Március 28,  Csütörtök
header-pic

Határokon Átívelő Szellemi Táplálék

NEHAZUGGY


Csak akkor legalább ne ők moralizálnának, és ne ők döntenék el, hogy ki a magyar és ki a hazaáruló senki

Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.

Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,506,669 forint, még hiányzik 1,493,331 forint.
A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.

Köszönjük, hogy fontos számodra a munkánk.

Igen nagyon jó reggelt kívánok mindenkinek! Erős pénteket zártunk Sohanemvetemedésisztánban. Tényleg irigylek mindenkit (nem!), aki azon töpreng mostanság, hogy vajon a fideszes Médiatanács azért kussoltatja el a nem fideszes Klubrádiót, mert sorozatosan törvényt szegtek, vagy azért, mert akárhányszázmilliárd forint közpénzt folyatnak át évente a pártközpontból irányított, médiára, sajtóra nyomokban sem emlékeztető propagandagyárukon, akkor sem fér bele egyetlen nyomorult, naponta legfeljebb 200 ezer embert elérő, a mindent túlüvöltő teljhatalomtól független rádió. Ahol mást is lehet hallani (teljesen mindegy, hogy ez kinek tetszik, és kinek nem), mint a pártállam kiszámíthatóan fröcsögő propagandáját. Annak fényében külön röhejes ez a dilemma, hogy az NMHH honlapján fellelhető dokumentumok szerint sok egyéb mellett például azért fogják elnémítani a rádiót jövő februártól, mert politikai hírhez hírolvasói véleményt fűztek. És Karas Monika nagyságának 2020 szeptemberében nem sült le a bőr az orcájáról, amikor ezt így kipakolta a nyilvánosság elé. Ha ezért (és leszarom, hogy még mi mindent sorolnak fel, hogy a törvényesség álcája mögé bújtassák a vetemedést, például: kicsit csúsztak az adatszolgáltatással = csekély súlyú mulasztást követtek el) egy rádió frekvenciaszerződését ki lehet kukázni, akkor a kilencvenszázmilliárdos közmédiát hányszor kellett volna elföldelni az elmúlt 10 évben? Nem tudom, csak kérdezem, hogy ezt így még meddig? Nem baj, mert cserébe hétfőn indul a Pesti TV nevű friss fiatalos fideszes karaktergyilok kanális, hogy méginkább egyensúlyba kerüljön a balliberális médiafölény, meg a szélsőjobbos morális fölény.

Tökhülye kérdéseket, bűnösen idióta kérdéseket teszek fel, belátom. Végül is egy olyan üvöltő jogállamban, ahol a Párt egyjegyű, (prím)számú tagkönyvének tulajdonosa egy interjúban kikéri magának, hogy miután tízből tizenegy ember a törvények átjátszásával, csereberével jutott hozzá olcsó lakáshoz a Várban a fideszes polgármester idejében, mert máshogy nem lehet (értsd: muszáj megtalálni a kiskaput, az idióta törvény meghágásásnak módját), nehogy már pont őt kezdjék el cseszegetni, nehogy már az legyen, hogy neki Orbán szerzi a vári lakást. Majd amikor az immár nem fideszes polgármester ezzel kapcsolatban közli, hogy emberünk ezzel beismerte, hogy színlelt szerződéssel, trükközve kijátszotta a hatályos jogszabályokat, és a lakáscserére vonatkozó törvényi előírások ellenére jutott önkormányzati bérlakáshoz a fideszes polgármester regnálása idején, még ő van felháborodva: ő nem ismert be semmiféle törvénysértést, ezzel csak V. Naszályi Márta vádolja őt. Ez egy gyönyörű történet. Ez az és akkor engem kezdenek el cseszegetni, amikor mindenki ezt csinálja? típusú, ez a mi a franc bajotok van az erkölcstelenséggel, becstelenséggel, amikor mindenki más is erkölcstelen és becstelen és naná, hogy kijátssza a törvényeket típusú mentalitás tökéletesen leírja az ország állapotát. Igen, a törvény ócska és kijátszható, de mondjuk a rezsim büszke kiszolgálásába az is beleférne, hogy például szólunk a gazdinak, hogy szar a törvény, ócska és kijátszható, nem fér bele a mi erkölcsös, mindenek fölött álló nemzetikereszténységünkbe, kezdjünk már vele valamit, ha úgyis mindent megtehetünk. Ugyan már, hova gondolok? De ha már így állnak a dolgok: azért az irdatlan különbség mindenki más és párttagkönyv tulajdonos elvtárs között, hogy legalább mindenki más tíz éve nem játssza el hetente többször a felsőbbrendű, feddhetetlen, tisztességes, igaz magyar hazafit, akihez képest bezzeg amazok. Mert kiszolgáló NER-társ úr közben meg bezzeg amazoktól semmiben nem különbözik. Ezért tartunk itt. Mert ha mindenki más tisztességtelen, akkor nehogy már pont én legyek tisztességes. Csak akkor legalább ne ők moralizálnának és döntenék el, hogy ki a magyar és ki a hazaáruló szarcsimbók.

