt ki egy rénszarvast, vagy lovat kellett szerezni a segge alá, mert nem volt kedve gyalogolni. De ha már állatokat kell kilőni (a büdös életben nem fogom megérteni ezt a perverz gyönyört, amit egyesekbő az vált ki, hogy állatokat gyilkolhatnak; a mérhetetlen piócapárt elnöke Svédországban jávorszarvasra és rénszarvasra, valamint siketfajdra vadászik) és Semjénnek a kibaszott keresetéből telik és fussa, hogy évente egyszer e beteg szenvedélyének hódoljon, akkor miért kell ezt titokban csinálni? Hát nem úgy volt, hogy nem kell szégyellni azt, hogy valaki gazdag? Nem ezt magyarázta a Bencsik nevű munkásőr, hogy csak az irigy balliberális prolik nem bírják elviselni a nyilvánvalót? Ehhez képest Semjén sunnyog, bujkál, és óvintézkedik. Hát ja, ezeknek már csak ez jut. Hiába loptak szét mindent, óvintézkedniük kell. Szánalmas és undorító. Ha valami, akkor az ez. Hallod, Kövér?
És akkor hogy Németh Szilárd tehetségének is biztosítsam a felületet. Ha valaki, hát nála jobban senki nem bizonyítja, milyenné válik egy párt, amelyik körül már nincsen szellemi holdudvar, hanem intellektuális rövidnadrágok adját a lényegét. Nincs is annál szebb, mint amikor Németh Szilárd elmagyarázza, hogy a nyugati emberek leszoktak a munkáról/leszoktatták őket a munkáról, azért kellenek nekik bevándorlók. Úgyhogy elmagyarázt Pétfürdőn, merre van az ajtó, miért nem kell egyetemre menni, hanem inkább tetőfedőnek:
Magasbanéző diplomával nem lehet elhelyezkedni, ne vicceljünk már. Ehelyett mondjuk egy tetőfedő mennyivel jobban jön. Attól, mert valaki tetőfedő, még nem hülye, meg kulturálatlan ember, hanem végzi a munkáját. Olyan munkát, amit te komám nem tudsz elvégezni a professzori székből. Ez a helyzet. És ebből meg lehet élni.
A gyárban 6-kor ott kell lenni, el kell kezdeni a termelést, a városi kocsmalakó vagy ilyesmi nem szokott ehhez hozzá, abból nehéz lesz melós embert csinálni.
Egyszerű, mint a faék: a melós ember a nagyszerű ember, a városi értelmiségi, a professzor meg nem. Mert a városi az csak kocsmalakó lehet, ja. Én nem kommentálom ezt hosszasabban, mert semmi értelme. Ez már az a színvonal, amivel az is jó, ha a ki- és belégzés megy.
Ellenben a tegnapi nőnap emlékére szeretném iderakni az alábbi idézetet, mely elhangzott a Kövér László fővédnöksége (!+!+%!”+/”!%/”!%) mellett megrendezett nőnapi konferencián a parlamentben. Nem is egyet, kettőt:
Amelyik pártban nem a férfiak, hanem a nők gondolkodnak így, ahogy ez a két fent idézett hölgy, annak valóban nem kell nőügyekkel foglalkoznia. Ez mindent megmagyaráz. Ennek örömére megyek is felkötöm magam. Ha nem sikerül, akkor később folytatódunk! Csaó!
Ha tetszett a cikk, de még olvasnál, ha esténként van időd leülni a gép elé, akkor légy az előfizetőnk a Szalonnázón. Naponta 18 órakor élesedő további 3 cikket ajánlunk, jellemzően szintén olyan magyar és nemzetközi közéletet, lényegében az életünket érintő témákról, amelyeket fontosnak tartunk, de nem férnek bele a Szalonna napi kínálatába. Szeretettel várunk!
A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.