Szeptember 21,  Kedd
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Csak mimagyarok vagyunk ilyen végtelenül agyafúrtak

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,212,165 forint, még hiányzik 1,787,835 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Hiába, ez már ilyen modern kor, a miniszter a közösségi médiában teszi közszemlére fontos, okos és főként újszerű gondolatait. Varga Judit ismét harcba indul az Unió ellen, mert ez ilyen szabadságharcos kormány. Az úgy van, hogy amennyiben bárki számon meri kérni azokat a közösségi elveket, melyeket minden tagállam elfogadott, akkor az minimum támadás, de egyben zsarolás is. Ideje lenne végre, ha megértené az Európai Unió, hogy mimagyarokat nem lehet semmire kényszeríteni. Ellenben mimagyarok fogjuk megmondani az Uniónak is, a tagországoknak is, merre van az előre, mihez tartsák magukat.

És az úgy van, hogy az összes többi tagországban csak két férfi vagy két nő házasodik össze, mert nincs leírva világosan, hogy az apa férfi, az anya nő. És az úgy van, hogy az összes többi országban verik, kizsákmányolják és megerőszakolják a gyerekeket a szülők és aki csak kedvet érez hozzá, mert ott nem írták törvénybe, hogy lehet melegnek lenni, de csak 18 éves kor után, akkor is lehetőleg csak a négy fal között.

Csak mimagyarok vagyunk ilyen végtelenül agyafúrtak, ezért minket tisztelet illet, és természetesen az összes tagország jól teszi, ha követi Orbán Viktor parancsait, mert különben ráfáznak.

Az Európai Unió mára az ideológiai viták túszává vált – írta az igazságügyi miniszter kedden, közösségi oldalán.

Varga Judit bejegyzésében emlékeztetett arra, az európai ügyekért felelős miniszterek tanácsának keddi ülésén “utolsó pontként ismét előkerül Európa beteg, megfáradt politikai furkósbotja, a 7. cikkely szerinti eljárás”.
    “A jogállamisági zsarolás-sorozat nem is lehetne aktuálisabb most, az Európai Unió Jövőjéről szóló Konferencia kezdetén, amely szintén kiemelt témája a mai napnak” – jegyezte meg, hozzátéve, az EU “mára ideológiai viták túszává vált”.
    Mint írta, “ennek ékes példája az a nemzetközi gyűlöletkeltő kampány, amely hazánk ellen indult a nemrég elfogadott pedofiltörvény miatt”.
    “Miközben mi a gyermekek, a szülök, a családok alapvető jogait védjük, az európai liberális gőzhenger hazugsággyára ismételten hazánk rossz hírét próbálja kelteni és nemzetközi beavatkozásért kiált” – írta.
    Varga Judit szerint azért vannak ma Luxembourgban, hogy visszaverjenek “minden alaptalan támadást és megóvjuk hazánk becsületét”.
    “Szomorú, hogy Európában a jog és a jogállamiság már nem a politikai cselekvés korlátját jelenti, hanem a politikai akarat és ideológiai zsarolás eszközévé vált. Mi olyan Európát akarunk, ahol a tagállamok eltérő ideológiai és kulturális nézetei miatt nem jár szankciós mechanizmus és megbélyegzés. Hiszünk abban, hogy Európa jövője a természetes közösségekből építkező erős, szuverén nemzeteken áll” – írta az igazságügyi miniszter.
    Varga Judit kiemelte: “ezek azok a közös értékek, amelyeket meg kell védenünk”. (MTI)

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.

Social media & sharing icons powered by UltimatelySocial
error

Kövess minket!