Ez az ugyanaz a rothadt, bűzös cinizmus, amivel Gulyás Gergely sunyin vigyorogva arról lamentált a tegnapi kormányinfón, hogy még soha nem volt ilyen szabad az SZFE. Mert igaz ugyan, hogy a szakmai vitákat az átalakítás előtt érdemes lefolytatni, nem utána, de azért Vidnyánszky és az új vezetőség megérdemli a bizalmat. Rothadt, bűzös cinizmus: a mostani tüntetéseket ennyi erővel akár úgy is lehetne értelmezni, hogy a hallgatók azt akarják, hogy álljon vissza az állami fennhatóság: örülünk, hogy értünk tüntetnek. Holott éppen abba az irányba megy a fenenagy reform, hogy az állam kivonuljon az egyetemekről, ezért nem is rájuk tartoznak a történtek. Tehát Lázár János arroganciabajnok hagyományainak méltó örököse gúnyolódik egy sort, mert válaszai nincsenek arra, hogy azokat a baszott szakmai vitákat miért nem folytatták le, amikor ideje lett volna, és hogy mi alapján kellene megbízni abban a Vidnyánszkyban, aki hónapok óta szapulja az SZFE-t, aki már Kaposváron is bebizonyította, hogyan lehet valamit szétverni, ami működik. Az a lényeg, hogy ahogy a párttagkönyv tulajdonosának nincs felelőssége abban, hogy szar a törvény, ugyanúgy a fideszes állam is ráerőszakolta a színművészetire a janicsárjait, majd mossa az enyves kezeit, merthogy neki már erre a sztorira semmilyen hatása nincs, de hízelgő, hogy diákok értük tüntetnek. Van hely még a CÖF és a bányászbéka segge alatt két méterrel is. Csak tudnám, hogyha a kormány ebben a sztoriban már sajnos semmit nem tehet, akkor Palkovics László, a sufnitudományosság zászlóshajója milyen alapon és minőségében dumált arról, hogy nem indokolt Vidnyánszky visszahívása. Most akkor van dolga ezzel a kormánynak, vagy nincs dolga?

Mindegy, inkább ne keressem a kákán a csomót ott, ahol a járvány elleni védekezés orbánista haditervének alappillére a robotok által tetszőleges/ismeretlen mennyiségben kitöltött nemzeti konzultáció. Amelynek amúgy még nem tették közzé az eredményeit, mert állítólag még nem dolgozták fel őket, de a felcsúti küldetéstudat már tudja, hogy azt üzenték a magyaremberek, hogy működnie kell az országnak. Szerintem ez egy évezredes kipcsak bölcsesség (jobb, ha működik az ország, mintha nem működne), de ezek szerint ehhez nemzeti konzultációt kell tartani, mert maguktól nem tudják az elvtársak. Igazán reményt keltő ez így. Jó, engem nem hívogat Donald Trump csütörtök esténként, amikor éppen a konyhában vagyok (mert hol máshol), úgyhogy nem érthetem ezeket a súlyos problémákat. Se.

Nade mivel hála a jóistennek működik az ország, kiválóan kezelték az elvtársak a járványt, fellendítették a gazdaságot, csak az nem dolgozik, aki nem akar, az ország kasszája tömve van, és kanyarban előzve forgolódunk a saját tengelyünk körül, ideje volt egy 100 millió dolláros laoszi beruházásnak. Ezt a Szijjártó nevű minisztertől tudjuk, akinek a korrupciótól bűzlő luxusjachtozása – Polt Péter elsikákálóhoz hasonlóan – a demokrácia lehányt kirakataként működő fideszes Parlament fideszes mentelmi bizottságát sem zaklatta fel, hát hiszen az a bizonyos fotó pusztán egy sajtóértesülés, arra meg komoly emberek nem alapoznak  vizsgálatokat. Szóvalhogy magyar cégek kórházakat fognak építeni, fejleszteni fogják a laoszi nemzeti statisztikai rendszert, és digitalizálni fogják a postai szolgáltatásokat. Van még kérdés?

Nincs kérdés. Már csak egy jó hír maradt a végére. Az elvált, vagy éppen most váló milliárdos disznószerelő bánatában (vagy örömében?) felvásárolta az ország legnagyobb pulykafeldolgozóját (Gallicoop), mert ki más, ha nem ő? Sőtpláne ha a jószerencse, meg a jóisten, meg a Gazdasági Versenyhivatal is úgy akarja, akkor a nemzet legtehetségesebb üzletemberének érdekeltségei még további  2600 hektárral és 800 darab szarvasmarhával is gyarapodnak. Tényleg elszégyellheti magát mindenki, aki egy nyomorúságos, törvénytelenül megszerzett, olcsón bérelt budai lakásba beleköt.

A Szalonna egy teljes mértékben civil, független véleményportál. Nem kérünk és nem fogadunk el támogatást senkitől, csak az olvasóinktól. Ha olvasni szeretnél, nem ugrik az arcodba egyetlen reklám sem. Ez csakis úgy lehetséges, ha te fizetsz a munkánkért. Kizárólag ezekből a támogatásokból működik a Szalonna, hónapról hónapra. Ha kiürül a becsületkassza, elfogy a Szalonna. Ne úgy fogd fel, mintha koldusnak adnál, hanem úgy, mintha az újságosnál fizetnél rendszeresen a kedvenc magazinodért.