Március 29,  Péntek
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Csökkennek az adók, gyertek haza fiatalok!

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Varga Mihály pénzügyminiszter a Fidelitas szabadegyetemén – de jó, hogy ilyen is van nekünk – tartott előadást, ahol elmondta, hogy világsiker van. Véleménye szerint a Magyarországon való boldogulás egyre megalapozottabb – jöjjön haza minden fiatal ugye -, a növekvő keresetek mellett egyre csak csökkennek az adók. Akkor lássunk is pár adatot az OECD nemrégiben bemutatott tájékoztatójából:

  1. Magyarországon egy átlagkeresetű egyedülálló dolgozó adóéke 1,2 százalékpontot csökkent 2018-ra (a járulékcsökkentéssel), de ez a 45 százalékos terhelés továbbra is a hatodik legmagasabb a 36 tagország között. Rajtunk viszont még így is ez a legenyhébb terhelés 2000 óta.
  2. Magyarországon a dolgozó által fizetett közterhek is magasak: a munkáltató fizette közterhek után kézhez kapott nettóból is csak 66,5 százalékot tart meg az átlagosan kereső, egyedülálló magyar, míg az OECD átlaga 74,5 százalék.
  3. Két gyerekkel, egy átlagos keresővel is 15,6 százalék adót fizetett egy magyar család 2018-ban, még ez is magasabb, mint az OECD 14,2 százalékos átlaga, pedig a szakértők mindenféle családtámogatást és adókedvezményt igyekeztek mindebbe pontosan beleszámolni.

Arról már nem is beszélve, hogy a Magyarországon a legmagasabb az áfa az egész Európai Unióban. Hogy ez mikor változhat? Erről Varga Mihály sajnos nem beszélt. Azt viszont elmondta, hogy a magyar gazdaság nem hitelből és nem is privatizációs bevételekből növekszik, bár azt sem mondta el, hogy Magyarországon tavaly a GDP 2,9 százalékát tette ki az uniós forrásokból állami beszerzésekre kifizetett összeg. Tehát lehet, hogy nem hitelekből és privatizációs bevételekből fejlődik a gazdaság, de nem is csak saját erőből, az egyszer biztos. Nézzük, mi mindenről szónokolt Varga a fideszes utánpótlásnak:

A jövő évi költségvetés a családok költségvetése lesz – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Fidelitas szabadegyetemén tartott előadásában pénteken Parádon.

A 2019. évi költségvetés biztosítja a keretet a családvédelmi akcióterv, a gazdaságvédelmi program megvalósításához, mindamellett, hogy garantálja a biztonságunkat – hangsúlyozta. A pénzügyminiszter a szabadegyetem fiatal résztvevőihez szólva hangsúlyozta: a Magyarországon való boldogulásuk egyre megalapozottabb. Növekvő keresetek mellett folyamatosan csökkennek az adók – ismertette a miniszter, kiemelve, hogy jövőre 15 százalékra csökken a személyi jövedelemadó.

A gazdaság teljesítményéről Varga Mihály azt mondta: dinamikus a növekedés. Az első negyedév 5,3 százalékos aránya az unióban a legmagasabb. Hozzátette: nem „pillanatnyi fellángolásról” van szó, hiszen 2013 óta tartósan az uniós átlag fölött teljesít a magyar gazdaság. A hatéves növekedési pályához hasonlót nem nagyon ismer a gazdaságtörténet – mondta. Nagy jelentőségűnek nevezte azt, hogy az államháztartás egyensúlya nem borult fel, mint fogalmazott „nem hitelből növekedünk, nem privatizációs bevételekből”.

Az államadósság szerkezete is megnyugtatóan alakul – jelentette ki Varga Mihály. Amellett, hogy folyamatosan csökken az államadósság, egészségesebbé válik annak szerkezete, mert a kormány jelentősen csökkenteni tudta a devizaadósság hányadát.A miniszter a munkanélküliség és a foglalkoztatottság alakulásáról is elégedetten szólt, biztató adatnak nevezte a 70 százalékos foglalkoztatási rátát.

A gazdaságvédelmi akcióterv szükségességét az eurózóna belassulásával és a negatív világgazdasági tendenciákkal indokolta. „Tartósan magasabb növekedést kell produkálnunk, mint a fejlettebb országok – ezt szolgálja az akcióterv” – hangsúlyozta Varga Mihály. A népesedési kihívások indokolják, hogy a 2020-as esztendő legfontosabb prioritása a családvédelmi program lesz – hangsúlyozta a pénzügyminiszter, aki kitért a program elemeire, a babaváró hitelre; az otthonteremetési kedvezményre, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására, a jelzáloghitel elengedésére, a nagyszülői gyedre és a négy gyermeket szülő nők örökös szja-mentességére, valamint a teljes bölcsődei ellátás garantálására. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.